Magamról - őszintén

Blog, Zsolti... Á, hagyjuk!

Este mondtam Zsoltinak, hogy milyen sok bejegyzést írtam. Többek között arról, hogy nem tetszik nekem a blog. Jól lecseszett, hogy miért írok ilyenről.
Mi a fenének mondok én el ilyesmit neki? Hisz tudhatnám előre, hogy úgyis ez lesz a vége! Hülyeséget csinálok, elmondom Zsoltinak, Zsolti lecsesz. De hát a férjem, és valahogy az van bennem, hogy el kell neki mondanom, ami velem történt. De most elhatározom, hogy erről a bejegyzésről nem fogok egy szót sem szólni neki. (Úgyse olvassa...)

Már megint a blogról

Talán néhány olvasónak föltűnt, hogy ez elmúlt napokban írtam a blogra. Mármint nem olyan kéthavonta egyszer stílusban, hanem egy héten belül sokszor. Nos, valóban, az elmúlt hetem igencsak sűrű volt, és olyan dolgok történtek, amiket nem volt kedvem egy hónapos késéssel megírni. De ennek a sok írogatásnak a kapcsán el is gondolkoztam. Már megint nem tetszik nekem valami. Tudom, nyilván senkit nem érdekel, hogy nekem milyen háttérgondolataim vannak, miközben blogot csinálok, de csakazértis leírom a háttérgondolataimat. Már megint nem tetszik nekem valami. Valahogy nem jól írok. Szeretnék valami igazán jót, valami ütőset, és ahány bejegyzést csak visszaolvasok, mindig azt érzem, hogy az egész olyan lapos, tárgyilagos, semmilyen. Természetesen miközben Helen Doron gyerekangol megy végtelenített lejátszásban háttérzeneként, és Csabi mindenféle olyasmit csinál, amit a felnőttek nem szeretnek, ha egy gyerek csinál, nem is lehet igazán jó blogbejegyzéseket írni. Mármint nem lehet fölszabadultan, lelkesen, jó stílusban írni. Most Csabi épp alszik egy ideje, de a végtelenített Helen Doront még nem kapcsoltam le, szóval a gondolataim csak egy kicsit szabadabbak.
Lehet, hogy Zsolti csinálta jól, amikor a svájci nyaralásról írt. Ő azt szépen jegyzettömbbe írta meg, többszöri nekifutással, először vázlatot készítve és azt felépítve. Több napjába telt, és csak a végeredményt olvashattam (na meg persze helyesírásellenőriztem neki), és segítettem az egészet fölrakni ide. Én meg mit csinálok? Leülök (mármint nem, már órák óta itt ülök, inkább úgy fogalmazok, nekilátok blogozni), fél-egy óra alatt megírom a bejegyzést, amit persze visszaolvasok nyelvhelyességi meg mitírjakmégbele szempontok alapján, és rögtön föl is viszem. Ha esetleg valami még eszembe jut, akkor utólag módosítgatok. De semmi előre átgondoltság, semmi komoly odafigyelés. És nekem ez így nem tetszik. Nem is annyira a témákkal van baj - bár néhány már oly sokszor említett témát még mindig nem írtam meg, és az igazi gondolataimat meg úgysem fogom sosem itt megírni -, hanem valahogy az egésznek az összeszedésével, stílusával, jellegével. Szóval lehet, hogy csúnyán hangzik, de nem igazán szeretem ezt a blogot. Igazából szerintem jól meg kéne szüntetni!

Színház

Pár órával azután, hogy Zsuzska szólt, hogy lesz Marci védése, újabb meghívást kaptam ugyanarra a napra. Bogi kérdezte, hogy elmennék-e vele színházba, mert a jegy megvan, de Peti mégsem ér rá, és nem akar egyedül menni. Na, mondom, jó kis kedd lesz ez! Odaérek egyáltalán egyik helyről a másikra? (Tudom, hülye kérdés, a doktori védés 3-kor kezdődött, a színház 7-kor, fél óra alatt át lehet érni egyik helyről a másikra, és nyilvánvaló volt, hogy azért a védés még az egyéb hivatalos és nem hivatalos részekkel sem fog eltartani fél 7-ig. De hát én már csak ilyen aggodalmaskodó vagyok.) No, szóval győzött a józan ész, hogy simán belefér, úgyhogy elfogadtam a meghívást. Nagyon jól esett ám, hogy Bogi rám gondolt! Aztán persze kiderült, hogy két embert már kérdezett, akiknek nem volt jó, másik kettőt pedig nem ért el. Szóval az ötödik voltam a sorban... Nem baj, azért ötödiknek lenni sem veszélyes. (Technikailag annyi volt, hogy Peti és Bogi közös ismerősei közül akarták kiválasztani a szerencsés nyertest. Nem tudom, hány közös ismerősük van.)
Amúgy elgondolkoztam a dolgokon, hogy mikor is voltam legutóbb színházban. Azt hiszem, akkor, amikor egyszer (kb. 3 éve) Angi megkérdezte, hogy nem mennék-e el vele, mert Józsi nem ér rá... Szerintetek Zsolti mit szólt hozzá, hogy állandóan nélküle járok színházba? Azt hiszem, sürgősen el kéne vinnem valami jó kis darabra. (De csak ne panaszkodjon, tavaly két baromi jó koncerten is voltunk a MÜPÁ-ban!)
Na, szóval Bogi meghívott a Vígszínházba, a Vörös és feketére. Nem olyan emlékeim vannak a Vörös és feketéről, hogy nagyon víg lenne, bár nagyon szerettem a művet, amikor ezer éve olvastam. Úgyhogy gondoltam, jó, hogy megnézhetem. Nem nézhettem meg. A színházban azzal fogadtak minket, hogy betegség miatt elmarad az előadás. Azért gyanús volt, hogy nem csak kívül, az érkezési oldalon van tömeg, hanem bent is, szóval valami mégis csak lesz. Felajánlották, hogy vissza lehet váltani a jegyet, vagy a Játék a kastélybant lehet megnézni ezzel a jeggyel. Hát ha már én egyszer lepattintottam Zsoltit, hogy este vigyázzon egyedül Csabira, és végre kimozdultam, engem nem zavar holmi műsorváltozás! Na meg a Játék a kastélybant pár éve olvastam, és szerintem baromi jó - ha már a színház nevén elmélkedünk, hát igazi víg. Bogi sem ellenkezett nagyon (hm, ő hívott meg, és én voltam, aki erőteljesebben döntött, lehet, hogy nem volt szép tőlem?), és szerintem ő is élvezte a darabot. Merthogy nagyon jó előadás volt! Benedek Miklóst most láttam először élőben, és fantasztikus volt, komolyan! A szereposztás többi része is jó volt. Jelen lelki állapotomban nem is baj, hogy inkább egy vígjátékot néztem meg.
Az előadás után még egy jót beszélgettem Bogival. Remélem, ő sem fázott meg. Én úgy értem haza, hogy amennyire átfagytam, tuti betegség lesz belőle, de mivel Zsolti épp most van beijedve attól, hogy h1n1-e van (hőemelkedés, rossz közérzet már megvan), így én nyilván továbbra is makkegészséges vagyok.
Szóval ezúton is köszönöm szépen a meghívást, nagyon jó este volt!

Doktori

Ismét egy jó barátunk büszkélkedhet a doktorijával. Kedden délután Marci megvédte, amit meg kellett. Summa cum laude. Gratulálunk neki!
Én a magam részéről ezt az alkalmat leginkább arra akartam kihasználni, hogy ismét összeeresszem Csabit Mátéval. Hisz nyáron oly jó barátok lettek! (Komolyan, Csabi utána nagyon sokáig emlegette.) Szerintetek akartak együtt játszani? Egy fenét! Mármint egyszer nézték egymást egy kisasztal két oldaláról, az asztallap fölött és alatt is, rövid kukucsjáték, de össz ennyi volt. Hozzá kell tennem, amikor érkeztünk, akkor Csabi épp a hátamon aludt, és aztán nagyon jól ébredt, kissé kóvályogva, de jókedvűen, és idővel föl is élénkült. Máté viszont nem aludt rendesen, és ő kitartott a kóválygós verzió mellett.
Na, ha már a gyerekek nem borultak örömmel egymás nyakába, azért én legalább jól megnéztem magamnak Zsuzska gömbölyödő pocakját, egy kicsit beszélgettünk. Valószínűleg legközelebb már csak akkor találkozunk, amikor kint lesz a ketteske, szóval ki kellett használni az alkalmat.
Meg bár a matektól én oly távol vagyok mostanában, mint Makó Jeruzsálemtől, és nincs is már kedvem magas matematikai dolgokat hallgatni, az emberekkel szívesen találkozom. És voltak páran, akiket rég láttam. (Na jó, kábé az FA60-on.)
Hogy ki lesz a legközelebbi, aki megvédi a doktoriját? Nem tudom. De akárki is, hajrá!

Osztálytalálkozó

Itt, az egy cé
Itt az egy cé
Itt az egy cé, a sztárcsapat...

Így kezdődött az osztályindulónk a Csipetkén, vagyis a lovassys elsősavatón. Valaha. Aztán 4 évvel később leérettségiztünk. És most megint összejöttünk, hogy egy videófelvételen megnézzük, hogy is énekeltük annak idején az indulót.
Szóval szombaton az egy cé, 12c, mostanra 22c, kinek hogy tetszik, osztálytalálkozott. Először Katáéknál volt egy gyerekes találkozó, nem csak gyerekeseknek. Utána bevettük magunkat a Lovassyba. Babó csinált az egykori videófelvételekből egy negyedórás összeállítást, amin némileg szétröhögtük az agyunkat, én titokban sírtam is egy kicsit. Csipetke, Mikulás, március15. 150 éves évfordulója, szalagavató, ballagás... Milyen fiatalok voltunk akkor!
Aztán birtokba vettük egykori osztálytermünket is. Visszakaptuk Csizitől a ballagás előtti napon írt fogalmazásokat, hogy mi lesz velünk 10 év múlva. "Lesz egy jóképű, kedves, jófej, lehetőleg evangélikus férjem." Hm, nem minden álmom maradt álomszinten. Még az is bejött, hogy az első gyerekem fiú. Arra, ami meg nem jött be: elnéző mosoly érettségiző Timinek, esetleg pár könnycsepp.
Visszatérve az osztályra, kis bemutatkozó, kivel mi van, mit csinál, hány gyereke van, hány gyereke nincs (érdekes, a fiúk sokkal bizonytalanabbak a gyermekeik számát illetően...). Ezt a bemutatkozót az étteremben fejeztük be. Ott már jelen volt Kapor Ági és Isztl is (sajna a többi meghívott tanár nem tudott / nem akart jönni). Nagy vacsi, Fruzsi és gyerekei sütötte torta, fényképész, és annyi beszélgetés, amennyi csak belefért.
Nem tudom, összesen hány ember fordult meg a 4 év alatt az osztályban. Valahol 35 és 40 közötti lehet a létszám. Ebből én 30-at számoltam össze az ofő órán (Csizi csak 28-at, de nagyságrendileg azonos). Azt hiszem, egész jó arány, hogy ennyien összejöttünk. És mindenkit föl lehetett ismerni!

A nagy találkozás

Ilyenből több is volt az elmúlt héten. Most az elsőről írok.
Virág, Vince, Csabi. Ez egy olyan hármas, amely annak idején egy jó baráti kört jelentett. Igaz, a tagjai akkor épp nem igazán voltak ezzel tisztában. No igen, legfőbb elfoglaltságuk az volt, hogy fölhízzanak 2 kilóra a Péterfy koraszülött hízlaldájában. A barátság igazából az anyukák közt szövődött. Együtt izgultunk végig pár hetet, hogy vajon ki fog először hazamenni. A fent említett sorrendben sikerült.
Aztán elhatároztuk, hogy ismét találkozunk, immáron a kórházból kiszakadva, vidáman, kötetlen körülmények között. Ezt sikerült is alig több mint két év után megvalósítani. Múlt csütörtökön Vincééknél volt az összejövetel.
Szóval az elmúlt két évben jól megnőtt mindhárom gyerek. Bár a Péterfyben Csabi még utolsó helyezett volt, azért mostanra már sikerült egy erős középső helyet kiharcolnia - mármint testméreteket illetően. Haja még mindig neki van a legkevesebb. Viszont beszédben szintén középső. (Hú, hogy Virág már mennyit dumál! És az igéket is jól ragozza!) Valahogy úgy alakult, hogy Vince és Virág jól elszórakoztak együtt a tál kölesgolyó körül, Csabi meg közben oldalt játszott a biciklivel, busszal, meg mindennel, ami a kezébe akadt és brümmög. Amolyan külső szemlélő, akárcsak az anyja. De biztos vagyok benne, hogy jól érezte magát. Volt kaja is, meg kismotor, meg matricák, meg mindenféle jó. Amikor Beáék elmentek, akkor Judit minket még marasztalt, úgyhogy végül Zsolti is odajött kicsit, bár addigra Vince pont nyugovóra tért, és így nem találkoztak. No de a felnőtteknek sem árt egy kis csevej.
Hiába, hogy a kórházban töltött hetek emberileg nagyon nehezek voltak, de jó társaságban tölthettem el, és jó újra látni az egykor kedves arcokat. Remélem, a következő találkozóra már nem kell két újabb évet várni.

Ja, mindez Vince szemszögéből itt olvasható.

Micsinász? Te!

Tudtátok, hogy a gyerekek mindent megtanulnak, amit hallanak tőlünk? Egy ideig elhallgatják a tudásukat, de aztán egyszer csak előrukkolnak vele, és akkor nézhetnek a szülők, hogy te jó ég, miket mond ez a gyerek. Vigyázni kell, mit mondunk.
Néhány szösszenet (átfordítva felnőtt szavakra, mert Csabi kiejtése nem mindig egyezik a miénkkel):
- Micsinász te? (Mit csinálsz, te?)
- Micsinász! Hadabba! (Mit csinálsz? Hagyd abba! - Te jó ég! Én ilyet mondok a gyerekemnek???)
- XXX. Mit XXX? (Itt a XXX tetszőleges halandzsa szót jelöl.)

