Amikor legelőször láttam a hirdetést, még csak mosolyogtam rajta, hogy jé, milyen jópofa ötlet is lenne. Aztán amikor láttam, hogy az egyik barátnőm, aki aránylag közel lakik hozzám, kért, akkor gondoltam, az átvétel is könnyű lehet, hisz az övéi mellé be lehet rakni még egyet, és akkor nem kell vacakolnom, hogy Budaörsről hogy jut ide. Igazából eléggé derült égből villámcsapás volt a döntés. (Szemben pl. Picurral, akiről már régóta rágódtam, hogy kéne, nem kéne, amikor szembe jött velem a hirdetés.)
No, szóval pár nappal azután, hogy legelőször felmerült a gondolat, Gary beköltözött hozzánk. Saját kis házikója köré kapott tőlem egy tágasabb "házat" - egy dobozt, amiben kedvére csúszkálhat-mászkálhat. Persze a belevalókkal, egy kis föld, egy kis fakéreg...
És miután elkezdtem vele összeismerkedni, rájöttem, hogy nagyon szuper egy jószág. Bármennyire is azt gondoltam, hogy a csiga egy nagyon lassú állat, igazából nem is az. Tök szép tempóban tud haladni, ha akar. Nem mondom, hogy az alvó csiga túl izgalmas, de egy ébren csiga megfigyelése nagyon is jó elfolgaltság. Érdekes tapasztalat egyébként, hogy a csiga nagyon hangos állat. Komolyan. Ahogy rágcsálja a szépiát (ez az a bigyó, amiből a házépítéshez szükséges kalciumot felveszi magának), egész jól hallatszik. Szóval megtetszett ez a csiga-dolog nekem.
Ezen felbuzdulva szereztem be Snellie-t. Mégse legyen már szegény Gary egyedül. Úgyhogy most ketten vannak.
Na és a meditációra rátérve: komolyan mondom, a csiga igazán alkalmas állat a meditációhoz. Merthogy ha éppen nem alszik, akkor egész érdekes dolgokat csinál. És mindezt nem a mai világ rohanó tempójában teszi, hanem szépen, nyugodtan, kimérten. És lehet nézni, és rá lehet állni erre a nyugodt tempóra. Igazi meditáció. Kikapcsol, lenyugtat. Zsolti kérdezte tőlem, hogy akkor ez terápiás csiga-e. Igen, lehet mondani, hogy terápiás csiga.
Mindenki, aki szeretne egy kis belső békét és nyugalmat a mindennapi rohanásban, az szerezzen be egy csigát, és figyelje meg, hogyan él. Csak figyelni. Nem kell semmi mást tenni.
A csiga egy nagyon jó állat.
(A tőlem eltérő kultúrkörben mozgók számára egy kis kiegészítés.)
2014. szeptember 24., szerda
2014. augusztus 30., szombat
Már a regéci vár sem a régi...
Lepukkadtabb, mint amire emlékszem 15 évvel ezelőttről. Ez vagy azért van, mert 15 év alatt megszépültek az emlékeim, vagy azért, mert 15 év alatt tényleg lepukkadt. De ott van. A vendégház is, és az udvarán az ominózus hintaágy, amelyen ülve annak idején valakinek nem volt Cirano-féle orra... Ezen a hintaágyon már szerintem senki nem hiányzik, tisztára rozsdás.
Na szóval az van, hogy betöltöttük 10. évünket házasságügyileg, és mivel a nyaralás pont arra a hétre esett, amikor az ominózus ünnep is volt, gondoltam, hol máshol is lehetne legjobban eltölteni ezt a megemlékezős bigyót, mint azon a helyen, ahol valaha legelőször megpillantottuk egymást. Ez a hely pedig nem más, mint Mogyoróska. Igen, Mogyoróska. Ilyen mókás névvel. Eldugott zempléni falucska, ahol jelenleg az emlékeinken kívül semmi más nem található (ebbe beleértve pl. a boltot is - mármint az sem található).
Tehát 15 évvel ezelőtt elmentem ifjonc gólyaként gólyatáborozni Mogyoróskára, ott megismerkedtem egy kedves fiatalemberrel, akivel végül 10 évvel ezelőtt összeházasodtunk, idén pedig elmentünk nyaralni. Kevesebb volt most a gólya, viszont kettővel több gyerek.
És az emlékek persze dögivel. A békák összefogdosása. A népdal-gyűjtés. A szép hold rajzolás és a sumpömpömpöm-sumpömpöm, sumpömpömpömpömpöm. Na és persze a regéci vár. (Ami közelebb van Mogyoróskához, mint Regéchez, de ez részletkérdés.)
Felmentünk, immár 10 éves házasként, 2 gyerekkel a regéci várba. Megnézni az egykori számháború és a napfelkelte helyszínét. Több minden szembeötlő volt. Pl. jóval kevesebb gólya. Ezzel szemben jóval több turista. (Köztük pl. egy kupac evangélikus ifjonc. Azt, hogy evangélikusak voltak, nagy trükkösen kilogikáztuk az egyik fiatalemberen található szélrózsás pólóból és Cserháti Sankóból, meg abból, hogy arról beszélgettek, Isten elfér-e egy molekulában. Ők nem tudták rólunk, hogy mi is evangélikusok vagyunk - Sankó kb. 17 évvel ezelőtt tudta rólam, hogy ki vagyok, és nem tudom, hogy kell valakihez odamenni, hogy helló, emlékszel rám? én vagyok az Attila húga -, csak megcsodálták Hangit, amint az apja hátán ücsörög. Viszont másnap a sárospataki várnál bukkantak fel, csak akkor rajtam volt a szélrózsás póló, és akkor ők nem láttak minket.) Na és a regéci vár rengeteg változáson ment keresztül. Belépőt kell fizetni! És ha még ez nem lenne elég, több fala van, mint 15 évvel ezelőtt. Értitek, várrom, ott áll többszáz éve romosan, és erre több fala van, mint 15 éve! Ki hallott még ilyet! Napfelkeltét már nem lehetne nézni onnan, mert az a rész, ahonnan keletre látni ki, a várnak azon részén található, ahova csak belépővel lehet menni, de nafelkelte idején nincs nyitva, tehát nem lehet bemenni. Ó, pedig az a napfelkelte! Ismeretségünk hajnala... Szó szerint, mindenféle értelemben. A napfelkelte, ami után visszatérve a vendégházba ott volt az a nem Cirano orr.
Hát ez van.