Egyéb dolgok, amik azért kevésbé megbotránkoztatóak:
- Miazott? (Ez Abaligeten született ebben a formában, de azóta a Miez? alakot vette föl.)
- Cicikesz! Mekesz! (Cicit kérsz. Nem kérsz. - Valójában a Cicit kérek, nem kérek a helyes fordítás. No igen, a cici végnapjait éljük mostanában, ki tudja, meddig játsszuk még ezt a játékot, hogy kéri, de aztán mégsem.)

Aztán a kedvenceim az elmúlt egy hónapból:
- Szól a zene. Autóban. (Mi? Ilyen összetett dolgot tud az én gyerekem?)
- Sütamap. Fujaszel. (Süt a nap. Fúj a szél. Tökéletes időjárás-jelentés, és az adott szituációban teljesen igaz volt. Legújabb verzió: 'Fuszelkin.' Fúj a szél kinn. Ezt persze a szobában mondja.)
- tejetautoautoautoauto... (Teherautó. Kissé belelovalta magát...)
- Bümmbümm, auto. (Brümm-brümm autó.) Egyéb variánsok: bümmbümm vonat, bümmbümm papig (papír - tetszőleges cetli, amit a földön nekiáll ide-oda húzogatni), bümmbümm satog (sátor, pedig szegény sátor meg sem szólalt), stb. Nem gondoljátok, hogy a gyerekem agya túlságosan is az autókon jár?
- Pijos auto. (Tök mindegy, milyen színű. A többi színt bár tudja, de nem használja gyakran.)
- Mienk auto. (Tök mindegy, kié, csak piros legyen - lévén a mi autónk piros. Bár néha a nem pirosakra is rámondja, hogy a mienk.)
- Ideoda. (Kérlek anyu vagy apu, ide /megmutatja, hova/ tedd le nekem az adott dolgot.)
- Dogozik apu. (Apu dolgozik. Tudtam, hogy ezt meg fogja tanulni, előre tudtam!)
- Bacsi. Masik bacsi. Ementek. (Két bácsi ment el mellettünk az utcán, egymás után pár méterre. Megfigyeltétek, hogy az ige többes számban van?)
- Efeejtettem. (Hogy mit felejtett el, azt sajnos nem tudom. De mostanában rendszeresen elfelejti. Még csak két éves, és máris szenilis???)
- Szomoju, baba. (Torna után kint a folyosón, az egyik baba még bent a teremben sírt, és Csabi ezt kint hallotta.)
- Apu csináta, fokefe. (Apu csinálta a fogkefét, vagyis volt olyan rendes, és rakott rá nekem fogkrémet, és idehozta nekem.)
- Mekessük. Ninoautot. (Megkeressük a nínóautót - vagyis valamelyik tűzoltóautóját, mert kettő is van ám neki! És már indul is keresni. Vagy bármi mást is keres. Persze, ha valamit úgy kell megkeresni, hogy nem tudjuk, hol van, akkor nem keresi meg.)
- Mekessük! Aput! (Ld fent. Persze tipikusan akkor, amikor 'Dogozik apu.' Ilyenkor aztán nyíghat, hogy keressük már meg!)

Majd ide megpróbálok még pár szépséget begyűjteni, de megkérdezem Zsoltit is, hogy számára mi a legjelentősebb. Van sokminden.

Láblógatás

Amikor egyik nap ültünk a ház előtt a műanyagszékeken, én pont a ház melletti kis járda peremén, és így szó szerint lógatni tudtam a lábam, Csabi ugye alapból minden széken lógatja a lábát, és így Zsolti volt az egyetlen, akinek leért a lába a földig, akkor nagyon éreztem, hogy beteljesült a vágyam: ugyanis láblógatni mentem Abaligetre. Egy csodálatos hetet töltöttünk ott, nyaralás, vagyis inkább láblógatás címén.
Nyáron Svájcban nagyon jó volt ZsuzskaMarciMátéval, de kellett egy olyan is, ahol csak a mi kis családunk van. Az augusztusi betegségek után végül szeptemberre csúszott a nyaralás, amiből végül szeptember vége, október eleje lett, de nem is baj, kifejezetten örültem, hogy a szülinapomat ilyen szép helyen tölthettem. Aki nem tudná (bár tetszőleges térképen bárki megnézheti), Abaliget Pécstől van 20 perc távolságra. Mivel ez a 20 perc egy iszonyatosan kacskaringós, kanyarokat max. 50-nel bevevős úton van, ezért szerintem légvonalban alig pár kilométer. Hozzáteszem, ezek a kanyarok messze nem tűntek olyan veszélyesnek, mint tavaly augusztusban az Eger és Szilvásvárad közti kanyarok, pedig valószínűleg ugyanolyanok - ennyit tesz plusz egy év gyakorlat a vezetésben.
Na szóval egy házban voltunk, az emeleten két szoba (direkt olyan helyre akartam menni, ahol Csabit külön tudjuk altatni), a földszinten tévé, aránylag jól felszerelt konyha, fürdő - szóval amire szükség lehet, ha az ember csak úgy lábat lógatni megy. És az egész ház a mienk volt. Az udvarban van egy másik ház is, de ott nem lakott senki. Az udvarban szépen elácsorgott az autó, volt Csabinak hinta, és tűzrakó hely - kettő is, hogy ha esetleg a két házban különböző családok vannak, nehogy véletlenül közösködniük kelljen egy esti tábortüzezésnél, mert az olyan izé lenne már. Ami nagyon tuti volt, hogy az udvar végén kis emelkedő után jött a szomszéd kert, ahol is tyúkok voltak nagy mennyiségben. Mindennapos program volt Csabival megmászni a kis dombocskát, hogy aztán nagy lelkesen gyönyörködhessen a tyúkokban. (-Mit mond a tyúk? -Kokodas!) A faluból meg mindenhonnan hallatszott a kakasok kukorékolása. (-Mit mond a kakas? -Kukujikúúúúúúúúúúúúú!) (Hülye városi gyerek vagyok, azt hittem, hogy a kakasok hajnalban kukorékolnak. Egy fenét! Délután 5-kor is rázendítenek akár, ha úgy tartja kedvük.)
Bár az alapvető cél a láblógatás volt, azért néha ide-oda elmentünk. Pl. 3-szor is voltunk a pécsi tecsóban. Amúgy tecsóba sosem járunk, de ha valami olyan helyen nyaralunk, ami valami nagyon kacskaringós úton elérhető a legközelebbi nagyvárostól, akkor ez egy bevett program. (Vagy ne nevezzek bevettnek valamit, amit már 2-szer is csináltunk? - itt emlékeztetnék a fentebb már említett tavalyi szilvásváradi nyaralásra.) Voltunk Orfűn, ami így utószezonban kifejezetten kihalt helynek tűnik, és tök nehezen találtunk nyitva levő éttermet. Aztán ha már Pécs környékén voltunk, akkor igyekeztünk némi rokonságot is meglátogatni. Azon a környéken sok rokonság van. Laja bátyámék és a keresztszüleim maradtak fenn a rostán. Még igazából CsabiSáriMatyit is meglátogattuk volna szívesen, mert ott van Csabinak megfelelő társaság (konkrétan Matyi), és Zsolti Csabit és Sárit is ismeri, de taknyosak voltunk, és így inkább csak a közelebbi rokonokat tiszteltük meg azzal, hogy fertőzést vittünk nekik. (Nem kaptunk arról visszajelzést, hogy ebből probléma lett volna.)
És persze egy csomót sétáltunk Abaligeten. A barlangba nem lett volna értelme bemenni egy kétévessel, így csak a környékét jártuk meg. Voltunk erdei tanösvényen. Ott Csabi aludt is kicsit apukája hátán, meg sétált is az erdőben. amíg akkora nem lett az aljnövényzet, hogy alkalmatlan volt Csabinak a saját lábon való közlekedésre, úgyhogy akkor följött az én hátamra.
A barlang mellett van egy ásványárus. Nagyon jó dolog gyönyörködni egy nagy kupac ásványban. Az, hogy pont a születésnapom előtt pár nappal fölfedezek egy nagyon klassz nyaklánc-karkötő és fülbevaló készletet malachitból (addig nem tudtam, hogy ez a tök klassz zöld kő a malachit), amit aztán meg is tudok mutatni Zsoltinak, hogy "Nézd, de jól néz ki! Ahhh!", már szinte mellékes. Képzeljétek, Zsolti pénteken egyedül ment el, hogy bevásároljon kicsit (kenyér, ilyesmi). Aztán este, miután visszaérkeztünk a keresztszüleimtől, kaptam tőle szülinapomra egy nagyon klassz nyaklánc-karkötő és fülbevaló készletet malachitból. Hogy nekem milyen jó férjem van!
A hét részemről egyébként leginkább azzal telt, hogy gondolkoztam az életemen. Ott voltam egy csodálatos, csendes, nyugis helyen, ahol este szó szerint semmi nem történt az utcán (na jó, talán a hét folyamán egyszer sötétedés után is elment egy motor a ház előtt), a gyereket nap közben ki tudtam zavarni az udvarra játszani, én a füvön fekve a napon aludtam 3 napon keresztül - na ez valami olyasmi volt, amit szeretnék magamnak. Persze, kevésbé kacskaringós távolságra szeretnék lenni a legközelebbi várostól, de amúgy nagyon azon gondolkodtam, hogy tudnék-e élni ilyen helyen. Mondjuk, Budapesttel összehasonlítva... Csend, béke, nyugalom. Khm. Kár, hogy csak egy hetet töltöttünk ott.
Még akarok sok-sok nyaralást a családommal!

Mindenfélék

Mert nagyon rég írtam...

Szóval miután megjöttünk Svájcból, az egész család beteg volt. Volt olyan nap, amikor mindhárman voltunk dokinál. Először nekem volt tüszős mandulagyulladásom, aztán Csabinak. Zsoltinak bronchitise volt. Köhögések, taknyok, fülfájások, kinél lázzal, kinél láz nélkül (nekem idén már a második tök lázmentesen átvészelt betegségem volt ez - nem értem, a láz nem arra való, hogy a szervezet küzdjön a betegség ellen?). Aztán augusztus végére csak sikerült mindenkinek kimászni mindenből. Leszámítva persze, hogy Zsolti immáron hivatalosan is allergiás - ez október végéig el fog tartani nála, aztán jövő nyáron újrakezdheti. Ja, és ebben az egész beteges augusztusban az a pláne, hogy persze az összes doki ilyenkor megy szabira, szóval csupa helyettes orvosnál jártunk.

Akartunk egy kicsit hármasban is nyaralni. Persze nagyon jó volt Zsuzskáékkal együtt lenni, de nem árt egy kis családi nyaralás is. Az előző bekezdésből szerintem jól látszik, hogy mennyire volt kedvem szálláshely után nézni. Szóval gondoltuk, ha nem is augusztusban, de szeptemberben csak elmegyünk valahova. Holnap indulunk... (Na jó, azért csak egy icipicit fog átlógni októberre a nyaralásunk!) Valaki azt mondta nekem, hogy olcsóbban kijönnénk, ha Görögországba mennénk. Én meg megmondtam neki, hogy eszem ágában nincs idén még egyszer külföldre menni. Jó lesz nekünk Abaliget is! (Majd december környékén beszámolok róla. Vagy hamarabb szeretnétek?)

Csabi? Ó, hát ő eszméletlenül okos és ügyes. Szeptember elején voltunk tanácsadáson, és megkérdezte a doktornéni, hogy hány szót tud Csabi. Néztem rá, mint hülyegyerek. Talán még emlékeztek rá, hogy valamikor tavasszal hirdettem versenyt Csabi szókincsének megfejtésére. Na, ha akkor annyi szót tudott, akkor most vajon hányat? A franc se számolja! Az, hogy a 'babakocsi' és 'kukásautó' teljesen érthetően távozik a szájából, egy dolog, de én még a 'fire-engine'-t is fölismertem nála! Igaz, mondatokat még csak magyarul mond. (Időjárás-jelentés: 'Süt a nap. Fúj a szél.' Na jó, ezt egy idegen nem biztos, hogy megérti...) De még a legkevesebbet használt németből is szerintem tud szavakat.
Kanállal, villával egyik pillanatról a másikra elkezdett szinte tökéletesen enni. Nagy megkönnyebbülés ez nekem, hogy ehetek én is, és nem kell annyit az etetéssel foglalkozni. Ha nem kéri a kaját, akkor egyre nagyobb valószínűséggel nem a földre hajítja le a maradékot, hanem (ha épp jókedvű, és tényleg jóllakásból nem kér többet) szépen átrakja a tányérját az etetőszék tálcájáról az asztalra. A 'böfözük' (befejezzük) szó teljesen szépen összekapcsolódik az imára kulcsot kézzel. Az "Aki ételt" részt még érthetően is mondja. Ma padlizsánkrémes kenyeret evett, és nem panaszkodott, hogy 'mafatos' - képes volt úgy megfogni a kenyérdarabokat, hogy közben rá volt kenve valami!
Még folytathatnám a listát, mert annyira de annyira el vagyok ájulva a saját gyerekem tudásától. De a végén még elfogultnak hisztek, pedig nézzétek csak meg a gyereket, tényleg NAGYON okos!

Én meg kórusba járok. Kispesti Gyöngyvirág Kórus. Név alapján kissé ijesztő, de valójában egy jól működő vegyeskar. Öt éve nem énekeltem kórusban, úgyhogy épp ideje volt, hogy heti egy estét rászánjak. Zsolti legalább elszórakozhat kettesben Csabival. Én meg kicsit kiszabadulok. Naná, hogy kapásból fellépéssel kezdik az évadot! Én meg ennyi idő alatt persze nem tanulok meg 20 dalt. (Nem képességem nincs rá, mert én is baromi okos vagyok, akárcsak a fiam, csak kedvem nincs itthon kottákat magolni.) Pláne, hogy a koncert előtti utolsó próba helyett épp Abaligeten lógatom a lábam. De majd igyekszem úgy visszajönni Pestre, hogy legalább meghallgathassam őket.