Nyaraltunk. Jöttek elő gőzerővel a 15 évvel ezelőtti emlékek. Mivel a falun belül sétáláson kívül mást nem lehetett csinálni (még kaját venni sem), ezért elmászkáltunk mindenhova, bejártuk az egész Zemplént, egy nyaralás alatt elautókáztunk egy egész tanknyi benzint. És csütörtökön felhúztuk a gyűrűt - ezúttal egy pár ezüst gyűrűt, nagyon szép -, és elolvastuk a leveleket, amiket 10 évvel ezelőtt írtunk egymásnak. Most már végre tudom azt, amit az utóbbi időkben amúgy is tudtam: hogy tudniillik Billy Pilgrim kiesett az időből. Aztán rájöttünk, hogy előző nap elhagytuk a mei tai-omat (akinek mond valamit az, hogy 4 különböző Girasolból készült Encsi-féle mei tai, az átérezheti, hogy hogy éreztem magam), így változtattunk a program további menetén (sétálgatás a faluban), és autóba pattanva ismét csak bejártuk a Zemplént. (A mei tai ott volt az előző napi étteremben, megtalálták nekünk, szóval semmi vész.) De amúgy is zuhogott az eső.
És hogy szép legyen a befejezés, visszafelé Tokajt és Nyíregyházát érintve jöttünk haza. Életemben nem vezettem még 300 km-t egy nap leforgása alatt. És lám, még élek.
Áh, még lehetne ezer dolgot írni. De legyen most ennyi elég. Zsolti úgyis mondta nekem, hogy szeretne írni egy bejegyzést a nyárról, úgyhogy biztos hamarosan jön az ő verziója is.
Na szóval az van, hogy betöltöttük 10. évünket házasságügyileg, és mivel a nyaralás pont arra a hétre esett, amikor az ominózus ünnep is volt, gondoltam, hol máshol is lehetne legjobban eltölteni ezt a megemlékezős bigyót, mint azon a helyen, ahol valaha legelőször megpillantottuk egymást. Ez a hely pedig nem más, mint Mogyoróska. Igen, Mogyoróska. Ilyen mókás névvel. Eldugott zempléni falucska, ahol jelenleg az emlékeinken kívül semmi más nem található (ebbe beleértve pl. a boltot is - mármint az sem található).
Tehát 15 évvel ezelőtt elmentem ifjonc gólyaként gólyatáborozni Mogyoróskára, ott megismerkedtem egy kedves fiatalemberrel, akivel végül 10 évvel ezelőtt összeházasodtunk, idén pedig elmentünk nyaralni. Kevesebb volt most a gólya, viszont kettővel több gyerek.
És az emlékek persze dögivel. A békák összefogdosása. A népdal-gyűjtés. A szép hold rajzolás és a sumpömpömpöm-sumpömpöm, sumpömpömpömpömpöm. Na és persze a regéci vár. (Ami közelebb van Mogyoróskához, mint Regéchez, de ez részletkérdés.)
Felmentünk, immár 10 éves házasként, 2 gyerekkel a regéci várba. Megnézni az egykori számháború és a napfelkelte helyszínét. Több minden szembeötlő volt. Pl. jóval kevesebb gólya. Ezzel szemben jóval több turista. (Köztük pl. egy kupac evangélikus ifjonc. Azt, hogy evangélikusak voltak, nagy trükkösen kilogikáztuk az egyik fiatalemberen található szélrózsás pólóból és Cserháti Sankóból, meg abból, hogy arról beszélgettek, Isten elfér-e egy molekulában. Ők nem tudták rólunk, hogy mi is evangélikusok vagyunk - Sankó kb. 17 évvel ezelőtt tudta rólam, hogy ki vagyok, és nem tudom, hogy kell valakihez odamenni, hogy helló, emlékszel rám? én vagyok az Attila húga -, csak megcsodálták Hangit, amint az apja hátán ücsörög. Viszont másnap a sárospataki várnál bukkantak fel, csak akkor rajtam volt a szélrózsás póló, és akkor ők nem láttak minket.) Na és a regéci vár rengeteg változáson ment keresztül. Belépőt kell fizetni! És ha még ez nem lenne elég, több fala van, mint 15 évvel ezelőtt. Értitek, várrom, ott áll többszáz éve romosan, és erre több fala van, mint 15 éve! Ki hallott még ilyet! Napfelkeltét már nem lehetne nézni onnan, mert az a rész, ahonnan keletre látni ki, a várnak azon részén található, ahova csak belépővel lehet menni, de nafelkelte idején nincs nyitva, tehát nem lehet bemenni. Ó, pedig az a napfelkelte! Ismeretségünk hajnala... Szó szerint, mindenféle értelemben. A napfelkelte, ami után visszatérve a vendégházba ott volt az a nem Cirano orr.
Hát ez van.
Nyaraltunk. Jöttek elő gőzerővel a 15 évvel ezelőtti emlékek. Mivel a falun belül sétáláson kívül mást nem lehetett csinálni (még kaját venni sem), ezért elmászkáltunk mindenhova, bejártuk az egész Zemplént, egy nyaralás alatt elautókáztunk egy egész tanknyi benzint. És csütörtökön felhúztuk a gyűrűt - ezúttal egy pár ezüst gyűrűt, nagyon szép -, és elolvastuk a leveleket, amiket 10 évvel ezelőtt írtunk egymásnak. Most már végre tudom azt, amit az utóbbi időkben amúgy is tudtam: hogy tudniillik Billy Pilgrim kiesett az időből. Aztán rájöttünk, hogy előző nap elhagytuk a mei tai-omat (akinek mond valamit az, hogy 4 különböző Girasolból készült Encsi-féle mei tai, az átérezheti, hogy hogy éreztem magam), így változtattunk a program további menetén (sétálgatás a faluban), és autóba pattanva ismét csak bejártuk a Zemplént. (A mei tai ott volt az előző napi étteremben, megtalálták nekünk, szóval semmi vész.) De amúgy is zuhogott az eső.
És hogy szép legyen a befejezés, visszafelé Tokajt és Nyíregyházát érintve jöttünk haza. Életemben nem vezettem még 300 km-t egy nap leforgása alatt. És lám, még élek.
Áh, még lehetne ezer dolgot írni. De legyen most ennyi elég. Zsolti úgyis mondta nekem, hogy szeretne írni egy bejegyzést a nyárról, úgyhogy biztos hamarosan jön az ő verziója is.
2014. augusztus 29., péntek
Hangi-beszéd
Annak idején Csabiról írtam egy listát. Lista itt, megfejtés itt. Gondoltam, nehogy már Hangi kimaradjon. Igazából egész nyáron terveztem, csak hát néha nehezen jutok el a blogbejegyzés-tervek végrehajtásáig. De azért ez olyan téma, amit már csak tisztességből is muszáj megírnom.
Van némi különbség a két gyerek között. Egyrészt időben: Csabi későn kezdett járni, korán beszélni, nála a kettő szinte összeért, Hangi jóval korábban kezdett járni, viszont beszélni meg később. Másrészt szavakban. (Feltűnt, hogy Csabinál szerepel a "duttec"-gyógyszer szó? Na, Hangi szókincsében ilyesmi nincs. Ez az egészségügyi állapotuk közti különbséget is jelzi.)