Voltunk esküvőn. Csabi jól bírta. Éjfélkor indultunk haza, és mi szerintem fáradtabbak voltunk, mint ő. Próbáltatok már lakodalmas asztalok között egy 82 centis gyerek után rohanni? Nos, 82 centivel könnyebb átférni a réseken, mint 164 centivel. Én szerintem úgy egy óra ilyen rohangászás után voltam hullafáradt. Viszont nagyon jó volt, mert mamamis minitalit rendeztünk. Legalább négyen voltunk mamamik! Jól kitárgyaltuk a hordozófajtákat - én egy csomó olyat láttam, amit eddig csak hírből ismertem. És az is tök jó volt, hogy ha csak pár órára is, de hús-vér mamami lehettem. Virtuálisan azért nem az igazi.

Tanulunk angolul. Andrew nétív szpíkör, a neje, Heni magyar, és a kisfiuk Csabival egyidős. Szóval jól összejöttünk. Én eredetileg anyanyelvű tanárt kerestem magamnak, és igazából az órákon inkább akarok Andrew-val beszélgetni, mint Henivel, de tény, hogy Heni gyönyörű magyarból fejlődött kiejtése lényegesen érthetőbb, mint Andrew Midlands-beli kiejtése. Viszont mindketten megdicsértek, hogy milyen jól beszélek angolul - hosszú ideje ez az első visszajelzés, amit hozzáértőtől kapok. Hurrá, hadd erősödjön kicsit amúgy elég ingatag önértékelésem! És ha minden jól megy, akkor Heni tartani fog játszócsoportot is, ahol Csabi más gyerekek társaságában ismerkedhet az angol nyelv szépségeivel. (Itthon már egy halom angol és német dal van innen-onnan, szóval bőven van mit hallgatni.)

És egy kis ismétlés, hogy mikről fogok még írni, ha egyszer írok:
- részletesen az angol nyelvről és Csabi idegennyelv-elsajátításáról,
- környezettudatos és egészségtudatos életről - ezen belül is a mosható pelenkák szépségeiről.
Nem tudom, mást ígértem? Na, szóljatok!
És most, hogy a blogot végre megtiszteltem egy újabb bejegyzéssel, lehet, hogy pár hónapon belül a svájci képeket is fölteszem a picasara.

Örüjjetek, no!

Svájc

Svájci kalandjaink rövid kivonata következik. Az elmesélendő cselekmények és a cselekvő személyek nem a képzelet szülöttei, hanem valóságalappal rendelkeznek. A események sorrendjére és mikéntjére viszont már nem tisztán emlékszem.

Elmentünk Svájcba nyaralni kedves barátaink Zsuzska és Marci meghívására. Ez remek ötlet volt. Már az elején rossz előjel volt, hogy pont induláskor Európa-szerte mindenféla hatalmas viharok dúltak, emiatt persze eleve 1 órás késéssel indultunk. A vonaton az egyik utitársunk meg szerette volna tudni, hogy Svájcba elég lesz-e a személyije, vagy leszállitják az osztrák-svájci határon. Megkérdeztük angolul a kalauzt, és azt válaszolta, hogy reggel 6-kor lesz a reggeli (amit örömmel hallottunk, hogy kapunk reggelit). Ezek után nem lepődtünk meg, hogy a légkondival kapcsolatos problémánkat sem igazán oldotta meg. A légkondival a fő probléma az volt, hogy létezett. Mindegy, reggel felébredtünk, letördeltük a jégcsapokat a fülünkről és vártuk a beígért reggelit. Mikor a reggelinek nevezzet aprócska sütit megkaptuk, Timi csak nevetni tudott.

Érkezéskor Zsuzska kijött elénk, beültünka kocsiba. Timi az anyósülésre én hátulra a két babaülés közé. Kicsit kényelmetlen volt, de hamar rájöttem, hogy egy rubik-kockán ülök, kiszedtem és elkezdtem kirakni, ezáltal hamar hányingerem lett. Mikor ezt közöltem Zsuzskával, ő nagyon ideges lett és azt mondta, hogy akkor beletapos és mindjárt megérkezünk. Ez végleg betett a gyomromnak és mivel nem ablak mellett ültem ezért összesen csak annyi döntési szabadságom volt, hogy merre irányítsam a sugarat. A többit nem részletezem.

Apropó Rubik-kocka: a vendéglátóinkkal kapcsolatban (a tisztánlátás végett) fontos megjegyeznem, hogy Maci nem rubik-kocka-és-logikai-játék-buzi, valamint olyan szó, hogy kendőbuzi nincs is.

Egy nap felmentünk a Rigire. Ez valami hegy. Vannak ilyenek Svájcban. Szóval autókázunk. Most előre ülök és Timi a csomagtartóba. (Megjegyzem valami rémes szag terjengett, de nem akartam cikizni vendéglátóink autóját). Ez jó ötlet volt, mert így hányingeremnek nyoma sem volt (nézek előre, egyenletes légzes, fejben háromjegyű számok szorzása és persze rubik-kocka kizárva). Pár perc, Timi sápadni kezd, baj van? Hányinger. Aha. Na jó, Timi előre ül, én pedig beülök a csomagtartóba, úgyis már jobban vagyok. Megérkezünk és kiderül, hogy most már mindösszesen egy fevonóval kell fellibegni egy hegyre, ahonnan fogaskerekűzni fogunk. Libegni. Ez király, mert Timi gyomra már kezdett volna rendbejönni. Mindegy induljunk. Szerencsére a felvonó tele volt (másik emberekkel), ezért nem kellett félni attól, hogy elesünk. Egyébként a babák nem szeretik a tömeget. Lehet, hogy a tömeg sincs oda az üvöltő babákért. Fogaskerekű. Nyugisabb. Megérkezünk, hideg van, de ez állítólag normális. Egyébként gyönyörű a kiltás. Elég szép az idő. Pelenkázunk. Eszünk, megtudom, hogy mi az a bratwurst - nem lesz tőle jobb az ember kedve. Babát etetünk, majd sétálunk a hegyen, felmegyünk a rádiótoronyig és kilátunk. Alant kecskék legelnek és kolompolnak. Még alantabb meg bocik. Jut eszembe: azelőtt azt hittem, hogy svájc az órák és bankok országa (esetleg csokik). Na és ezek a lüke svájciak mit hisznek magukról, hogy ők miknek az országa?: bociké. Minden szuveníren meg minden gyerekjátékon boci van. Nemzeti önkép. Biztos rühellik, hogy külföldön mindig csak a precizitás, pontosságot, órákat és bankokat emlegetik - mi megértjük őket, puszta meg gulyás ugyebár, mi megértjük.

Egyik este Marci vidáman rollerezik hazafelé. Majd hirtelen a kezével ideoda kezdi rángatni a kormányt, aztán elhajintja rollert, repül egy nagyot és puff. Aztán panszkodik, hogy fáj a keze. Nyámnyila alak. Két nap múlva azért elmegy orvoshoz és begipszelik. Ideiglenes kötés, de a végleges 6-8 hétig fenn lesz. Persze így nem lehet dolgozni, és mivel én segítőkész vagyok megállapodunk, hogy legalább a következő héten én járok helyette dolgozni a gyárba. Erről viszont nem írhatok többet, mert ott minden titkos.

Találkoztunk Johannáékkal is, Albert, Lóri és Nándi nagyon aranyosak. Voltunk a köteles játszótéren. Azért köteles, mert itt svájcban államilag kötelező ide bizonyos időközönként lehozni a gyerekeket, hogy itt legyenek.

A másik ismerősök, akikkel összefutottunk pedig a Lukács Lackók és Kata volt. Az tűnt fel, hogy ők valahogy mindig arra sétálnak. Pl egyik nap megyünk a Rajna vízeséshez, hát indulás előt pont arra sétáltak Lackók. Viszzajövünk a vizesés-kirádulásból és 2 perc múlva csengetnek - az egész Lukács család arra sétál. Persze kiderült, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a Google bewebkamerázta egész Svájcot és így egy Google alkalmazott bármikor megnézheti, hogy mi történik svájc teszőleges pontján. (Ezt a titkos infot onnan tudom, hogy egy hétig ott dolgoztam.)

A Rajna vízesés is jó buli volt. Érdekes, hogy az autóút során senki nem lett rosszul. A vízesésnél sétahajókáztunk egy kicsit. Az a tapasztalatom, hogy miközben a vízesés csobog Csabi fejére, nehéz megvígasztalni. Még kölesgolyóval sem lehet, ami azért elég durva!

Valamelyik nap Johannával és a fiaival bementünk Zürichbe, kicsit városnézni, sétálni és a Googleba ingyenebédelni és körbesétálni. Úgy döntöttünk, hogy ne kelljen a hét hátralevő napjain otthon főzni, ezért mindenféle zacskókba elraktunk magunknak mindenféle kajákat.

Volt olyan nap, hogy az eső miatt nem nagyon mentünk sehova. Volt, hogy meglátogattuk Katát, majd elmentünk a szomszédos falu parkjába pihengetni. Itt engem kétszer ért baleset. Először mikor kihoztam a nyugágyakat a tárolóból és közben becsípték az ujjamat, a másik viszont akkor történt, mikor visszavittem a nyugágyakat a tárolóba, ekkor ugyanis a nyugágyak becsípték az ujjamat.

Már itt a blogon is szóba került, hogy Csabi tanul angolul. Zsuzskával ez többször szóba került, hogy ő bár ezzel nem ért egyet, nem akar lebeszélni minket róla. Timivel mi is ilyen toleráns állásponton vagyunk: nem szeretünk vitatkozni. Ezért egyszerűen csak fejbevágtuk Zsuzskát, megkötöztük és levittük a mosókonyhába és megtanítottuk Mátét svájcinémetül.

Egyébként nem csak Marcit érte baleset, hanem Zsuzskát is. Konyhai munka közben Máté bekapcsolta a sütőt, hogy kicsit megmelegítse a finom rétest. Mikor Zsuzska felvette a megmelegedett finom rétest a főzőlapról, akkor az már meleg volt, mert Máté megmelegítette, hogy meleg legyen a finom rétes. Ezt a szituációt a tányér túlreagálta: megégette Zsuzska kezét majd darabokra tört (illetve Zsuzska szerint a sorrend nem világos, és igen valószínű, hogy a tányér valójában csak akkor forrósodott fel mikor Zsuzska ránézett a sütőre és látta, hogy a sütő vöröslik. Ez persze nem meglepő, egyszerűen arról van szó, hogy ebben a pillanatban omlott össze a tányér hullámfüggvénye (nyilván ezért is tört össze).)

Ettől kezdve Zsuzska keze is hanszálhatatlanná vált (Marci ugye gipszben). Úgyhogy Timi bevállalta, hogy akkor ő vezeti a háztartást miközben ugyebár én bejárok dolgozni Marci helyett. A legteljesebb jószándékunk mellet Marcit kirúgták az általam végzett munka minősége miatt és Timi keze alatt a lakás viszonlyag gyorsan lakhatatlanná vált. Hozzá kell tennem, hogy ez nem teljesen a mi hibánk, ugyanis mindhárman (Csabi is, aki persze vállata, hogy játszik Máté helyett) megfelelő időpillanatokban be-belázasodtunk és rossz volt a gyomrunk.

Ja és nekem a végén fokozatosan elment a hangom, valamint csak gyógyszerek tartottak életben, ezért mikor az iszogatós fiú-pletykapartin Laci és Marci iszogattak, én csak limonádét ittam. Megjegyzem, mivel Laciék előző nap érkeztek vissza Svájcba, ezért enni is csak mustáros-májkrémes puffasztott rizs lehetett. Fincsi.

Egyébként amellett, hogy a felnőttek mind lesántultak, megbetegedtek és lebénultak, szóval emellett Máté és Csabi viszonylag egészségesen jókat játszottak, barátságban, szeretetben.

Hazafelé is hideg vonaton utaztunk, erre persze már számítottunk, úgyhogy alaposan felöltöztünk, és így igen érdekes volt Magyarországon kánikulába érkezni. Megjegyzem nekem jót tett a meleg, ugyanis egészen addig amíg ki nem szálltunk a vonatból, erősen fájt a torkom - miután leszáltunk pedig mintha elvágták volna.

Összességében jól éreztük magunkat és bármikor szívesen újra végigcsinálnánk ezeket a dolgokat, akár kétszer is.

Szülinap Nr.2.

No igen, ezen is túlvagyunk. Csabi immáron kétéves nagyfiúként járja a világot. Remélem, ő is jól érezte magát a szülinapján, de én kifejezetten élveztem! (Na ja, Árkád-túra!)
Kapott rengeteg könyvet meg ruhát, és persze játékautót is, kivehető kisemberkékkel meg utánfutóval meg lendkerékkel. És a lényeg: lábbal hajtós kismotor - erre szépen megérett a nyáron, úgyhogy nagyon megérdemelte. Meg még torta is volt, de az tegnap elfogyott, úgyhogy most már hiába jönnétek utólag köszönteni.

Ja, és hogy mit tud egy kétéves? Idegenek szerint érthetően beszél. (Legalábbis Lukács Laci szerint biztos.) Elkezdett összerakni szavakat, úgyhogy a mondatkezdemények már megvannak. Ismeri a tárgyragot (pl. a "cici kesz"-ből már "cicit kesz" lett - a "kesz" természetesen a 'kérsz' szónak felel meg). Hajlandó átmászni az átmászós csövön - amin állítólag a császáros babák kevésbé szeretnek átmászni, mint a normál születésű babák -, amennyiben lelkesen hangoztatom, hogy az egy alagút (Svájcban volt néhány alagút, innen a nagy alagút-szeretet - igaz, az átmászós cső is Svájcban van). Jelzi, ha van kaka - sajnos ez esetben a múlt, jelen és jövő idő még nem vált szét a fejében, így sosem tudhatjuk, hogy már van, most épp készül, vagy majd lesz kaka, de idővel ez is biztos helyreáll. Néha rákéredzkedik a bilire, hogy aztán nagy vigyorgások kíséretében lekéredzkedjen róla. (Szóval szobatisztaság még messze, messze, messze...) Hajlandó megszeretni kortársat is (értsd ezalatt Mátét), kisebb játszás kíséretében. Játékstílusát tekintve egyre inkább hasonlít egy kisgyerekre, mint egy babára. Azért vannak még babás húzásai is. És 9 kiló 88 deka.