Az átiratokban a kiejtés valami közelítő dolog. Merthogy (bár úgy olvastam, 1 éves korra már a saját anyanyelv hangzókészletét gagyogja a gyerek) Hangi hangjai még igencsak összefolynak, egy-egy hangról nem mindig tudom, hogy d, t, c, ty vagy netalán valami egyéb lenne a megfelelő leírás. Magánhangzóknál hasonlóan. Zsolti szerint Hangi mindenre ugyanazt a szót használja, különböző változatokban. Ez mondjuk szerintem már nem annyira igaz, de tény, hogy pár hónapja volt kb. 2-3 séma, és azok kiejtésbeli variálásai voltak.
Van némi különbség a két gyerek között. Egyrészt időben: Csabi későn kezdett járni, korán beszélni, nála a kettő szinte összeért, Hangi jóval korábban kezdett járni, viszont beszélni meg később. Másrészt szavakban. (Feltűnt, hogy Csabinál szerepel a "duttec"-gyógyszer szó? Na, Hangi szókincsében ilyesmi nincs. Ez az egészségügyi állapotuk közti különbséget is jelzi.)
Az átiratokban a kiejtés valami közelítő dolog. Merthogy (bár úgy olvastam, 1 éves korra már a saját anyanyelv hangzókészletét gagyogja a gyerek) Hangi hangjai még igencsak összefolynak, egy-egy hangról nem mindig tudom, hogy d, t, c, ty vagy netalán valami egyéb lenne a megfelelő leírás. Magánhangzóknál hasonlóan. Zsolti szerint Hangi mindenre ugyanazt a szót használja, különböző változatokban. Ez mondjuk szerintem már nem annyira igaz, de tény, hogy pár hónapja volt kb. 2-3 séma, és azok kiejtésbeli variálásai voltak.
- mammam: Talán a legelső szónak nevezhető szó. Tipikusan szigorúan kérdő hangsúllyal: Mammam? Jelentését tekintve hosszú evolúciós folyamaton ment keresztül. Nagyjából így: Kérek enni. Kérek enni vagy inni. Kérek enni, inni, vagy valamit (konkrét tárgyra mutatva). Kérek inni. Rövidebb formája a mamma.
- hia! ia!: Szia! Legelső szavak egyike, ez már jópár hónapja megvan. Annak idején teljesen ledöbbentem, amikor egy teljesen adekvát, köszönő szituációban beazonosítottam, amit mond.
- baba: Baba. Egy időben általánosan, az emberre értette, most már eléggé csak a babákra. (Ezt ugye olvastátok?)
- uauau (olyan angolosan, wawaw-szerűen ejtve): Vauvau. Vagyis kutya. Meg macska meg ló meg elefánt meg minden, ami állat. Ha egy másik állatra mondjuk neki, hogy az nem vauvau, akkor csodálkozó szemekkel bámul, hogy mit akarunk tőle.
- miamiam: A macskáról már elhiszi, hogy nem vauvau, hanem miaúmiaú.
- didi: Naná, hogy didi! Naponta ezerszer! Ebben az az érdekes, hogy én gyerekkoromból úgy emlékszem, didinek neveztem anyukám megfelelő testrészét, felnőttként viszont a cici megnevezést használom a sajátomra, ennek ellenére a gyerekem nem a mai szóhasználatommal él, hanem a gyerekkorimmal. (Említettem, hogy a hangzói összefolynak. Valószínűleg amikor nem tudtam eldönteni, hogy cicit vagy didit mond, valahogy a d irányába húzódott a dolog, én is így reagáltam neki, és ezzel én magam erősítettem rá erre a verzióra.)
- Dibdi. Esetleg Dibdim: Csabi. Nem tudom, itt mit jelent az m a végén, de a magyar nyelvtant tekintve némileg meghatódom, hogy esetleg azt fejezi ki, hogy annyira szereti a bátyját, hogy az ő saját Csabijának tekinti. De tudja ám úgy is fokozni, hogy Dibdibdi, ezt leginkább olyankor, ha nagyon keresi.
- dibdi: Cipő. És igen, hangalakra totál megegyezik a Dibdivel, a kis-nagybetű eltérést csak én, a Felnőtt teszem bele. Persze ez a szó jelenti a szandált is. Egyébként eredetileg volt a cipőre valami betűkre leképezhetetlen szava, csak nem írtam meg időben ezt a listát, és azt már elfelejtettem, augusztusra ez lett.
- dabda: Labda, paradicsom, bot. A paradicsom, gondolom, az alakja miatt, a bot meg a játékszer funkció alapján.
- tapta, tyaptya: Sapka. Bár a kiejtés itt is erőteljesen kérdéses, mint igazából minden szónál.
- ott, oda, itt: Ott, oda, itt.
- nyomnyom: Ezt nem árulom el, találjátok ki. Segítségül annyit, hogy olyasmi, ami a gombokkal kapcsolatos, pl. a liftben.
- dab: Láb.
- danda: Szandál. Azért nyáron mégiscsak többet hordta, mint a cipőt, így ez a szó még cipő jelentésben is némileg átvette a másik helyét. Szóval ez a legújabb verzió.
- anya: Na igen. Minden anya álma ez, hogy a gyereke végre kimondja, "anya". És az én gyerekem ezt nemrég megtanulta. Azóta is folyton mondogatja. Egyetlen szó van, amit ennél is gyakrabban mondogat. (Didi? Didi? Didi?) Egyébként Zsoltinak feltűnt, hogy Hangi ezt képes csukott szájjal is kimondani. Megfigyeltem. Tényleg. Felismerhető a csukott szájú mormogásból az anya szó. (Ma pl. kiszedte az igazolványaimat a tokból, és a személyimen mutogatta a képet, csukott szemmel mondogatva, hogy mnym, mnym.) Igazából az egyetlen, amit nem értek, hogy honnan szedi az anya szót, amikor itthon az anyu szót használjuk.
- ap, po: Legyen már valami az apjának is.
- nyennye: Dinnye.
- lyallya: Villa, kanál. Talán kés is, de azt még meg kell jobban figyelnem, hogy használja-e rá, de hát ugye kést nem kap a kezébe, szóval nehezebb.
- lyellye: Szőlő.
- amma: Alma.
- gam: Mag.
- aj: Hal. Imádja a Rio Mare halkonzervet, villával vagy akár kézzel is kiszabadítja a konzervesdobozból. Valamint haj.
- ój: Orr.
- olya: Olyan, olyat.
- ebbe, ebbem: Ebbe, ebből, ilyesmik. (Mármint ebből kér inni, és nem pedig abból...)
- bjabja: Bili. (Nyáron próbálkoztunk már a használattal, de Csabi 3,5 éve után nem támasztok túl nagy elvárásokat a kiscsaj felé sem. Sikerül amikor sikerül. Egyelőre kósza dolog.)
- kak: Köldök.
- kaka: Kaka. Mutogatja is a pelust. Néha csak pisinél is mutogatja. Másik változata a gaga. Legújabban pedig a kak.
- bibi: Bibi, anyajegy.
- jo: Hangi, eszünk egy kis szőlőt/csinálunk ezt vagy azt, jó? Jo!
- inni: Inni kérek. (A mammam evolúciója lassan lehanyatlik.)
- en: Én. Kicsit fura nekem, hogy saját magára képes személyes névmást használni, amikor még oly sok minden bizonytalan nála. De hát öntudatos egy lány. (Na jó, még nem egy gyakran használt szó.)
- NEM!
Egyébként cuki, mert mostanában kezd jobban belendülni a szótanulásba, és sokszor visszakérdez egy-egy szóra. Szóval lassan, de haladunk.
Azért néha már mondtam neki, hogy édes lányom, tanulj már meg magyarul, ha azt akarod, hogy értsem, mit akarsz. (Tudom, tudom, ne hasonlítgassuk össze a gyerekeket, de ha már annyival hamarabb megtanult járni, mint Csabi, miért kell ennyivel később megtanulnia beszélni?)
2014. július 25., péntek
Egy ovis évzáró margójára, így utólag
Merthogy volt ovis évzáró, meg ballagás is. Mert Csabi már nem ovis. (Hogy miért volt olyan későn az egész, nem tudom, az iskolások sokkal hamarabb szabadultak, ez így elég rövidre vágta a nyaralási lehetőségeinket, figyelembe véve, hogy Csabi szeretne valamennyi időt itthon is eltölteni, szóval kellenek a nyaralások közti itthoni pihenők is.)
Na amúgy a gyerek végigcsinálta a műsort. Csak pár dolgot nem értett az egészből.
1) A főszereplők találnak egy kupac gyereket (amúgy pont az elballagó ovisokból áll a kupac). Kérdezik, hogy miért kuksolnak ott. A válasz: elbújtunk, hogy ne kelljen iskolába mennünk, mert inkább maradnánk az óvodban.
Csabi kérdése: miért nem akarnak a gyerekek iskolába menni? Csabi már kiugrik a bőréből, hogy otthagyhassa végre azt az ovit, nyilván tök jó lesz iskolába menni.
Szülői véleményem: egy kupac óvodát éppen elhagyó, iskolába készülő gyerekkel betaníttatni egy olyan szöveget, hogy jaj de szar, hogy nem jöhetünk többet az oviba, miért is kell nekünk iskolába menni, hát hogy is mondjam, khm... És örülök, hogy az én gyerekem értetlenkedik ezen a szövegen. Mert szerintem ő gondolja jól: viszlát óvoda, most már iskolába megyek, az jaj de jó lesz. Legalábbis pszichológiailag ezt tartom egészségesebbnek. (Tudom, én mindent túlpszichologizálok.)
2) Aranyos angol nyelvű számolgatós dalocska, a kiskacsákat hívja kedvesen az anyukájuk, de ők szépen egyesével eltűnnek, aztán jön az apuka, ordít egy nagyot, és az összes kiskacsa előjön.
Csabi kérdése: miért van az, hogy a kedves, aranyos anyuka hívószavára inkább eltűnnek a gyerekek, viszont az apa brutál ordítására előjönnek?
Szülői véleményem: iszonyatosan örülök neki, hogy a gyerekem szerint ha valaki szeret, ahhoz oda kell menni, ha meg valaki agresszív, ahhoz nem. Legalábbis nem ismeri a gyerekem azt, hogy félelemből kell odamenni valakihez. (Tudom, én mindent túlpszichologizálok.)
Néha elgondolkodok, hogy vajon mit rontunk el a gyerek nevelésében. De a fentiek alapján azt hiszem, mégiscsak van, amit jól csináltunk.
Na amúgy a gyerek végigcsinálta a műsort. Csak pár dolgot nem értett az egészből.
1) A főszereplők találnak egy kupac gyereket (amúgy pont az elballagó ovisokból áll a kupac). Kérdezik, hogy miért kuksolnak ott. A válasz: elbújtunk, hogy ne kelljen iskolába mennünk, mert inkább maradnánk az óvodban.
Csabi kérdése: miért nem akarnak a gyerekek iskolába menni? Csabi már kiugrik a bőréből, hogy otthagyhassa végre azt az ovit, nyilván tök jó lesz iskolába menni.
Szülői véleményem: egy kupac óvodát éppen elhagyó, iskolába készülő gyerekkel betaníttatni egy olyan szöveget, hogy jaj de szar, hogy nem jöhetünk többet az oviba, miért is kell nekünk iskolába menni, hát hogy is mondjam, khm... És örülök, hogy az én gyerekem értetlenkedik ezen a szövegen. Mert szerintem ő gondolja jól: viszlát óvoda, most már iskolába megyek, az jaj de jó lesz. Legalábbis pszichológiailag ezt tartom egészségesebbnek. (Tudom, én mindent túlpszichologizálok.)
2) Aranyos angol nyelvű számolgatós dalocska, a kiskacsákat hívja kedvesen az anyukájuk, de ők szépen egyesével eltűnnek, aztán jön az apuka, ordít egy nagyot, és az összes kiskacsa előjön.
Csabi kérdése: miért van az, hogy a kedves, aranyos anyuka hívószavára inkább eltűnnek a gyerekek, viszont az apa brutál ordítására előjönnek?
Szülői véleményem: iszonyatosan örülök neki, hogy a gyerekem szerint ha valaki szeret, ahhoz oda kell menni, ha meg valaki agresszív, ahhoz nem. Legalábbis nem ismeri a gyerekem azt, hogy félelemből kell odamenni valakihez. (Tudom, én mindent túlpszichologizálok.)
Néha elgondolkodok, hogy vajon mit rontunk el a gyerek nevelésében. De a fentiek alapján azt hiszem, mégiscsak van, amit jól csináltunk.
2014. július 24., csütörtök
Az elmúlt hetek dióhéjban
Mostanában mintha egy kissé kevesebbet írnék ide. Lustaságból? Vagy mert Zsolti azért csak-csak írogat, és szerintem sokkal jobbakat ír, mint én, úgyhogy minek írjam ide a saját unalmas dolgaimat? Talán inkább az előbbi.
Tegnap láttam, hogy Zsolti gépén meg volt nyitva a blog. Kérdeztem, hogy írt-e újat. Mondta, hogy csak azt nézte meg, én írtam-e újat.
Hát most megpróbálok írni valamit.
Az elmúlt hetek dióhéjban.
Vasárnap. Keresztelő. Szűk körben, a tágabb kör csak utólag értesül róla.
Hétfő. Kirándulás, szereplői: két gyerek (ebből az egyik a frissen keresztelt), a keresztanya, egy jóképű dán és én. Fogaskerekű (hogy mondják angolul, hogy fogaskerekű? ez a dán nem tud magyarul), gyerekvasút (Csabi hisztije közben többszöri elgondolkozás azon, hogy mi lenne, ha egyszerűen kihajítanám a vonat ablakán), vissza a Moszkvára. Ott már Zsolti is becsatlakozik, séta a városban, pizza, hamburger, koktélok, végül egész elképesztő módon még valami óriáskerekűn is kikötöttünk.
Kedd. Megnézzük a Hősök terét, a Városligetet, hadd lásson már ez a dán valamit Budapestből. Esik az eső, két perc után fordulunk vissza, nem nézzük meg a Hősök terét és a Városligetet. Délután eláll az eső, eljutunk a KöKiig, legalább egy Frei Cafét próbáljon ki ez a dán. Megnézzük Kispestet. Végülis, az is Budapest.