Svájc - előzetes

Voltunk. ZsuzskaMarciMáténál. 10 napot. Jó volt. Akartam is róla mindenféléket írni, de életem párja kitalálta, hogy erről most kivételesen ő is szívesen beszámolna, úgyhogy hagyom kibontakozni. Remélem, pár napon belül eljut oda, hogy felrakja ide a gondolatait, én addig visszavonulok. Képeket Zsuzskáéknál találtok addig is, amíg mi föl nem rakjuk a mieinket (bár néhány képünk már ott fönn van).

Fejlődésneurológia - The End

Múlt csütörtökön elmentünk a fejlődésneurológiára, záróvizsgálatra. Most, hogy Csabi szépen jár, még egyszer utoljára meg akarták nézni a kisembert.
Először a pszichológussal találkoztunk. A hölgy majdnem hanyattvágódott Csabitól. Azt mondta, Csabi beszédkészsége körülbelül a két és fél éves fiúkénak felel meg. Csabi most lesz két éves. És majdnem három hónappal hamarabb született. Szóval az a "majd behozza" szöveg, amit oly sokan előszeretettel használnak koraszülöttek kapcsán (és amitől én oly nagyon hülyét tudok kapni), Csabinál inkább "leelőzte" lett. Sosem tudtam, hogy a gyerekemet csak elfogultságból tartom-e annyira okosnak, de most már végre papírunk van róla!!! (Hozzáteszem, a fejlődésneurológián a pszichológus néni tipikusan nem Csabi fejlettségű gyerekekkel találkozik, szóval a véleménye nem teljesen objektív ilyen szempontból, de biztos neki is jól esett egy egészséges gyereket látni.)
Utána a neurológus doktornéni épp csak egy pillantást vetett Csabira, rögtön meg volt elégedve vele. Szép, harmonikus mozgása van. (Mármint nem a doktornéninek, hanem Csabinak.)
Amikor a végén sorba mondtuk a "viszontlátásra" szöveget az embereknek, közben végig az járt a fejemben, hogy ide sem jövünk többet. De milyen jó így eljönni valahonnan!

Hétvége az ország ellenkező végében

Merthogy mi nemcsak nyugatnak, hanem keletnek is tudunk menni. Ez alkalommal az apropó Zsolti nagymamájának 88. születésnapja volt. (Igazából az lenne tisztességes, ha ezt a bejegyzést Zsolti írná, de mivel ehhez a bloghoz még soha egy betűt nem tett hozzá, így enyém e feladat.)

A nagymama csak annyit tudott, hogy a gyerekei meglátogatják a szülinapján. Azt, hogy az unokái és dédunokái is, nem is sejtette. Úgyhogy volt nagy meglepetés! (Mi érkeztünk legutoljára, úgyhogy rajtunk azért már nem lepődött meg annyira.) Zsolti egyik unokatesója és családja nem tudott jönni (túl későn kapták a hírt), de mindenki más ott volt. Ebédnél nem is fértünk el egy szobában.
Aztán délután még beestek mindenféle rokonok, nagymama hugai meg egyéb hozzátartozók (mondom, hogy Zsoltinak kéne írni, én már nem bírom számontartani, hogy ki kicsoda). Ilyenkor valahogy mindig átérzem, hogy érezheti magát Zsolti egy Péterfia találkozón... Nálunk anyukámék voltak tizen, és azért nagy a család, de Zsoltinak a nagymamájáék voltak nyolcan, szóval egy szinttel távolabbi a rokonság szétterjedése.

Nagy volt a zsongás szombaton. Vasárnap annyira jól esett, hogy már nincs körülöttünk az a rengeteg ember! Szép csendben elvoltunk apósomékkal, és este nagy örömmel tök időben hazaértünk.

Még egy szót a nagymamáról: Nekem a nagymamáim születésem előtt meghaltak, és egész gyerekkoromat kitöltötte a nagymama hiánya (jópárszor sírtam emiatt). Volt ugyan egy Nagyinak nevezett néni, aki rengeteget vigyázott rám, de emellett is hiányoltam a nagymamát. Most felnőtt fejjel, Zsolti nagymamáját megismerve, úgy döntöttem, hogy elfogadom őt nagymamámnak. Hisz úgyis mindig nagymamaként emlegetjük, nem fogok én Margit nénizni, hát miért ne lehetne ő az én nagymamám is egy kicsit. Gondolom, az unokája feleségeként ő is szívesen elfogad engem.

Hétvége Veszprémben

Voltunk hétvégén Veszprémben. Anyu nemrég kifesttette a két nagyszobát, és elmentünk megnézni. Szép lett, egész jó hangulata lett a lakásnak tőle. Viszont a sok pakolászás és feleslegesnek ítélt előkerülő limlom kirámolása után már nagyon nem a régi. Nem az, ráfért a lakásra egy kis megújulás, csak ismét egy lépéssel közelebb lettem ahhoz, hogy nekem abban a lakásban már nincs szobám. (Egykori szobámban talán egyszer aludtam, mióta férjnél vagyok...) Pár éve még el sem tudtam képzelni, hogy végképp leszakadjak onnan, és most már egyértelmű, hogy leszakadtam.
Az időpont a látogatásra meg azért most volt, mert szombaton gyülekezeti nap volt, és anyu úgy gondolta, hogy milyen jó buli lesz, ha mi is megyünk. A veszprémi gyülekezet apraja-nagyja kivonult Almádiba, egy horgásztanyára. Közvetlen Balatonpart. Az időjárás előtte-utána zuhogó eső, de amíg ott voltunk, végig verőfényes napsütés. Szeverényi János (?) missziói lelkész Szélrózsába illő előadása a 21. századi egyházról - speciel baromi jó előadás volt, még úgy is figyeltem minden szavát, hogy közben Csabi után mászkáltam. Szóval nyár. Zsolti leégett - nem hámlik, de fájt neki. Én csak lepirultam. Csabi bírta a strapát. Miután Zsolti leégése pillanatok alatt kijött, így ő a délutáni csónakázásra nem nevezett be, én mentem egy kört. Csak ültem a csónak elejében, háttal a többieknek, néztem a vizet, hallgattam, ahogy anyukám beszélget (rajtunk kívül még 3-an voltak a csónakban), és olyan hangulatom volt, ami tőlem ilyenkor elvárható. (Mondtam már, hogy utálom a kamaszkoromat és mindent, ami kötődik hozzá? Emlékek, helyszínek, érzések...)
Vasárnap Csabit megmutattuk kicsit az unokatesóknak is. Előtte a templomban vagy ötször fölmászott a karzatra, nagyon szeret lépcsőzni, én meg persze végig a sarkában, mert egy készenlétben lévő kéz mindig kell ilyenkor. Délután ki akartam menni a temetőbe, mert már egy éve nem voltam apu sírjánál, de most úgy elmosta az eső ezt a próbálkozást, hogy az autóból nem láttam ki - ami nem praktikus olyankor, amikor az ember vezeti az adott autót.
Végül meglátogattuk Zsolti nagynénjét és családját, aztán jöttünk haza.
Iszonyú fárasztó egy hétvége volt. Csabi két napon keresztül 10 perceket aludt nap közben, ami azért még nagyon nem jó neki, és éjszaka is idegen helyen kellett aludnia, szóval minket is jól kikészített.
Most hétvégén nem megyünk sehova!!!

FA60

Na, úgy tűnik, mostanában mindig ilyen betű-szám kombinációkról írok. Ez esetben kissé késve, már 2 hete tervezem, csak a gépünk bedöglött, és valahogy nem jutott eszembe, hogy ha már ideadta Zsolti a laptopot, akkor ezen is tudok írni...
Na szóval, ez a bejegyzés Frank András 60 éves születésnapjáról szól. Aki nem matematikus, és nem tudja, ki az a Frank András, attól elnézést kérek. Én speciel a másodéves operációkutatás tárgynál ismerkedtem meg vele, de később tanultam nála poliéderes kombinatorikát, meg talán mást is. Mindig is jó tanárnak tartottam. Azért a matematikusok körében ő ennék kissé több. Nemhiába döntöttek úgy páran, hogy meg kell ünnepelni a szülinapját.
Volt konferencia, ahova Csabival belestem, de én már túl messze vagyok a matektól ahhoz, hogy érdekeljen. Volt vacsora, ahova nem mentem, hanem itthon vártam Csabival, hogy Zsolti hazajöjjön, mert ő meg ment. És volt kerti parti szombaton, ami viszont nagyon jó volt. Az egészben számomra az volt a legjobb, hogy rengeteg emberrel találkoztam. (Bill Jackson és Lex Schrijver annyira persze nem dobnak fel, de utóbbival beszéltem pár szót.)
Hanem itt volt Gyuszkó, aki sajna a családját nem ráncigálta haza Amerikából erre az örömteli eseményre, viszont volt alkalmam megbeszélni vele, hogy Csabi és Lola fejlődése egymáshoz képest hol tart - örömmel jelentem, hogy beszédkészségben és dolgok eldobálásában mi vagyunk a nyerők!
Itt volt Zsuzska, aki sajna Mátét bárányhimlőhordozás gyanúja miatt inkább nem hozta. Vele sok-sok mindenről sikerült beszélgetni, már a konferencia alatt az egyetem előtt Erzsivel és a gyerkőcökkel (Csabi, és Erzsi gyerkőcei, merthogy Máté - már említett módon - nem volt jelen), valamint a kerti partin is.
Itt voltak Johannáék is - Baldvin a tapasztalt apuka szemével csodálkozott rá az én gyermekem fenomenális tehetségére -, és természetesen Misi.
És persze a (jelenleg még) magyarországiak: Jácinték, Attiláék (bár Erzsit már említettem), Juli, Tamás, meg rengetegen, akik nem tartoznak annyira a közeli baráti körünkbe, de mindenesetre a négy falnál kissé változatosabb társaságot kínáltak nekem, meg persze a fene tudja, kit felejtek ki.
Szóval - túllépve a neveken, amiket egy szűk csoporton kívül egy blogolvasóm sem tud azonosítani - sikerült egy kicsit kimozdulnom itthonról, és nagyon jó volt. Csabi szépen eljátszadozott, például ráérzett a homokozó csodájára, és huncut volt, és mindenkinek tetszett. Én igyekeztem őt hagyni, elvégre állandóan én vigyázok rá, nekem is kell egy kis kikapcsolódás, így főleg Zsolti óvó szeme követte (persze az enyém is, csak az enyém plusz 20 méter távolságot elbírt - zárt kert, nagy baj úgysem lehet).
Említettem már Schrijvert - a fene tudja, hogy kell írni a nevét, a lényeg, hogy holland. Szóval vele kábé 1 percet beszélgettem (látjátok, ilyen nagy matematikussal beszélni, nem semmi!), méghozzá Csabi angoltudásáról. Fel sem vette a dolgot, hogy a gyerekem ilyen kis korában angolul tanul. Elnézést, én hozzá vagyok szokva a magyarok "Tényleg? És miért? És az jó?" hozzáállásához, kicsit furcsa volt, hogy valaki komment nélkül természetesnek veszi a tényt. Mondom, holland.
És hát ez az egész azért volt, mert Frank András ilyen szép kerek évszámot ünnepelt. Felköszöntöttem.

NP-100

Azt hiszem, Péterfia Zoltán neve nem csak a Péterfia családon belül jelent sokat. Most mégis csak a családi vonatkozások kapcsán írok.
Péterfia Zoltán 1909-ben született - idén 100 éve! Péterfia Zoltán a nagypapám, 10 gyerek édesapja, huszonegynéhány unoka nagypapája és meg nem mondom, mennyi dédunoka dédapja. (Az őszi unokatestvér találkozón emlékeim szerint harmincvalamennyit számoltunk. És ez a szám még nőni fog! Egyébként amíg élt a nagypapa, ő tudta az összes gyerekét, unokáját, dédunokáját, egyenként számon tartott mindenkit, pedig azért már 4 éve is sokan voltunk.) Szóval, aki eddig nem tudta volna rólam, igencsak népes rokonsággal rendelkezem. Ez a népes rokonság pedig úgy gondolta, hogy a centenáriumot meg kell ünnepelni.
Szombaton került sor a nagy családi találkozóra Pécsen, ahol - a szervező Csabi megfogalmazása szerint - a legszélesebb rokoni közösség: "házastársak, gyermekek, díszvendégek, szeretők, eltartottak, kitagadottak és befogadottak" volt jelen. Aki volt már nagycsaládi találkozón, annak lehet róla némi fogalma, hogy ez mit jelent.
Délelőtt a templomban volt egy rövid áhítat, a 127. zsoltár alapján:

1 Zarándokének. Salamoné.
Ha az ÚR nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.
Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök.
2 Hiába keltek korán, és feküsztök későn: fáradsággal szerzett kenyeret esztek.
De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.
3 Bizony, az ÚR ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.
4 Mint a hős kezében a nyilak, olyanok a serdülő ifjak.
5 Boldog az az ember, aki ilyenekkel tölti meg a tegzét: nem szégyenül meg, ha ellenségeivel van szóváltása a kapuban.

Elcsendesedés, az egymással való találkozás öröme, pár gondolat azokért, akik (már) nincsenek velünk. Kora délután a temetőbe mentük, végigjárva a családtagok sírjait. Végül ismét a templomnál kötöttünk ki, ahol - mivel közben folyamatosan beérkeztek a vonatok - még nagyobbra duzzadt létszámmal töltöttük el a délutánt a templomkert ragyogó napsütésében.

Ennyi emberrel nem lehet beszélgetni. Nem tudom, hányan voltunk - talán a fényképekről
össze lehetne számolni -, de ha csak pár szó erejéig is, jó volt a rokonokkal találkozni. Halászlé, grillhusi, rengeteg hidegtál, szerintem kevés süti (vagy csak nem voltam elég szemfüles, és fölzabálták előlem?), torta, rajta a felirat nagymama mondásával. Öregek és fiatalok - az én Csabim a második legifjabb volt a jelenlevők közül. Hogy úgy általában melyik gyerek kié, fogalmam nem volt, de reménytelennek láttam a helyzetet, hogy megtudjam. Este tűzijáték.

Egy nap, amit együtt töltöttünk. Mi, Péterfiák. Két év múlva ismét találkozunk - akkor nagymama centenáriumát ünnepeljük.

Másik kéz

Tudom, hogy már írtam olyasmit, hogy nem akarok mindig Csabi beszédéről írni, de ez nagyon megdöbbentő volt. Tegnap öltöztettem, a jobb keze már bent volt a ruhában, és ilyenkor tudja, hogy a bal keze következik (még a játékot is át szokta ilyenkor tenni, hogy felszabaduljon a soros kéz). Ekkor közölte velünk, hogy "másik kéz". De tényleg, így, szépen, szó szerint, érthetően. Mindig hallja tőlünk az ilyen egyik kéz - másik kéz dolgokat, de az, hogy teljesen önállóan használni is tudja, számunkra is új. Szóban nem ismételte el többször, de kicsit játszottam vele, hogy mutogassa nekem az egyik kezét, másik kezét, és gyönyörűen felváltva mutogatta is. (Aztán persze jött az egyik fül, másik fül, meg hogy szivassam kicsit - mert azt is nagyon élvezem - az egyik orr...)

Összefoglaló

Az előző hozzászólásra érkezett megjegyzések alapján úgy érzem, mégis érdemes írni olyan dolgokról, amiket akkor nem írtam meg. Szóval jöjjön egy rövid összefoglaló.
Február végén volt a Szélrózsa utótalálkozó, amiről igazából írtam is annak idején egy bejegyzést, csak nem volt időm befejezni, és nem is tetszett, úgyhogy végülis nem tettem közzé. A piszkozatot igazság szerint pont tegnap töröltem is... Szóval ott valami olyasmi volt, hogy Csabi nagyon jól bírta az egész napot, és baromi jó érzés volt nekem egy légtérben lenni párszáz evangélikussal - néha úgy jó a közösségi élmény -, de sajna csak nagyon kevés ismerős volt, és pedig lett volna olyan ember, akivel nagyon szerettem volan találkozni, de nem volt ott.
A hal, amit annak idején csináltam és egyikünknek sem ízlett - konkrétan Zsolti nem is volt hajlandó megenni - szép lassan elfogyogatott a mélyhűtőből. Próbáltam minden héten megenni egy szeletet, néha kimaradt, de asszem egy vagy két hete megettem az utolsót is. Nem tudom, veszek-e még valaha busát.
Az "Azannya! Lazannya!" című bejegyzés sem készült el soha, pedig egyszer egy annyira de annyira finom lasagnát csináltunk, hogy csak na! Attila bátyámék javasolták még valamikor a dobozosat, ahol csak össze kell keverni a port tejjel, meg egy kis husi bele, de hát Szilvinek köszönhetően van nekünk jó kis olaszos szakácskönyvünk, úgyhogy megpróbáltunk valami igazit is csinálni (meg amúgy is ellene vagyok mindenféle előrekészítettfélkészdobozospor dolognak, majd erről talán írok is a környezettudatos témában), és nagyon, de nagyon finom lett. Azóta máskor is csináltunk, próbálkozunk ám többfélével, nem csak a bolonyaival.
Azt hiszem, ezek voltak azok a témák, amikről akkor aktuálisan nagyon szerettem volna írni, csak aztán nem jött össze, utólag meg már nem akartam. De biztos jó lett volna, ha írok mondjuk arról, amikor végiglátogattuk Zsolti rokonságát Miskolc-Tiszaújváros-Újtikos magasságban, meg hogy húsvétkor meglocsoltak engem a fiúk, meg biztos van még jónéhány téma, ami most még csak eszembe sem jut. De ha ti szívesen olvassátok, hát hajrá! Szóval majd a továbbiakban is igyekszem. Ja, igen, a Mózeskosár kör, amiről én írtam a cikket a gyülekezeti újságba, de nem döntöttem el, hogy magát a cikket idézem be ide, vagy írok róla blogstílusban (mégiscsak más az olvasóközönség).

Csak úgy

Mostanában elég ritkán írogatok ide. Na jó, amióta elindult ez az izé (blog vagy hogyishíjják), azóta írogatok ide ritkán. Úgyhogy most írok egy csak úgy bejegyzést. Nincs semmi értelme. Nem mondhatnám, hogy nem szól semmiről, mert hát itt van, és ha valami szól, az szól valamiről, ezért nem igaz az, hogy nem szól semmiről. Na de a lényeget úgyis értitek.
Szóval most itt van ez a bejegyzés, és ha már írom, akkor írok is bele valamit. Például azt, hogy miről akarok írni. Majd. Egyszer. Valamikor. Szóval akarok írni majdegyszervalamikor az angol nyelvről, meg a környezettudatosságról (jaj, az nagggyon durva írás lesz, ha tényleg olyanra fogom megírni, mint amilyenre tegnap megterveztem), és igazából szeretnék filozofálgatni meg lelkizni is, csak eddig nagyon nem filozofálgatós meg lelkizős volt ez a blog vagy hogyishíjják, és mivel tökre nem vagyok őszinte (mármint nem vagyok hazudós, nem azt mondom, csak hogy sok mindent nem mondok el), ezért szerintem igencsak sokkszerű lenne egy kitárulkozás a részemről, úgyhogy azt majd inkább mégiscsak hanyagolom, és még nyilván lenne néhány értelmes téma, amit jó lenne másokkal megtárgyalni, mondjuk annál is értelmesebb, hogy Csabi épp mit mond (merthát erről írtam mostanában állandóan), szóval na. De az a legnagyobb gondom asszem, hogy még ha tervezem is, hogy valamiről írok, mire rászánnám magam, addigra van valami más is, amiről írni akarok, és aztán vagy közös erővel kiüti egymást a két téma, vagy az aktuális esemény legyőzi az angolkörnyezettudatoslelkizés mindegymikorírommeg megkülönbenisaztjólátakaromgondolni témát.
Amikor elhatároztam, hogy most írok ide egy csak úgy bejeggyzést, még nem tudtam, hogy ilyen hosszú lesz. Aszittem, csak pár mondat vagy ilyesmi. De ennyi lett. Úgyhogy most be is fejezem, mert a végén még a méreteit tekintve túlnövi a csak úgy izét.

Verseny eredmények

Na, kicsit később, mint terveztem, de végre itt jövök az eredményhirdetéssel:
A versenyben részt vevők (beérkezési sorrendben): Olgi, Zsuzska, Kata és Johanna. Mindannyian megkapják a beígért kedves gratuláló hátbaveregetést - természetesen mindannyian csak távba, de hát minek mentek olyan messze.
A megfejtések pedig:

• am: alma
  
• apu: apu - De régebben néha úgy éreztem, hogy az anyut is érti alatta.
  
• au: anyu
  
• auto: autó, ajtó - Meg talán ablak is, de ebben sosem voltam biztos.
  
• baba, babas: baba, banán - A banánt azóta már inkább "bam"-nak vagy ilyesminek mondja.
  
• duttec, dottas: gyógyszer - Mondtam, hogy szereti. Manapság már olyanra csinálják ezeket a gyerekgyógyszereket, hogy lehet szeretni. Bezzeg én annak idején még hogy utáltam, olyan keserű volt. Most meg irigykedem. Meg aggódok, mert én hiába tartom távol a gyerekemet az összes édességtől, ha a gyógyszeripar csinál belőle édesszájút.
  
• dú: gyűrű. Mostanában már inkább "dúas".
  
• fafa: fa
  
• fufuf: husi
  
• gobba, gobbos: gomb
  
• hapa: kacsa - Ez igazából a Hápikacsa nevű kedvenc játékából jön, de minden kacsára ezt mondja.
  
• hapic: hapci - Illetve a köhögésre is ezt alkalmazza, a kuc-kuc szót még nem tanulta meg.
  
• isz: iszik - Vagyis szomjas, inni szeretne.
  
• kaa: kanál - Azóta inkább "kam" vagy ilyesmi.
  
• kaka: kaka - Meg minden, ami a témakörbe tartozik.
  
• kapu: kupak
  
• kií: kilincs
  
• kuk: kukucs
  
• luk, lyuk: luk, lyuk
  
• mama, mammas: hammanyamma - Ez persze az én szóhasználatom, de hát kellett valami gyereknyelvi szó rá. Csabi mostanában ezzel fejezi ki, hogy éhes. Ha nem mondja, akkor nem is adok neki enni.
  
• má: máj
  
• pász: toll - Ne kérdezzétek. Mi sem tudjuk. (Bár már elkezdte a "tó" szót is alkalmazni, most olyan átmeneti állapot van.)
  
• papa: papagáj - A tapétáján van, onnan tanítottuk meg neki. De most hétvégén elutaztunk rokonlátogatóba, és pillanatok alatt megtanulta, hogy a nagypapát papának szólítsa. Nagyon jól összebartkoztak.
  
• papí: papír
  
• papu: papucs - Meg minden lábbeli. Bár kezd kialakulni önálló szó a cipő és szandál szavakra is, de inkább a paput használja.
  
• sasa: sajt - Hogy lehet ennyire imádni a sajtot? Ha látja, hogy nyitjuk a hűtőt, már mondja. Még a fufufnál is jobban szereti. De már kezdi sajtnak nevezni ("sat").
  
• szöp - szörp. Mielőtt még elborzadnátok, hogy a gyógyszeres ponttal ellentétben én édes itallal itatom a gyerekem, szólok, hogy csak természetes cukortartalmú bio gyümölcslevet higítok vízzel, és ezt nevezem szörpnek. Egyébként egy ideje ezzel a szóval fejezi ki, hogy szomjas. Ha vizet adok neki inni, az is szöp.
  
• taku: tukán - De hát ezt az állatkertes bejegyzésnél írtam is. Szintén a tapétáról.
  
• tete, tej: tej - Olgi, nem beugratásnak szántam. Főleg tete még mindig, de alkalmanként előfordul a tej is. Igazából előjött a "cici" szó is (a mássalhangzója valahol félúton a c és t között), és nem tudom, hogy mennyire tudja megkülönböztetni a tárolóegységet a folyadéktól. De reggel, amikor először bemegyek hozzá, mindig e kettő közül az egyiket közli. És kéri is. Tipikusan max 1-2 percig, mert utána már a "mammas"-t kéri - mintha a tej nem lenne táplálék!

Hát ezek voltak Csabi szavai 3 hete. Azóta persze egy csomó jött még (mint azt jeleztem is pár helyen). Pl. a "kap" és a "jajas" azt jelenti, hogy kér valamit, vagy akar valamit csinálni, és ezt akár mondatba is fűzi, úgymint "kap, szöp". Egyre jobban értjük, hogy mit akar. (Egyre több mindent akar, és nem mindet értjük...) Pl. a "séta" egyértelmű felszólítás (nem kérés, hanem szabályos követelőzés) arra, hogy engedjük sétálni - na ja, megtanult járni... És egyre inkább utánozza a hallottakat. Lassan elkezdi az angolt is utánozni, sőt kezd rájönni, hogy mikor milyen nyelven kell megszólalni (persze még a magyar a domináns). Tegnap pl. angoloztunk, és mondta, hogy "apu ... ööö ... daddy" (az ööö-t nem mondta, csak érzékeltetni akarom a szituációt), szóval rájött közben, hogy a másik nyelven várjuk el tőle. Meg nekem is válaszolt már a 'What's in the nappy?' kérdésre úgy, hogy "poopoo". Ma délelőtt meg angolozás közben a "küsz" (küszöb) helyett mondott valamit, amibe belemagyaráztam, hogy a 'threshold', pedig ez lényegesen nehezebb szó, mint a magyar. Azt, hogy a "bó" az ball, és nem mondja, hogy labda, már megszoktuk.

Szóval fejlődik a gyerek, okosodik, tanul, és gyönyörű.

Állatkert

Szombaton Zsolti kollégáival egy önszerveződő kezdeményezés keretében elmentünk az állatkertbe. A fél tízes találkozóhoz annyiban sikerült tartani magunkat, hogy fél tízkor indultunk otthonról, de negyed tizenegyre már mi is bent voltunk. Csabi aránylag jól bírta az odautat, bár egész idő alatt az ismételgette, hogy "séta, séta!". A metrón eléggé meg volt illetődve, pedig párszor már utazott vele, de nem engedtem ki a kendőből. Mikor végre megéreztünk célunkhoz, akkor szabadjára engedtük, hogy végre gyakorolhassa vadiúj tudományát, és sétálgasson. (Már múltkor említettem, hogy elkezdett járni, de az igazi, hosszútávú, önálló, és mindent felülmúló járás kábé 1 hete kezdődött.) Kicsit nehéz úgy társasággal állatkertben lenni, hogy a tagok különböző méretű és érdeklődésű gyerekekkel érkeznek. Csabi például mindig inkább az ellenkező irányt akarta választani, ha meg felvettük, hogy akkor most mi diktáljuk a tempót, akkor nyüszögött, hogy "séta, séta!". De azért sikerült kicsit beszélgetni a többiekkel (na nem mintha én olyan sok kollégáját ismerném Zsoltinak, de szerencsére Csabi állandó témát szolgáltat). Meg összefutottunk egyéb ismerősökkel is. Néhány állatot is láttunk. Na jó, persze elég sokat, de egyrészt az állatok inkább elbújtak, hogy ne lássam őket, másrészt sokkal inkább kellett figyelni a gyermekemre, akit pedig egyáltalán nem érdekeltek az állatok, hiába mutogattam neki, hogy nézd, ott alszik az oroszlán, de jobb, hogy nem mászol be a szájába. Mondjuk amikor megmutattam neki, hogy az igazi orrszarvú lényegesen nagyobb, mint Benedek, megnézte, de szerintem az esti fürdésnél már nem kapcsolta össze Benedeket az állatkertben látottal.
Akárhogy is, az tök jó volt, hogy egész napra kimozdultunk itthonról. Az állatkert gyönyörű, zöld és színes, tele virágokkal, még a város szagát sem éreztem ott (na nem mintha a virágillat mellett lévő egyéb szagok olyan nagyon csábítóak lennének, de mégsem kipufogógáz). Valószínűleg az évnek ebben az időszakában lehet a legszebb, mert máskor biztos nincs ennyi virág. És a pénteki kissé ijesztő beborulással-esővel szemben szombaton ismét ragyogó napsütés, igazi élvezetes tavaszi idő volt.
Csabit nap közben egyszer sikerült elaltatni. Amikor már láttam, hogy álmosodik, szépen beraktam a kendőbe, és bebugyoláltam, hogy ne lásson semmit. Ennyi inger mellett biztos nem tudott volna elaludni. Így is nehezen sikerült neki, de azért biztos örült, hogy kicsit bújhat anyuhoz. A legnagyobb probléma ezzel az volt, hogy pont bementünk a pálmaházba. Nekem kendővel és gyerekkel fölszerelkezve esélyem sem volt arra, hogy bármilyen réteget is levegyek magamról, úgyhogy Csabival szépen főztük egymást a trópusi éghajlaton. Csak úgy irigykedtem a többiekre, akik közben pólóra vetkőztek. Csabinak is biztos melege volt, mert kábé tízpercenként fölsírt kicsit, de nem ébredt fel. Valamivel később visszamentünk, amikor már Csabi ébren volt, mert még itthon megígértem neki, hogy láthat igazi tukánt (a tapétája tele van vele), de akkor már tényleg csak a tukánhoz mentünk. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mi ez, szépen mondta is, hogy tukán (persze a maga szóhasználatával, ld. VERSENY!!!).
Délután szépen fokozatosan szétszéledt a társaság. Mi még maradtunk egy darabig, és végül úgy döntöttünk, hogy megvárjuk az 5 órát, amikor is a fókashow volt. Megérte! Annyira jó fejek ezek a fókák! Én nagyon élveztem. Csabi leginkább csak azt ismételgette, hogy "bó", ugyanis őt sokkal inkább lefoglalta, hogy a fókák labdával játszanak, mint maguk a fókák. (Angolul nem tudók kedvéért írom, hogy a "bó" az angol ball, vagyis labda szónak felel meg. Hogy Csabi miért nem magyarul mondja, azt nem tudom, gondolom, ez sokkal egyszerűbb neki.) Szóval jól tettük, hogy maradtunk ennyi ideig.
Hogy Csabi hogy bírta végig ezt a napot, nem tudom. Több mint hét órán keresztül voltunk az állatkert területén, és ez alatt csak háromnegyed órát aludt, azt is a fent említett módon. Este, amikor hazaértünk, mi alig bírtunk mozdulni. A babafektetést kicsit hamarabb megejtettük, mint szoktuk, és másnap napközben még jól rápótolt Csabi az alvásra.