Szerda. Délelőtt jó lenne még egy kicsit bemenni a városba. Esik. Délután kimegyünk a reptérre. A gép elrepül Dániába. Mi maradunk.
Hangi eddig csak Csabi nevét tanulta meg (Dibdi), most már Kittyét is tudja (Titti). Csabi meg értetlenkedve kérdezi, hogy miért beszéltünk egész idő alatt angolul. Hát mert Thomas nem tud magyarul. De Csabi nem érti az angolt. (Hm. Tényleg. Azért hogy valaki értse, miről beszélgetünk, olyan nyelven beszéltünk, amit valaki más nem értett. Elgondolkoztató.)
Nyaralás. Naná, hogy 5-kor indulunk itthonról. Nem, 5-kor még csak cihelődünk. Mindegy, este 8 előtt már el is foglaljuk a szállást. Még egy esti éttermezés belefér az időbe. Nem tudunk kiülni a kerthelységbe, mert esik. Jó kezdet egy balatoni nyaraláshoz. De aztán van jó idő is. Pl. amikor felmászunk a kilátóba. Meg amikor Tihanyba áthajókázunk és felmászunk az apátsághoz. És a Koloska-völgyben is (bár oda a borús, inkább kirándulós, mint strandolós idő miatt indultunk el). Rossz idő is akadt még párszor, vasárnap a borfesztivált fújta végül el egy vihar, Tihanyból visszafelé a hajó ázott el, meg úgy általában, amikor épp strandolást terveztünk.
Milyen érdekes ez az egész! Gyerekkoromban, amikor a Balatonon nyaraltam, mindig az volt a legfőbb kérdés, hogy mikor megyünk már strandolni. Most meg felnőttként ott sétálok több órát a parton a családdal, és csak a hazainduláskor merül fel bennem, hogy lehet, hogy jobb lett volna kettőnél több alkalommal érintkezni a vízzel.
De azért jó volt ám! A séták is, a kirándulások, meg minden. Képzeljétek, majdnem egész héten Zsolti cipelte Hangit, pedig a csatost nem is csomagoltam el (annyi cucc van, minek még az is), úgyhogy a csodaszínes mei tai-omban nyomta végig. Végre hordozó apuka lett belőle :)
Veszprém. A pianínó állítólag frissen van felhangolva, hát neki is ülök játszani rajta, oly ritkán jutok hangszerhez. (Itthon csak szintetizátor van. Vannak billentyűi, de az nem ugyanaz.) Egyébként vagy az én fülem rossz, vagy a hangolóé, de az a bizonyos frissen hangolt pianínó valahogy nem túl harmonikus felhangokat ad. Mindegy. A hangszer akkor is hangszer, ha hamisabb kicsit (tényleg csak icipicit), mint a szintetizátor. Felmerül bennem, hogy egyszer kottákkal felszerelkezve levonulok Veszprémbe egy hétre hangszeren játszani. (Aznap este egy jó kis beszélgetés után villámgyorsan le is merül a gondolat.)
Délutáni séta. Veszprém, megyeszékhely, szombat délután 6 óra, verőfényes napsütés, város közepén sétáló utca. Kb. 10 ember. Ezt már mások említették nekem régebben is, de amíg ott laktam, nem tűnt fel. De fogjuk rá, hogy biztos mindenki elhúzta a csíkot a Balatonra.
Itt is borfesztivál, úgyhogy este a gyerekek elaltatása után csinálunk egy kettesben estét Zsoltival, anyura bízzuk az alvó kiskorúakat, elmegyünk fesztiválozni. Kicsit sétálgatunk a tömegben, aztán megunva a hering-létet (hol van már a délutáni Kossuth utcai kihaltság? ez itt az este az Óváros téren!), felmegyünk a Várba sétálni. Ahol persze Veszprémfeszt van, úgyhogy a koncert miatt le van zárva. Na mindegy, Veszprémben azért lehet így is kicsit sétálgatni kettesben. (Legközelebb az ilyen kettesben sétálást inkább egy lakatlan szigeten próbálom meg. A hering-üzemmód valahogy nem annyira adja meg az intimitás élményét.)
Vasárnap délelőtt csak eljutunk - immáron gyerekestül - a várba. Hát hadd nézze meg már az a gyerek a Tűztoronyból, hol nőtt föl a zanyja!
Délután meg haza. Csabi nélkül, ő ottmarad nagyanyjánál.
Ezen a héten csend és nyugalom. Reggelente csak egy gyerek ébreszt, de mivel nálunk jó a hálószobai sötétítés, így némi szopi kíséretében akár 8-kor is vissza lehet altatni (korán van még, aludjunk egy kicsit címszóval). Szóval egygyerekes lét. Igaz, hétfőn a kánikula, kedden a zuhogó eső miatt nem sikerült kimozdulni itthonról, de azért a szerda és csütörtök már jó sétálóidő volt. Egy gyerekkel. Mennyivel könnyebb! (És még sírtam vasárnap, amikor búcsúzkodtam Csabitól. Nem tudtam, hogy milyen jó napok jönnek.)
Úgyhogy el is érkeztem a mosthoz. Azt hiszem, mégsem dióhéjban írtam. Lehet, hogy jobb lett volna címszavakban?
Ja, és még a nyaralás kapcsán: Szélrózsa és Krisna-völgyi búcsú. És mi egyikre sem mentünk. Ez valahogy sokat eszembe jutott a nyaralás közben. Aztán persze hazajöttünk, és az egész fészbukom tele van nyomva szélrózsás képekkel meg beszámolókkal.
Tegnap láttam, hogy Zsolti gépén meg volt nyitva a blog. Kérdeztem, hogy írt-e újat. Mondta, hogy csak azt nézte meg, én írtam-e újat.
Hát most megpróbálok írni valamit.
Az elmúlt hetek dióhéjban.
Vasárnap. Keresztelő. Szűk körben, a tágabb kör csak utólag értesül róla.
Hétfő. Kirándulás, szereplői: két gyerek (ebből az egyik a frissen keresztelt), a keresztanya, egy jóképű dán és én. Fogaskerekű (hogy mondják angolul, hogy fogaskerekű? ez a dán nem tud magyarul), gyerekvasút (Csabi hisztije közben többszöri elgondolkozás azon, hogy mi lenne, ha egyszerűen kihajítanám a vonat ablakán), vissza a Moszkvára. Ott már Zsolti is becsatlakozik, séta a városban, pizza, hamburger, koktélok, végül egész elképesztő módon még valami óriáskerekűn is kikötöttünk.
Kedd. Megnézzük a Hősök terét, a Városligetet, hadd lásson már ez a dán valamit Budapestből. Esik az eső, két perc után fordulunk vissza, nem nézzük meg a Hősök terét és a Városligetet. Délután eláll az eső, eljutunk a KöKiig, legalább egy Frei Cafét próbáljon ki ez a dán. Megnézzük Kispestet. Végülis, az is Budapest.