VERSENY!!!

Ezúttal egy klassz kis versenyt hirdetek nektek! Remélem, sokan részt vesztek benne. (Nem titkolt hátsó szándékom, hogy a hozzászólásokból végre megtudjam, ki az, aki egyáltalán olvassa ezt a blogot, mert eddig nem sok visszajelzést kaptam.)

A verseny célja: megfejteni Csabi beszédét.
A jutalom: kedves gratuláló hátbaveregetés (személyesen átvehető nálunk, de szívesen küldöm távba is).

Részletek: az alább felsorolt, Csabitól származó szavakról meg kell állapítani, hogy vajon mely magyar szónak felel meg. A megoldások a mai magyar nyelv szavai közt keresendők! Csabi szavait igyekszem többé-kevésbé a magyar fonetika szerint leírni, de ez persze nem mindenütt lehetséges. Pl. 's'-sel fogom jelölni azt a hangot, amely a magyar nyelvben nincs meg, de valahol félúton van a magyar s és sz között. Ahol lehetséges, ott több verziót leírok, ezek hangzásbeli átmeneteit szokta mondogatni Csabi. Vannak többjelentésű szavak, de az titok, hogy melyek, így az is jó móka lesz nektek, hogy erre rájöjjetek. A szavakat ábécé sorrendben írom (remélem), így az, hogy az adott szó mennyire könnyen megfejthető (értsd: mennyire áll közel a valósághoz), nem függ a helyétől.

Részvétel feltételei: bárki részt vehet a versenyben. Arra kérném azokat, akiknek már egy-két szó jelentését már elmondtam, hogy ezen szavakkal ne induljanak, de a többivel nyugodtan. Egy-egy szóra több tipp leadható. A megfejtéseket ide várom, a priviben írt, nagyközönség elől eltitkolt tippeket nem veszem figyelembe. Aki nem tudna bejelentkezni, hogy írjon a megjegyzésmezőbe, az szóljon, és megoldjuk a problémát.

A verseny időtartama: mostantól, mondjuk úgy egy-két hétig. Attól függ, milyen lesz a lelkesedés. Ha közben még eszembe jut egy-két szó, azt beírom, szóval érdemes többször idelátogatni. (Meg akkor mások tippjeit is láthatjátok, és lehet jókat vitatkozni.) A verseny lezárásakor megírom a valódi jelentéseket.

Na és akkor most jöjjenek a szavak! (Néhol egy-egy megjegyzéssel.)

• am
  
• apu
  
• au
  
• auto
  
• baba, babas
  
• duttec, dottas - Erről elárulom, hogy Csabi nagyon szereti, ha meglátja, máris lelkesen mondja.
  
• dú
  
• fafa
  
• fufuf - Ezt mondjuk még csak ma hallottam tőle először.
  
• gobba, gobbos
  
• hapa
  
• hapic
  
• isz
  
• kaa
  
• kaka
  
• kapu
  
• kií
  
• kuk
  
• luk, lyuk
  
• mama, mammas - Ööö, itt persze igazából semmire nem mentek a magyar szótárral, de akinek már van beszédképes gyereke, az talán tudja.
  
• má - Jó hosszan elnyújtott á-val, annyira örül neki, hogy szinte elénekli.
  
• pász - Ismeritek Rodolfó híres mondását? "Vigyázat, csalok!" Na, akkor most szólok, hogy aki ezt a szót megfejti, annak garantálok egy kilogramm csokoládét. (Tudjátok, amolyan Hakapeszi Maki stílusban, meg is ehetitek.)
  
• papa
  
• papí
  
• papu
  
• sasa - Ez nagyon fontos szó. Mármint amit jelent.
  
• szöp
  
• taku
  
• tete, tej
  

Hát akkor hajrá!

Babák

Mostanában sok babával találkoztunk, úgyhogy írok erről is egy kis beszámolót.

Józsika januárban született, és azóta nagy-nagy örömmel veszi őt körül anyukája, Angi, és apukája, Józsi. Múlt szerdán mentünk el meglátogatni, mert már nagyon kíváncsi voltam rá. Gyönyörű kis baba! És nagyon csinosan is volt öltözve ;) (Csabitól kölcsönkapott rugiban feszített éppen.) Sok haja van. Épp kicsit nehéz napja volt, mert nem jött a kaki, de amúgy is kis hasfájós. Szinte egész idő alatt anyukája kezében volt, kivéve amikor lefeküdt aludni. Megbeszéltük Angival, hogy ha már úgyis jön a szép idő, megpróbálunk minden héten összejönni, ha már egyszer szomszéd kerületben lakunk, és nem annyira a világ két különböző végén. Ezen a héten nem találkoztunk, de ha minden jól megy, jövő héten jön ide Angi, és együtt letámadjuk a piacot, ugyanis Angi nagyon irigykedik, hogy nekem itt van egy köpésre a piac.

A másik nagy találkozás több babát is jelent. Zsuzska nagyon hiányolta már a barátait, úgyhogy fogta Mátét, felszállt vele egy repülőre, és hazarepült a messzi Svájcból, csak hogy minket láthasson. Hétfőn hoztunk össze egy olyan találkozót, ahol Zsuzska Mátéval, és mi Csabival elmentünk Dóriékhoz, Sárit és Julit nézni. Julit még egyikünk sem látta. Szóval így volt 4 különböző méretű gyerek. Sári, a korelnök (komoly 3 éves!) nagyon kedves, mosolygós kislány, lelkesen igyekezett minél jobb barátságba kerülni a vendégekkel. Mondjuk Csabi eléggé magába forduló típus, úgyhogy nem nagyon sikerült felkelteni az érdeklődését. Viszont kiderült, hogy kisevő: kértem tányért, hogy Csabit megetethessem, és olyan pici tányért kaptam, amilyenből Csabi ebédet hónapok óta nem eszik. (Csabi ebédes tányérja megközelíti egy rendes felnőtt mélytányér befogadó képességét. Nem mindig eszik repetát.) Na de Csabi hiába eszik ennyit: Máténak kábé egy combja olyan, mint Csabinak kettő. Na nem aránytalanul, vagy ilyesmi, csak egyszerűen látványosan husosabb baba, mint az én nagyfiam. Persze Máté is nagyon szép kisfiú. Juli meg olyan kis kócombóc volt! Na persze, én Csabi alig-hajához vagyok szokva, de ahogy Juli feje kinézett, az valami nagyon jó volt. Megfogtam, hát azért jól megizmosodtam, mert bizony nagyon érződött, hogy mennyivel kisebb Juli ahhoz képest, mint amihez szokva vagyok.
Csabi szokásához híven nem igazán reagált a többi babára, de nekünk jó volt találkozni a barátainkkal. Zsuzska megmutatta nekem, hogy milyen mosható pelusok* vannak nála, ugyanis én is kacsintgatok efelé a lényegesen környezetkímélőbb megoldás felé. Valamint azt is megmutatta, hogy lehet hátra fölszerelni egy gyereket kendőben. Én egyelőre elől hordom Csabit, és pillanatnyilag a hátam is bírja, de ez nem tarthat a végtelenségig. Sajnos Zsuzskáékkal nem lehettünk együtt sokat, mert én Csabi miatt későn tudtam odamenni, neki meg Máté miatt hamar el kellett mennie. Amikor Zsuzskáék elmentek, akkor ért haza Jácint. Aztán még Laci, majd Juli (nem a 3 hónapos, hanem a nagyobbik) is beesett. Így a baba-partiból valamelyest felnőtt-parti lett.

Na, szóval jól telt az elmúlt időszak. Jó lenne többet összejárogatni másokkal. Persze ha összejön, hogy Angival hetente találkozunk, akkor már az angollal és a Mózeskosár-körrel együtt 3 fix programunk is lesz, ami egész jónak mondható.

De ha már az a bejegyzés címe, hogy Babák, akkor kicsit hadd dicsekedjek már a sajátommal is! Csabi pár napja úgy döntött, hogy kipróbálja, milyen az, ha a rácsot elengedve az ajtótól a szoba közepéig besétál. Ez tök magától jutott eszébe, én szinte csak véletlenül vettem észre. Azóta egyre többször próbálja, néha 2 lépésenként még lehuppan, de az előbb például a szoba belsejéből az ajtóig jött két lábon - nem tudom, milyen távolságról indult, csak az út végét láttam innen a géptől. Na, szóval Csabi végre JÁR!!!


* Látjátok? Ez az első linkem a blogon!!!

Beszélt...

Méghozzá álmában. Minden este lefekvés előtt bemegyek hozzá, hogy megnézzem, szépen alszik-e. (Annak idején apukám is mindig bejött hozzám, hogy betakargasson. Igaz, Csabi hálózsákban alszik, nem kell betakargatni, de azért mindig bemegyek hozzá.) Néha nem bírom megállni, és meg is simogatom a buksifejét vagy a kezecskéjét, de néha kínosan ügyelek, nehogy felébresszem. Tegnap egy ujjal sem értem hozzá, de szerintem így is érzékelte, hogy ott vagyok. Túl sötét volt, nem láttam, hogy a szemét kicsitotta-e, de félálomnál jobban biztos nem ébredt fel. Mindenesetre azt mondta, "kuk". Aztán megint, "kuk". Ennyiben maradtunk. Ő közölte velem, hogy 'kukucs', én meg azzal a furcsa érzéssel mentem aludni, hogy gyermekem álmában beszél. Mikor fog elkezdeni álmában járni?

Az elmúlt időszak

Elég rég írtam utoljára, úgyhogy most kicsit írogatok arról, hogy mik történtek. Valójában múlt hétfőn elkezdtem írni a Szélrózsa-utótalálkozóról, hogy kicsit írjak célzottan az evangélikus olvasóközönségemnek, de egyrészt nem volt időm akkor befejezni, másrészt meg épp alkotói válságban szenvedtem, és baromira nem tetszett, amit összehoztam, így aztán újra kellett volna írnom az egészet, de arra meg már nem volt kedvem. A múlt héten amúgy is kellett cikket írnom a Mózeskosár-körről (erről tervezek ide is egy bejegyzést), és alkotói válságban ez is épp elég nagy probléma volt.
Na, akkor jöjjön, mi történt.

Csabi múlt hétfő estére betaknyosodott. Azóta nem is voltunk semmiféle babás helyen, nehogy másokat összefertőzzünk. Igazából nem vészes a dolog, csak takony van, de az néha igen szép mennyiségben. Meg már gyógyulgat is, talán holnap már mehetünk angolra. Ennek a náthának viszont lett egy olyan hatása, hogy Zsolti vett orrszívó-porszívót. Ugyanis amikor Csabi született, még nem volt szőnyegünk, így porszívónk sem, és akkor megelégedtünk egy kis motoros orrszívóval. Na de most már (egy év porszívóbirtoklás után) van ilyen porszívóra szerelhető bigyónk is. Régen mindig féltem, hogy ez nem szívja-e ki a gyerek agyát is, bár gondoltam, hogy hát már csak olyanra tervezték, hogy ne tegye. Tényleg nem szívja ki. Viszont a taknyot a híreszteléseknek megfelelően sokkal hatékonyabban szívja, mint az a kis vacak a saját kisteljesítményű motorjával. De azért az a probléma nem oldódott meg, hogy Csabinak esze ágában nincs hagyni, hogy ilyen kegyetlen dolgot csináljunk vele, mint az orrszívás, cefetül ellenkezik. Úgyhogy kipróbáltam azt a megoldást, amit Zsolti a bátyáméknál látott, ahogy a sógornőm szívja a gyereke orrát (én azt pont nem láttam): gyerek feje a comb között, keze a comb alatt, lába meg kalimpálhat, amennyit akar, így aránylag stabilan lehet tartani. Télleg elég jó. Egyébként C-vitamin meg homeopátiás takonytalanítók vannak még készleten, hogy javuljon a helyzet.

A másik esemény, ami múlt hét elejére tehető, hogy Csabi rászokott a reggelire. Eddig mindig az volt, hogy kapott szopit, aztán visszaraktam az ágyába, hogy aludjon még egyet addig, amíg én is alszom még egyet. De ez a gyerek egyre nagyobb, és egyre többször mondogatta a reggeli szopi után, hogy "mamma" - ennek jelentéséről is írok mindjárt -, így arra a következtetésre jutottam, hogy nem elég neki a tej, és már valami más kaját is kér. Úgyhogy most már a szopi után megyünk ki a konyhába, és valami szilárdabb táplálékhoz is hozzájut a gyerek. A következmények: Csabi annyira fölébred, hogy aztán nem akar visszaaludni, hangoskodik, és így én sem tudok aludni (pedig aki ismer engem, az tudja, hogy reggel 6-kor, 7-kor kelni nem igazán az én stílusom). Szóval ki kell találnom valamit, hogy mi legyen ezután a napirend, mert ez így jelenleg nem működik. Jaj de tudom irigyelni a pacsirta típusokat! Én olyan bagoly vagyok, mint annak a rendje! Másik következmény, hogy így a tízórai mennyisége lecsökkent egy kissé, de ez nem olyan probléma. Ami viszont még jellemző, hogy a szopizások (van egy reggel és egy délelőtt) már tényleg pár percesre csökkentek. Igazából szerintem már csak azért szopizik Csabi, hogy lecsekkolja, megvan-e még a cicim. Miután megállapítja, hogy ott van a helyén, ő úgy veszi, hogy letudta a dolgot, és menne csinálni a maga dolgát. Nem tudom, vajon meddig lesz az, hogy egyáltalán elfogadja a cicit. Ha pl. valami miatt kimarad a délelőtti, egy szóval sem panaszkodik. De amíg azt látom rajta, hogy örül neki, hogy kap, addig miért ne adjak neki?

Említettem már a "mamma" szót. Ez alapvetően az általam az ételre, evésre használ 'hammanyamma' szóból fejlődött, és Csabi is ebben a jelentésben használta, elég sokszor az "Éhes vagyok." kijelentésnek fordítottam magamban. Egyébként már előfordult a "hamm" verzió is, amit evés közben szokott mondani, nagy örömöt okozva azzal, hogy a 'h' hangot is ki tudja már ejteni. Viszont az utóbbi időben kezdett megkérdőjeleződni bennem, hogy vajon a "mamma" (esetenként "mama") minden esetben az ételt jelenti-e, vagy esetleg néha engem. Én persze alapvetően 'anyu' vagyok, de ez a gyerek annyira okos, hogy már ismeri az angol 'mummy' [mʌmiː] szót - amikor angolozunk, olyankor ezen a néven nevezem magam (utalva ezzel a koromra is :P), és lehet, hogy ő egyszerűbbnek tartja, hogy így szólítson, mint hogy kiejtse a 'ny' hangot. Egyébként ha már szülőnél tartunk: az "apa" szót néha elég sokszor mondogatja. Erről sem tudjuk biztosan, hogy 'apu'-t jelent-e, de ha igen, az azt jelenti, hogy szegény gyerek egész nap azt várja, hogy az apja végre hazajöjjön a munkából - milyen szép dolog, ha egy gyermek szereti az apukáját! Még ehhez hasonlító szó a "hapci". Ezt néha egy-egy tüsszentés után elismétli (tök tisztán), és annyira tetszik neki, hogy olyan sokszor mondogatja, míg végül valami "hapuszi"-szerűség nem lesz belőle, amibe a hapci ugyanúgy belehallható, mint az apuci.
Beszédfejlődés szempontjából kiemelkedő szerepe van a 'k' hangnak. Ezt ugyanis nagyon tudja. (Néha eszembe jut a sátányjepülő, amit az egyik unokahúgom mondogatott kiskorában, amikor nyaraláskor folyton sárkányrepülők röpködtek felettünk, ugyanis ő a 'k'-t nem tudta kiejteni, 't'-t mondott helyette. Na Csabinak ezzel nincs problémája.) A legelső kedvenc szava, amit már régóta lelkesen mondogat (többnyire valós vagy legalábbis hasonló értelemben): "kaka". Volt már "kaki" is, de az ritkán. Egy időben állandóan kakukkolt: komolyan, azt mondogatta, hogy "kakukk-kakukk-kakukk", de erről már leszokott. Pár hete odavan a 'kilincs'-ért, ami valami "kií", "kijí" vagy ilyesmi szerűség. Még 'k'-s a "kap" szó is. Szerintem ez az angol 'cup' [kʌp]-ból jön, mert ezt sokszor hallja tőlem, de értelmet én még nem kapcsoltam Csabi szavához. (Ki tudja, hogy ő mire gondol?) Aztán ott van a "kapa", "kápá", ami egyrészt lehet a 'k' és az 'apa' összekapcsolása is, de lehet bármi más is. A konyhai játékai között több is van, aminek kupakja van, így a 'kupak' szót is próbálom tanítani. Ebből ma tízóraikor párszor "kapu", és egyszer "kapuk" lett. De szerintem a "kapa" is ez. És ha már a "k"-nál tartunk, naná, hogy Csabi inkább az angol 'kiss' [kɪs] szót tanulja kimondani, mint a magyar 'puszi'-t.
Egyébként az elmúlt pár hétben jelentősen megnőtt a szavak leutánzásának igyekezete, a "pápá" már tökjó, a 'bye-bye' [baɪ baɪ] is kezd "bábá" lenni. Tudja, hogy akkor kell a pápát mondani, amikor a 'köszönés', 'köszönj', stb. szavak elhangzanak. (Természetesen ha kérjük, hogy mondja, akkor vigyorog, és azután mondja, amikor már nincs a látóterében az, akinek kellett volna mondania.) Na, szóval beszédfejlődés kipipálva!

Essék szó a fejlődés egyéb részeiről is. Örömmel jelentem, hogy Csabi megtette első többes számban értendő lépéseit. Ez úgy négyet jelent, mielőtt örömmel beleomlik apu vagy anyu karjába. Persze még mindig nincs mindig kedve hozzá, nem is erőltetjük (nagyon). Az is egyre többször fordul elő, hogy a kezében van valami, amit nagyon szemlél, és akkor akár fél percig is képes elfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen áll és semmibe sem kapaszkodik.
Játék szempontjából megvannak a maga kedvencei. A kacsájánál jobban semmit nem szeret a világon. Úgy tudja ölelni, hogy ha ezt egy pszichológus látná, biztos azt mondaná, hogy lám-lám, ez a gyerek megtanulta a szüleitől, mi az a szeretet! Egyéb kedvencek a zenélő vackai, ha be vannak kapcsolva, akkor akár fél órán keresztül is nyomkodja a gombokat, szinte folyamatosan. Ha mindkettővel játszik egyszerre, akkor igazi hangkavalkád keletkezik. (Még azért szerencsére nem jutottunk el oda, hogy kiszedjük azokat a rohadt elemeket :P) A színes, egymásba rakható poharak még mindig nagyon menők, a konyhában ennek kiürült tejfölös poharak felelnek meg. (Van a kicsi biotejfölös meg biokefires, a nagy Spar tejfölös, meg valami átlátszó izé, amiben a piacon árulnak tejtermékeket.) Ezeket is lehet egymásba, egymás tetejére rakni, illetve bele lehet rakni mindenféle mást is. A nagyszobában az asztalról a tolltartót kell megszerezni: egy kifestett befőttesüveg (még a koleszban kaptam Zitától), ami tele van tollakkal, ceruzákkal. Na ezeket mind ki kell borítani a földre, és aztán szépen vissza lehet rakosgatni. Nagyon jó móka! (Mondtuk már Csabinak, hogy ezekkel a dolgokkal rajzolni is lehet, van saját színesceruza készlete is, de nem igazán érdekli a képzőművészet.) Itthon nincs ugyan olyan bigyó, hogy egy oszlopra különböző méretű karikákat kell ráhúzni, de a Mózeskosár-körben ez a kedvence, talán így, hogy hetente egyszer látja, még jobban tetszik neki. Múltkor a Szélrózsa-utótalálkozón a játszóházban is volt ilyen, és kétszer egymás után is sorrendben(!) rakta fel az összes karikát! Tud valamit az én gyerekem! (Még ha csak véletlenül is...)

Evésről már volt szó. Ehhez a témához még annyit tennék hozzá, hogy a kanál nagyon fontos része az evésnek. Nemcsak azért, mert én azzal adagolom Csabi szájába az ételt, hanem mert néha ő egyedül is megteszi ezt. Van, hogy sikerül magától merítenie a tányérból, de ha ez nem is megy, én rárakom a falatot az ő kezében levő kanálra, és aztán azt ő betömi magába. Volt, hogy kábé 20 falat így tűnt el a szájában. Aztán megunja, és áttér valamelyik játékára, és akkor adhatom megint én a kaját.

Na, nagyjából ennyi. Ja, hogy valaki számadatot is kér? Úgy 75 centi, év eleje óta láthatóan több centit nőtt. Januárban, ha felállt a pelenkázó tetején, még egymagasságban volt a szemünk. Aztán pár hét után már Csabi volt a magasabb. Túlnő engem ez a gyerek! Súlyra kevésbé tudok biztosat mondani, mert jó 20 dekás ingadozás van attól függően, hogy mennyit evett előző nap (általában egy nap késéssel jönnek ki a kicsi és a nagy evések), mennyit csinált a fent említett "kaka" nevű dologból, és épp mennyire ficánkol mérés közben. De az biztos, hogy fixen 8 és fél kiló fölött van, tán már megkockáztathatjuk a 8 és háromnegyed kilót is. (Persze tanácsadáson tök másképp mér a mérleg, nem győzöm bizonygatni a doktornéninek, hogy Csabi jóval több annál, mint amit ott mutat.) Alapvetően, figyelembe véve, hogy Csabi kábé 16 és fél hónaposnak felel meg, és egy átlag egyéves 10 kiló körül van, elmondható, hogy korához képest nagyon pici. De mi akkor is szeretjük!

Mosmá' télleg befejezem. Írtam Csabiról eleget, örüljön neki, aki olvassa! Írhatnék nyilván magunkról is, mert ebben a lakásban Csabi mellett két felnőtt is lakik, akiknek van saját életük is, de minek rontsam el ezt a jó hangulatot, ami a fenteikben keletkezett! (Ja, egyszer megkérdeztem Zsoltit, hogy ő nem akarna-e írni ide, de aszonta, nemigazán van mit. Szóval ha róla olvastok, azt csakis az én szemszögem alapján tehetitek - vagy ezt hogy kell szépen megfogalmazni magyarul?)

Hinta

Csabi karácsonyra kapott egy hintát. Nagyon szép, fából van, és olcsóbb volt, mint a műanyag, amit a mai világban igazából nem is értek. Kicsit majd ki akarom pingálni, meg egyszínű (az az egy szín a fa saját színe), de csak majd ha jó idő lesz, és ki tudom rakni az erkélyre megszáradni.
Na szóval ez a hinta karácsony óta várta, hogy sorsa beteljesedjék: felkerüljön a kampóra, hogy aztán használni is lehessen. Pár hete elkezdtük fúrni a lyukat a kiszemelt ajtófélfába az előszobában, ahova a kampót szántuk. Aztán kiderült a turpisság: az ajtófélfa nem olyan vastag, mint amilyennek látszik, a beton pár centivel hamarabb kezdődik a szükségesnél. Betont pedig nem tudunk fúrni. És mivel a tiplis megldáshoz szükséges vastagságú lyukat fúrtuk ki, így az a lyuk nem alkalmas a tipli nélküli fölszereléshez (mely esetben nem lenne gond, hogy egy centi kilóg a menetből). Lehetőségek: 1) fúrunk egy másik, vékonyabb lyukat, és abba közvetlenül a kampó megy bele, vagy 2) szerzünk fúrókalapácsot, aminek a beton már meg se kottyan. Van is ember, aki tudna ilyet kölcsönadni, csak szólni kéne neki (itt a probléma a szólással van, mert az mindig elfelejtődik). Szóval szegény hinta továbbra is csak várt és várt.
Míg aztán pár napja fölfedeztem, hogy a nagyszoba ajtajának félfáján VAN KÉT LYUK!!! Kb. hintaszélességben. Odamértem, és pont a mi kampónknak megfelelő vastagságú. Szóval a kampóink most egy ajtófélfával arrébb ott díszelegnek, és bármikor rájuk lehet akasztani a hintát. Ez már kétszer meg is történt (nyilván amikor használaton kívül van a hinta, akkor nem annyira hasznos, hogy pont a nagyszoba ajtó közepén lóg, ezért ilyenkor leszedjük). Csabi nagyon szívesen ül bele a hintába. Ha ki akarom szedni, sír-rí, hogy ne tegyem. Aztán egy olyan 10-15 perc után megunja, és akkor azért sír-rí, hogy vegyem már ki.
Na, szóval jó dolog ez a hinta. Majd biztos lesz nyár, és akkor lejárunk majd a játszótérre, hogy a budapesti friss levegőn lehessen hintázni, de így télidőben nagyon praktikus egy szobahinta.

Ja, és a kedvencem, Zsolti megjegyzése a hinta-palinta hasznos voltáról: jót tesz a himbi-limbikus rendszernek. :)

EEG 2.