Szerda. Délelőtt jó lenne még egy kicsit bemenni a városba. Esik. Délután kimegyünk a reptérre. A gép elrepül Dániába. Mi maradunk.
Hangi eddig csak Csabi nevét tanulta meg (Dibdi), most már Kittyét is tudja (Titti). Csabi meg értetlenkedve kérdezi, hogy miért beszéltünk egész idő alatt angolul. Hát mert Thomas nem tud magyarul. De Csabi nem érti az angolt. (Hm. Tényleg. Azért hogy valaki értse, miről beszélgetünk, olyan nyelven beszéltünk, amit valaki más nem értett. Elgondolkoztató.)
Nyaralás. Naná, hogy 5-kor indulunk itthonról. Nem, 5-kor még csak cihelődünk. Mindegy, este 8 előtt már el is foglaljuk a szállást. Még egy esti éttermezés belefér az időbe. Nem tudunk kiülni a kerthelységbe, mert esik. Jó kezdet egy balatoni nyaraláshoz. De aztán van jó idő is. Pl. amikor felmászunk a kilátóba. Meg amikor Tihanyba áthajókázunk és felmászunk az apátsághoz. És a Koloska-völgyben is (bár oda a borús, inkább kirándulós, mint strandolós idő miatt indultunk el). Rossz idő is akadt még párszor, vasárnap a borfesztivált fújta végül el egy vihar, Tihanyból visszafelé a hajó ázott el, meg úgy általában, amikor épp strandolást terveztünk.
Milyen érdekes ez az egész! Gyerekkoromban, amikor a Balatonon nyaraltam, mindig az volt a legfőbb kérdés, hogy mikor megyünk már strandolni. Most meg felnőttként ott sétálok több órát a parton a családdal, és csak a hazainduláskor merül fel bennem, hogy lehet, hogy jobb lett volna kettőnél több alkalommal érintkezni a vízzel.
De azért jó volt ám! A séták is, a kirándulások, meg minden. Képzeljétek, majdnem egész héten Zsolti cipelte Hangit, pedig a csatost nem is csomagoltam el (annyi cucc van, minek még az is), úgyhogy a csodaszínes mei tai-omban nyomta végig. Végre hordozó apuka lett belőle :)
Veszprém. A pianínó állítólag frissen van felhangolva, hát neki is ülök játszani rajta, oly ritkán jutok hangszerhez. (Itthon csak szintetizátor van. Vannak billentyűi, de az nem ugyanaz.) Egyébként vagy az én fülem rossz, vagy a hangolóé, de az a bizonyos frissen hangolt pianínó valahogy nem túl harmonikus felhangokat ad. Mindegy. A hangszer akkor is hangszer, ha hamisabb kicsit (tényleg csak icipicit), mint a szintetizátor. Felmerül bennem, hogy egyszer kottákkal felszerelkezve levonulok Veszprémbe egy hétre hangszeren játszani. (Aznap este egy jó kis beszélgetés után villámgyorsan le is merül a gondolat.)
Délutáni séta. Veszprém, megyeszékhely, szombat délután 6 óra, verőfényes napsütés, város közepén sétáló utca. Kb. 10 ember. Ezt már mások említették nekem régebben is, de amíg ott laktam, nem tűnt fel. De fogjuk rá, hogy biztos mindenki elhúzta a csíkot a Balatonra.
Itt is borfesztivál, úgyhogy este a gyerekek elaltatása után csinálunk egy kettesben estét Zsoltival, anyura bízzuk az alvó kiskorúakat, elmegyünk fesztiválozni. Kicsit sétálgatunk a tömegben, aztán megunva a hering-létet (hol van már a délutáni Kossuth utcai kihaltság? ez itt az este az Óváros téren!), felmegyünk a Várba sétálni. Ahol persze Veszprémfeszt van, úgyhogy a koncert miatt le van zárva. Na mindegy, Veszprémben azért lehet így is kicsit sétálgatni kettesben. (Legközelebb az ilyen kettesben sétálást inkább egy lakatlan szigeten próbálom meg. A hering-üzemmód valahogy nem annyira adja meg az intimitás élményét.)
Vasárnap délelőtt csak eljutunk - immáron gyerekestül - a várba. Hát hadd nézze meg már az a gyerek a Tűztoronyból, hol nőtt föl a zanyja!
Délután meg haza. Csabi nélkül, ő ottmarad nagyanyjánál.
Ezen a héten csend és nyugalom. Reggelente csak egy gyerek ébreszt, de mivel nálunk jó a hálószobai sötétítés, így némi szopi kíséretében akár 8-kor is vissza lehet altatni (korán van még, aludjunk egy kicsit címszóval). Szóval egygyerekes lét. Igaz, hétfőn a kánikula, kedden a zuhogó eső miatt nem sikerült kimozdulni itthonról, de azért a szerda és csütörtök már jó sétálóidő volt. Egy gyerekkel. Mennyivel könnyebb! (És még sírtam vasárnap, amikor búcsúzkodtam Csabitól. Nem tudtam, hogy milyen jó napok jönnek.)
Úgyhogy el is érkeztem a mosthoz. Azt hiszem, mégsem dióhéjban írtam. Lehet, hogy jobb lett volna címszavakban?
Ja, és még a nyaralás kapcsán: Szélrózsa és Krisna-völgyi búcsú. És mi egyikre sem mentünk. Ez valahogy sokat eszembe jutott a nyaralás közben. Aztán persze hazajöttünk, és az egész fészbukom tele van nyomva szélrózsás képekkel meg beszámolókkal.
2014. június 18., szerda
Kényszer, Érdek, Ösztönélet
Múlt héten írtam, feeling-post, az időjárástól eltekintve most is ilyen. Szóval:
Iszik még, és nincs üzenet. Miújság?, mivanveled?, semmi? Valahogy így, de persze megy az élet. Timi tanul, vizsgázni fog. Én az elmúlt két-három hétvégén kb egyedül gyerekekre vigyázok. Engem rendkívül irritál, hogy nem tudok rendesen vásároni menni, takarítani és mosogatni mert a gyerekek a nyakamon vannak, dehát ez egyéni szocprobléma.
Azért éjjel mindenféle filmeket tolok (vagy blogot írok), hogy bomlasszam az agysejtjeimet. Napközben munka. Múlt hetekben rengeteg "állásinterjúféleség": sok ifjú padevan, hogy jöjjönn-e. Most zökkenek éppen vissza valamiféle kerékvágásba, hogy dolgozzak.
Képzeld: pénteken kicsit programoztam. Az eredményre olyan büszke vagyok, hogy bárkivel, ha találkozom, mindenképpen megmutatom neki (akkor is ha nem érdekli (és nyilván nem (rajtam kívül senkit))). Szóval feltaláltam a dependecy jinjection fogalmát. Áh, mindegy, téged pont nem érdekel...