Előre bocsátom, hogy minden valószínűség szerint a közeljövőben nem lesz EEG 3. című bejegyzés.
Na szóval tegnap megint bepróbáltuk a dolgot, ezúttal hajnali 3-kor keléssel. Mármint Zsolti kelt ekkor, és keltette Csabit is; én arra hivaktkozva, hogy majd vezetnem kell, és hasznos lenne, ha nem aludnék el a volánnál, tovább voltam ágyban. (Hozzáteszem, egész éjszaka félóránként ébredtem, szóval azért én sem voltam annyira toppon.) Meg amikor fölkeltem, kicsit elzavartam Zsoltit, hogy pihenjen még egy sort ő is.
Csabi szépen elvolt, bár nyűglődött tisztességel a tisztességtelenül korán való kelés miatt, de jól bírta a sarat. Az autóban szinte egész úton hallottam, hogy hátul kábé ugyanaz zajlik, mint másfél héttel korábban elöl - CSABI, NEM SZABAD ALUDNI! HAHÓ! ÉBRESZTŐ! NE ALUDJ! CSABI! CSABIIIII!!! Kicsit én is besegítettem a pálkatapéterrel, de amúgy nem volt szerepem a dologban.
Na és így sikerült elérni, hogy Csabi nagyon de nagyon fáradt volt, mire a kórházba értünk, és még így is jó időbe telt, amíg elaludt. Mozdulni már nem bírt, de keservesen nézett rám és sírt. (Zsolti hiába jött, őt nem engedték be, mondván hogy túl pici a szoba ennyi embernek.) Na de aztán csak meglett az az alvási felvétel is. A doktornő utána kérdezett pár dolgot, hogy máskor sem figyel-e Csabi a hangokra meg zajokra - na próbálna meg ő figyelni bármire is azután, hogy 8 óra nem alvás után fél órát alszik, aztán megint fölébresztik. De végre kimentünk, és vártuk a papírokat (ez jó sok idő volt), és apuval találkozni meg nagyon jó volt Csabinak, úgyhogy mindenféle evések (nagy kupac banán meg krumpli - persze nem együtt) meg ringatások meg egyszer anyu, egyszer apu összeállításban csak eltelt az idő. Végül előkerült Csabi kezelőorvosa, és közölte, hogy minden rendben, ideadta, aláírta, Zsolti is aláírta (ez utóbbi három dolog a papírokra vonatkozik), és indultunk is.
Még a várakozási időről annyit, hogy ez egy hétfő volt, amikor is fölveszik a hetes vizsgálatra beutalt gyerekeket és anyukáikat, úgyhogy mindenféle ismerős szituációkat figyelhettem meg - de rég is volt, amikor mi feküdtünk be! Egyébként ha jól értelmeztem, most több szoba is van anyukáknak. Tavaly csak egy volt, szerencsére befértem, sőt volt is egy üres ágy.
Ja meg képzeljétek, miután kijöttünk az EEG-ről, jött az EEG-s doki a következő gyerekért, akit viszont a szülei nagy lelkesen hagytak elaludni út közben. A doktornő jól leszídta őket, de anyuka szerint biztos nem fog fölébredni a gyerek arra, hogy telerakják a fejét 20 darab érzékelővel. Anyukát 5 perc után behívták, hogy legyen szíves altassa el a gyereket... Nem tudom, mi lett a vége, de nem kizárt, hogy ők is kaptak egy második kört.

Még egy apró megjegyzés: azt hiszem, azóta nem vezettem hóban, hogy megszereztem a jogsit. A hóeséses bejegyzéshez kapcsolódva is írhatnám, hogy naná, hogy pont most esett megint a hó, gyönyörű volt, és le kellett takarítani az autóról, és a kevésbé használt utakon furcsán meggyűlt. Amikor út közben csak minimál pelyhekben esett, akkor az ablaktörlő használatával csak azt értem el, hogy szétkentem a többi autó által a szélvédőre felvert latyakot, úgyhogy út közben többször is be kellett nyomnom az ablakmosót, hogy lássak valamit. De ismét épségben hazaértünk. És ma reggel, amikor mentünk mózeskosár körbe, megint elénekeltem a Micimackót.

És most be is fejezem, mert szólt a csengő: Zsolti hazaért.

Hóesés

Sokan nem szeretik a havat, mert azt hiszik, hogy az élet abból áll, hogy állandóan lehet autóval közlekedni meg mindig van áram meg ilyesmi, és az ilyesmit a hó néha akadályozza. Pedig ha tél van, akkor ahhoz valahogy hozzátartozik szerintem, hogy hó is legyen, legalább néha. A tegnapi hóesés gyönyörű volt. Hol jobban, hol kevésbé, de szinte egész nap esett. Amikor elindultunk Csabival a keddi baba-mama körbe, az utcán szépen elénekeltem neki a Micimackót. És nagyon élveztem. Meg szerintem ő is, mókásnak tartotta, hogy az arcára szállnak kicsi hideg bigyók.
Ma már olvad, egész délelőtt ragyogó napsütés volt. Ezt úgy használtuk ki, hogy a játszótérre lementünk, és én lelkesen mutogattam Csabinak, hogy ez itt a hó, meg építettem neki mini hóembert, ő meg csak ücsörgött a hóban, és nézte, hogy mi a bajom. (Mindig furcsán néz rám, hogy mi a bajom, ha épp angolozok vele, és most épp angoloztam, szóval valójában nem is a "hó" szót, hanem a "snow"-t tanítottam neki.) De szerintem jó volt.

Hadd idézzek ide egy gyermekkori emléket is, mert az olyan jól passzol a hóeséshez, hogy az ember felidéz régi szép dolgokat.
Szóval általánosban a tornatermet csak "egérlyuk"-ként emlegettük, mert akkora volt. Aztán néha megszervezték, hogy heti egy tornaóra valami normálisabb teremben legyen. Így történt az, hogy hatodikban a stadionba jártunk ki. Reggel egyenként mentünk, de óra után az egész osztály szépen fölszállt egy buszra, és bebuszoztunk a sulihoz. Egy szép téli napon történt, hogy a busz szó szerint behavazódott: amíg éjszaka ott ácsorgott a végállomáson (merthogy Veszprémben a Stadion egy buszvégállomás), annyi hó esett, hogy nem tudott mozdulni a busz. A vezetője csak nézte, hogy most mi legyen, meg a többi utas is. De mi, tesióráról frissen szabadult 12 évesek, fogtuk magunkat, és kitoltuk. A buszvezető persze részt vett a projekben, de a többi ácsorgó felnőtt tényleg csak ácsorgott és nézte, hogy huszonegy-két darab gyerek hogy nyűglődik egy csuklós(!) busszal. Nem tudom, mennyi időbe telt, de végül el tudott indulni a busz. Azt hiszem, nagy élmény volt az mindenkinek az osztályban. Persze így egy csomót késtünk, a következő órának kábé a feléről lemaradtunk, de hát egy egész osztály hiányzása télidőben mégiscsak olyan dolog, amit a tanárok sem torolhatnak meg. (Mondjuk én nem emlékszem biztosan, de szerintem ének óra volt a következő, és azt minden bizonnyal sajnáltam.)
Jó lenne tudni, hogy az osztálytársaimban hogy él ez az emlék, talán sokukban egyáltalán nem is él, én mindenesetre a szépek között tartom számon. A hó csodálatos dolog!

Az ágy alatt 2.

Most szombaton sikerült kifigyelnem. Csabi hason feküdt az ágya előtt, nézett befelé az ágy alatti játékait figyelve, és szépen elindult. Nagyon ügyes mozdulatokkal becsúszott az ágy alá, mint akinek ez napi rutin. Kábé fél perc alatt eltűnt. Kifelé jövet már észrevette, hogy figyelem, így azt nem tudom, hogy ki tudott volna-e jönni magától, ugyanis inkább nekiállt nyűgösködni, szóval naná, hogy nekem kellett kiszednem. De valahogy nagyon olyannak tűnt, mint aki ki tudott volna jönni, ha nem zavarják meg tevékenység közben.

EEG

Az EEG egy olyan bigyó, amikor az ember fejét telerakják mindenféle érzékelő izékkel, és aztán azok érzékelnek, és a képernyőn mindenféle girbegurba vonalak jelennek meg. Na, egy ilyet csináltak tegnap Csabinak. Több-kevesebb sikerrel, inkább kevesebb.
Szóval úgy kezdődött, hogy Csabi néha csinál furcsaságokat, amitől mi szülők szívbajt kapunk - összeszorítja a kezét és tök vörös lesz a feje, szörnyen néz ki, komolyan mondom. Erre régebben azt mondta a háziorvos, hogy nem kóros, minden gyereknek vannak dühkitörései. De mostanában néha nemcsak dühből csinálta, hanem mondjuk egy jókedvű hancúrozás közepén is, úgyhogy elmentünk megnézetni. Szerdán telefonáltam a fejlődésneurológiára (ahol tavaly egy hetet már vizsgálták Csabit), és csütörtök reggelre be is hívtak azzal, hogy hajnali 4-kor ébresszük a gyereket, hogy baromi álmos legyen. Nos, az órát 5-re állítottuk, de Csabi hamarabb fölébredt magától, így már háromnegyed 5-kor a szobájában játszottunk vele. Sajnos Zsolti nem ért rá, így egyedül kellett vinnem Csabit. Az autóban direkt átszereltem előre a gyerekülést, hogy útközben ne hagyjam elaludni, mert azért bizony háromnegyed óra az út tőlünk a Margit kórházig reggeli forgalomban, és valóban, az út második felében már végig ordibáltam és Csabit böködtem, csipkedtem, rángattam (mindezt persze vezetés közben). Végül sikerült ébren és karambol nélkül odaérni. És ott az lett volna a feladat, hogy Csabi elaludjon. Na és itt kezdődtek az igazi problémák. Mert bár Csabi látványosan hulla fáradt volt, esze ágában nem volt elaludni. Egyszer sikerült 5 percre elszunyálnia, de aztán fölébredt. Végül a doktornő (aki nem győzött szidni, hogy miért fél 5-kor ébredt a gyerek 4 helyett, mintha az a fél óra olyan sokat változtatott volna a helyzeten, hogy aztán 3 óra próbálkozás sem lett elég az elalváshoz...) ébren rárakta Csabira az érzékelőket, és egy fél órát sikerült ébren vizsgálni - Csabi elég fáradt volt ahhoz, hogy ne mocorogjon, csak fájdalmas arccal nézett engem és (mostani szokásához híven) böködte a szememet. Közben majdnem megint elaludt, de mégsem, úgyhogy a doktornő feladta. Az persze nagyon jó, hogy van egy ébrenléti felvétel, de azért kellett volna nagyon az az alvási is. Szóval másfél hét múlva mehetünk vissza, hátha akkor sikerül rábeszélni a fiatalurat, hogy aludjon egy tökidegen helyen, fején egy csomó vacakkal. Akkor biztos, hogy 3-kor már föl fogjuk ébreszteni! Meg akkor Zsolti is jön majd, én nem kell nekem egyedül végigcsinálnom hulla fáradtan (mert persze én is az voltam) egy egész délelőttöt egy nyűgös gyerekkel.
Azért hozzáteszem, hogy az EEG-s doktornőtől való búcsúzás után azért a saját kezelőorvosa is megnézte Csabit, és látta azt a bizonyos elvörösödést, és mondta, hogy nem kóros, ami egy neurológus szakember szájából nagyon megnyugtatónak hangzik. Meg az sem baj, hogy Csabi még nem jár. Szóval legalább ezért megérte elmenni.
Aztán elindultunk haza. A Margit kórház a Bécsi út 132-ben van. Mire a Bécsi út elejére értünk (ez úgy 1-2 perc autóval), Csabi elaludt... Itthon, amikor kiszedtem az autóból, felébredt, de otthon meg én aludtam el. Fárasztó az élet!

Hal

A hal egy olyan ételféleség, amit Zsolti nem igazán szeret, bár megeszi. Én azonban próbálok valamelyest egészségesen táplálkozni, és az egészséges táplálkozási tanácsok között szerepel a halevés, így én próbálom néha beilleszteni az étrendembe. Nem utolsósorban még szeretem is. Leginkább a konzervben kapható tonhal az, ami itthon is elő szokott fordulni, sőt a tőkehalmájat meg kifejezetten Zsolti szokta megvenni. És én nemrég egyszer vettem magamnak a piacon egy nagyon fincsi darab sült hekket.
Azonban egyszer vettem friss busa filét is, két szép nagy szeletet, és ezt most szombaton el is készítettem. Sajnos semelyik szakácskönyvem sem tartalmazott busára vonatkozó receptet, de azért összegyűjtöttem pár ötletet (amúgy sem követek soha egyetlen szakácskönyvi receptet sem szó szerint). Szóval végülis fölvágtam négybe a szeleteket (így összesen lett ugyebár nyolc), finoman befűszereztem, és begöngyöltem alufóliába. Az alufóliás csirkét nagyon szeretjük, úgyhogy megbeszéltük, hogy a hal is biztos jó alufóliában. Szépen meg is sütöttem. Rizzsel és céklával tálaltam.

Zsolti kábé öt falat után közölte, hogy nem fogja megenni. Elismerem, nem lett egy óriási remekmű. Mindenesetre én pár hétig legalább heti egyszer fóliában sült halat fogok enni a fagyasztóból...

Konklúzió: nem tudok halat jól elkészíteni.

Még pár szó magáról a busáról. Anyukám gyerekkoromban összesen egyszer csinált busát (leginkább hekket vett), így sok tapasztalatom nincs róla. A jelenlegi tapasztalatom: a busában nincs szálka. Egy darab se. Viszont akkora csontok vannak benne, mint egy ház!!!

Másfél év

Nem szívesen emlékszem vissza arra, ami másfél éve történt. Az ember nagyon nem így tervezi a gyermeke világra jöttét.
Viszont az azóta eltelt időszak egy olyan gyönyörű felfelé ívelés, hogy arra már öröm gondolni. Röviden: 40 nap II.Női, 28 nap Péterfy, aztán haza. Januárban szemműtét, márciusban fejlődésneurológiai kivizsgálás, folyamatosan kontrollok, bár egyre ritkábban, egyre jobb eredményekkel... Most pedig van egy gyönyörű, okos, kedves, ügyes nagyfiam!
Nemrég írtam arról, hogy miket tud már, azóta nem csinált látványos újdonságot, de mégis tudom, hogy folyamatosan fejlődik. Most már egészen jól tudjuk hagyni garázdálkodni a nagyszobában is - persze felügyelet mellett -, mert már nem pakol annyira szét, mint pár hónapja. Járni most épp még annál is kevésbé akar, mint pár hete. De már 75 centi magas, és ez tényleg érződik rajta, nagyon megnyúlt mostanában. Úgy tűnik, lassan a 8,5 kilót is stabilan átlépi. (Persze nagy a szórás, a tanácsadáson pl. rekordalacsonyságú súlyt produkált csütörtökön, 8,37, de biztos rossz az ottani mérleg. Az itthoni pozitív rekord 8,7 kiló.)