Rara kitalálta, hogy a groovsharkon egy közös broadcastot hallgassunk és szerkesszünk, így legalább megismerhetjük egymás rossz zenei ízlését. Remek. Majd jól berakom a legrosszabb zenéimet, hehe.
Apropó rossz zenei ízlésem: voltam egy-két hete PUF koncerten. Háát igen. Az átlagéletkor 40 felett volt. Pedig nekem inkább az jön be, mikor az első sorban tinilányok sikonyálnak nedves bugyiban. Itt inkább kopaszodó, pocakos 40 feletti férfiak voltak (a bugyijukról pedig ne beszéljünk). Sokat gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy vagy zenei stílust kell váltanom, vagy át kell állnom arra, hogy kopaszodó 40-esekre gerjedjek. Timivel ezen sokat vitatkozunk...
Voltam életem első iskolai szülői értekezletén. Csabi szeptembertől iskolás. És volt egy elő-szülői ismerkedésképp. Háát jó lessz ez. Montessori. A szülői alatt kitaláltam egy újabb elemi szemléletes indoklást arra, hogy 1 + 2 + 4 + 8 + ... + 2^n = 2^(n+1) - 1 (minden általam nem ismert indoklásért egy turórudi jár!!! (komolyan!)).
Hanga is növekedik, de még nem akar beszélni (pedig mivel lány, ez hamarabb elvárható, mint hímnemű kortársaitól), pedig érteni sokmindent ért már. Apropó fiúk-lányok: a múltkor az egyik gyerekünk azt mondja egy játékautóval a kezében, hogy vrümmvrümm, míg a másik éppen az "Én kicsi pónimat nézi", és persze világos melyikük fiú és lány. Najó: amikor a pónik a dalra fakadnak, akkor azért Csabika is egy facepalm kíséretében felborul székestül (és ez szerintem normális).
Volt még ugye ez a szavazás is, valamivel többmint 50%-kal győztünk, szóval, ha minden igaz, lesz panelfelújítás.
Az idő meg melegszik. Reggel kellemes, aztán egyik oldalon besötétítünk, aztán a nap átmegy a túloldara, ott is ablak becsuk és jópár óráig teljesen csukva minden és késődélután egyik oldalon (ahol már árnyék van) újra jöhet a levegő és éjszaka minden játszik. Panel-style (apropó ez). Jóez. Nna Timinek sikerült a vizsgája. Ünneplünk, cukrázda, somlói, gesztenyepüré. Ilyesmik vannak. Remélem jó kis nyár lesz. Csá.
Iszik még, és nincs üzenet. Miújság?, mivanveled?, semmi? Valahogy így, de persze megy az élet. Timi tanul, vizsgázni fog. Én az elmúlt két-három hétvégén kb egyedül gyerekekre vigyázok. Engem rendkívül irritál, hogy nem tudok rendesen vásároni menni, takarítani és mosogatni mert a gyerekek a nyakamon vannak, dehát ez egyéni szocprobléma.
Azért éjjel mindenféle filmeket tolok (vagy blogot írok), hogy bomlasszam az agysejtjeimet. Napközben munka. Múlt hetekben rengeteg "állásinterjúféleség": sok ifjú padevan, hogy jöjjönn-e. Most zökkenek éppen vissza valamiféle kerékvágásba, hogy dolgozzak.
Képzeld: pénteken kicsit programoztam. Az eredményre olyan büszke vagyok, hogy bárkivel, ha találkozom, mindenképpen megmutatom neki (akkor is ha nem érdekli (és nyilván nem (rajtam kívül senkit))). Szóval feltaláltam a dependecy jinjection fogalmát. Áh, mindegy, téged pont nem érdekel...
Rara kitalálta, hogy a groovsharkon egy közös broadcastot hallgassunk és szerkesszünk, így legalább megismerhetjük egymás rossz zenei ízlését. Remek. Majd jól berakom a legrosszabb zenéimet, hehe.
Apropó rossz zenei ízlésem: voltam egy-két hete PUF koncerten. Háát igen. Az átlagéletkor 40 felett volt. Pedig nekem inkább az jön be, mikor az első sorban tinilányok sikonyálnak nedves bugyiban. Itt inkább kopaszodó, pocakos 40 feletti férfiak voltak (a bugyijukról pedig ne beszéljünk). Sokat gondolkodtam ezen. Arra jutottam, hogy vagy zenei stílust kell váltanom, vagy át kell állnom arra, hogy kopaszodó 40-esekre gerjedjek. Timivel ezen sokat vitatkozunk...
Voltam életem első iskolai szülői értekezletén. Csabi szeptembertől iskolás. És volt egy elő-szülői ismerkedésképp. Háát jó lessz ez. Montessori. A szülői alatt kitaláltam egy újabb elemi szemléletes indoklást arra, hogy 1 + 2 + 4 + 8 + ... + 2^n = 2^(n+1) - 1 (minden általam nem ismert indoklásért egy turórudi jár!!! (komolyan!)).
Hanga is növekedik, de még nem akar beszélni (pedig mivel lány, ez hamarabb elvárható, mint hímnemű kortársaitól), pedig érteni sokmindent ért már. Apropó fiúk-lányok: a múltkor az egyik gyerekünk azt mondja egy játékautóval a kezében, hogy vrümmvrümm, míg a másik éppen az "Én kicsi pónimat nézi", és persze világos melyikük fiú és lány. Najó: amikor a pónik a dalra fakadnak, akkor azért Csabika is egy facepalm kíséretében felborul székestül (és ez szerintem normális).
Volt még ugye ez a szavazás is, valamivel többmint 50%-kal győztünk, szóval, ha minden igaz, lesz panelfelújítás.
Az idő meg melegszik. Reggel kellemes, aztán egyik oldalon besötétítünk, aztán a nap átmegy a túloldara, ott is ablak becsuk és jópár óráig teljesen csukva minden és késődélután egyik oldalon (ahol már árnyék van) újra jöhet a levegő és éjszaka minden játszik. Panel-style (apropó ez). Jóez. Nna Timinek sikerült a vizsgája. Ünneplünk, cukrázda, somlói, gesztenyepüré. Ilyesmik vannak. Remélem jó kis nyár lesz. Csá.
2014. február 20., csütörtök
Valentin
Néha azt gondoltam, ezt sosem írom meg. Néha meg azt, hogy mindenképp. Talán meg is írom, meg nem is, de hát ennyi idő távlatából... Lássuk. (Ez egyébként megvan? )
Valentin nap. Pontosabban 13-a, azaz Valentin nap előestéje. Ismét eltelt egy év, eljött a számvetés ideje. A harmadik Long Island Iced Tea után tanulságok levonva.
Valentin nap - most már tényleg: Február 14-e. Este a fiú megmondja a lánynak. Aztán csendben mennek hazafelé. A lány könnyezik (sírdogál, sír), hátán féléves, kezét fogja ötésféléves. Megy és talán fél. Talán felvillan, hogy hogyan lehet egyáltalán apa nélkül, de persze nem tudom mi villan fel, mert én a fiú vagyok. És nekem nem villan.
A nagyszobában apu foglalja el a vendégágyat. Igen Csabi, apu most itt alszik. Jójó, te is aludhatsz itt. A részleteket nem magyarázzuk el Csabinak, úgysem értené (ugyan!?).
Berendezkedem, szekrénybe ruhák, törülköző, zoknik, gatyák. Pár evőeszköz, szendvics.
Kicsit már kába vagyok. Azért nem állítanám, hogy jól érzem magam. A fekete ember az arcomba hajol, beszél hozzám, szóval tart, én meg mesélek a foglalkozásomról, hogy miért inkább programoz és miért nem matek, meg ilyenek. Aztán egyre jobban elbódulok.
Mellettem egy fegyenc, rabruhában (nem csíkos, hanem az a fajta rettenetes periodikus minta, amitől megfájdul fejem), mellette az őr, és ha kell, kikíséri pisilni. Ha pár üveg lecsöpögött, akkor persze kell is. Látom szemben a fickót, aki a múltkor viccelődött, hogy "csupa természetes anyag", olvas, zenét hallgat, és már kopasz.
Fontos élményem: kihasználom az alkalmat, hogy végre jól megfogdoshattam egy szőrös férfisegget. Ami a sajátom volt, de miután totál érzéketlen (gerincérzéstelenített) voltam deréktól lefelé, ezért teljesen idegen testnek érzetem tapogatás közben. Azt hiszem újfent megbizonyosodtam szexuális preferenciám mibenlétéről (hogyhogy újfent? (hagyjál! (majd egy újabb palack jóféle bor mellett))).
Én szinte nem is értem. Ma jött az egres listára a levél. Elhunyt. Timi mondta, hogy Elek még annyit üzent neki a facebookon, hogy hiányozni fogsz, és Timi nem értette, hogy talán Laciék elutaznak? El. Pontosabban Laci. Évi és három gyerek marad. (Egyébként kísérteties, hogy azóta is megvan még Laci facebook és linkedin accountja, és, hogy gratuláljak Lacinak, hogy már 5 éve dolgozik a Corvinuson) Temetésre megyek. Egy ismerőssel együtt sétálunk a ravatalozó felé. Én pedig egyszerűen azt várom, hogy bejáratnál Laci köszönt majd a hihetetlenül kedves mosolyával, és fogad minket és mi majd örülünk. Nem.
Miután kipakoltam a szekrénybe, körbejárok, hogy mi van itt. Lemegyek, azt mondják lent van egy tűrhető büfé. Rántott csirkecomb. Beleharapok és megégetem a nyelvem, és valahogy ez egy kellemes hangulatú gyerekkori emléket idéz.
Aztán gerincbe beleszúr. Aztarohadt. Fekszem és zsibbadok.
A doktornő kérdezi, hogy milyen drogokat. Mondom kizárólag csak alkohol, mondja, hogy vegyem komolyan, hogy füvet ne, mert növeli az AFP szintet (vagymittudoménmit). Aztán a sztakiról beszélgetünk, a szigorú szabályokról, meghogy Tamás elmegy, és mostmár csak az eltén lesz.
Reggel még a vágás előtt telefon haza (feleségem és apám).
Reszketek.
- Fél vagy fázik?
- Nem tudom... mindkettő...
- Adok egy takarót.
Visszatolnak a helyemre. Már csak azt várom, hogy mikor tudok már mozogni. Gyorsabbra számítottam.
Éjszaka leejtettem a kurva Rowlingot, és miután húsz percig próbáltam elérni az ágyamról, megszánt az egyik 70 éves szobatársam, odatogyogott, és felvette nekem. Különben pedig ritka egy depresszív könyv. Nekem pedig a duplaadag extraerős fájdalomcsillapító sem segít. A fene egye meg! Aztán valami csoda folytán elalszom, és mire felébredek a fájdalom varázsos módon eltűnik (mármint elviselhető szintre csökken). Reggel pedig már tipegek.
Otthon a vendégágyra költözöm. Ez lesz most a lábadozó-ágy.
Én a temetés reggelén jöttem el kontrollról: minden rendben. Velem. Egész nap ez. Nekem pár hónap volt, és tényleg: igazán nem volt vészes és most elvileg minden oké, és pont mikor nekem ez már lezárul, akkor valami más is lezárul. Egyébként szép beszédek voltak, sok ismerős. És ami nem hagy nyugodni, hogy neki is rák. Másfajta, de akkor is. Meg feleség, meg gyerekek. Nem értem pontosan miért, de nagyon megráz.
Mondtam már, hogy voltam sperma bankban is? Bankbetét. Egy élmény. Valaki egyszer azt mondta mindent ki kell próbálni az életben. Szóval majd menjetek ti is! Állítólag a kemó érzékenyen érinthet dolgokat. És annak ellenére, hogy ez a kettő itt már most az idegeinkre megy, ki tudja mit hoz a jövő. Szóval biztos, ami biztos. Nna nézzük milyen magazinjaik vannak...
Ülök a kényelmes fotelben, csöpög belém valami átlátszó folyadék, aztán pedig szép égszínkék. A csávó mellettem gúnyolódik, hogy ez biztos csupa természetes anyag. Hát ja.
Felülök (azon a bizonyos vendégágyon), és rohadtul fáj a hátam. Másnap is rohadtul. De fura módon csak harmadnap jövök rá, hogy a kemó miatt van (mintha talán nem akarnék tudomás venni az egészről?), és valóban: ez később aztán elmúlik.
Hoztam egy könyvet. Valamit olvassak a kórházban. Egy lengyel scifiszerző (eddig nem ismertem; Adam Wiśniewski-Snerg, A lator evangéliuma), jó ötlet, fura feldolgozás, és sötét hangulat. Mondhatom, pont ez hiányzik nekem. Zenét kellet volna talán? De látom ez már mindjárt kész is. Keveset hoztam, kéne még egy. Lent a büfé mellett újságárus, de van pár könyv is. Bestsellerek. Rowling, Átmeneti üresedés. Ez a legkevésbé rossz. De kitudja, talán még jó is lesz.
Belémcsöpög, aztán délre még pont beérek a sztakiba, kicsit fura a közérzetem, de simán megy a nap. A hányinger az csak hétvégén jön. Hétfőn már dolgozom.
Év végén úgynevezett szilveszter. Gyerekek már bepunnyadtak. Gondolkodunk Timivel, hogy milyen évünk is volt. Mondom semmi különös, ő mondja, hogy volt azért. És igen: például élete legrosszabb Valentin napja. De túléltük. És egyébként pedig: nem, egyáltalán nem éreztem a halál leheletét. Rám se nézett, elrohant mellettem, sőt elhajtott egy sötét mercivel. Én meg ott álltam az út szélén esőben és lefröcsölt. Ennyi. Kicsit meg is sértődtem. Bár sakkozni utálok. De talán ihattunk volna egyet.
Úgyhogy most február 13-án a harmadik Long Island után elmélázok. Ismét eltelt egy év, eljött a számvetés ideje. Holnap veszek virágot Timinek. (Egyébként persze ez is az.)
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)