Remélem nemsokára otthon.
Hanga kb 1960g. Eszeget szépen - most 42g az adagja.
Általában Timinél van, nappal és már éjszaka is. Timi eteti és teszi tisztába. Napi egyszer talán megnézi egy orvos és napi egyszer fürdetés (azt még nővérkék).
Csabi, ha minden jól megy holnap jön haza.
A lakásban még nagy a kupi, szóval pakolászom.
És reméljük, hogy jövőhét elején Timi és Hanga is jönnek majd.
2012. augusztus 25., szombat
2012. augusztus 23., csütörtök
Hanga - Birth story
It began in the morning. It was just like a normal morning, but after I started to work, my wife, Timi called me on phone:
Timi: My water broke and... - Oh no!!!, I haven't choose names yet, I have to find an excuse.
Me: OK, dear, I call you back soon, bye. - Where are the lists? Oh, no, they are at home, I have to go home for the name-lists.
But Timi called me again, she said she had phoned the ambulance, and probably she would be taken to the hospital.
Oh God, it's too early yet: I do not have the names. I finished my work, closed my computer (drank my coffee), and rushed to the hospital. Why is it happening to us again?!?! The name, I did not wrote a list, oh dear, I even do not remember Timi's list. Timi will kill me. Oh, I got it, I remember one name from the girl name list: Hanga, OK, it's good, it'll do.
When I arrived Timi was in labor. She had contractions in every 5 minutes and she was told that she was dilating quickly. Oh, I need a boy name, oh dear. A midwife came in and told Timi to lie on the bed, and started to instruct Timi on what to do, for example how to breathe. Boy name, oh no, I cannot remember.
A few minutes later the contractions became more intensive. Then a nurse arrived with about fifty sheets of paper and she said that Timi should sign them. OK, said Timi, but I can hardly hold the pen, and ooooaaaaahhhh. Okay, okay - said the midwife - wait, and after the contraction, try to sign it, is that okay? Yes, answered Timi, I'll try.
Wait, wait, said, the midwife, ookay, ookay aaand now: big breath, hold it, hold it aaaand sign, ok and now sign the next one, okay, aaand after the next contraction this page needs two signature: here and here, wait, just breathe calmly, in, out, in, out, ookay, contraction? okay, aaand noooow: big breath, hooooooold it, hold it, hold it, hold-hold-hold, aaaaand siiiiiiign, and fast-other-breath and sign aaand the next one ooookay, very good, okay Timi I know it is hard, but you can do it, oookay aaaand the laaaast page, and very-very big breath aaaaand, aaaand, no-no-no, hoooold it, hold it, aaand siiiiiiiiiiiiign, and siiiiiiiiign, one more big siiiiiiign and one more the laaaaast one, yeeees, I can see it, yes, OK, it's here, yes, great, you've done it!!!
After we finished the administration, the baby was born. Oh God, the name! Oh please, it must be a girl, please! Or else Timi will kill me! And it's a girl, said the midwife, what's her name? Thanks God!!!! What? Um, yes, her name is Hanga.
Hanga, resistance is futile - said a borg worker drone and started to assimilate Hanga: he plugged small plastic pipes into her little body and took her away to a borg maturation chamber.
After the birth I looked around: and I saw blood, yes, blood everywhere - just like our fridge. It was almost over, but you know, it was a hospital, a teaching hospital, so first the professor examined my wifes uterus and after him the whole class, one by one. It took about an hour, but we couldn't say a word, we had signed the agreement (at least 5 times).
One hour later I could see Hanga in the borg maturation chamber (OK, it was an incubator), and Timi also saw her in the afternoon. The birth was really fast, and I do not know much about Timi's feelings but I, I don't know, hmm, it just happened, I stood near Timi holding her right hand (and her head), I didn't do anything and it just happened. (I suppose Timi's viewpoint is radically different.) Hanga is getting better, and we hope we will all be home in a few days.
[1] In fact I should have known that it would be girl, let me briefly summarize the signs:
1. First, when we asked our son a few weeks ago about his opinion whether his sibling would be a boy or a girl: he said: she will be a girl, because I am a boy. OK, not bad, I thought, but I think we should go through the probability theory again.
2. Everyone said: it would be a girl, because of the dizziness during the early pregnancy, and because of the shape of Timi's belly.
3. We got pink bed-sheets with our second hand baby cot.
4. I had only a girl name.
[2] The curious reader might ask why our fridge is full of blood, I have two explanation, you can choose:
1. A few weeks ago 2 Mormons came and started a conversation with me. My wife always says that I should not let them in, but they are so kind, and I thought I should have try to explain them that this thing about their prophet Joseph Smith is a bit, how can I say it, so, a bit unlikely. You know, dialogue, to know each other, this is what tolerance is about. “But why did you slice them into pieces and put them into the fridge?”, asked my wife, after the visit. You know, it seemed the only way to convince them.
2. The blackberry.
Timi: My water broke and... - Oh no!!!, I haven't choose names yet, I have to find an excuse.
Me: OK, dear, I call you back soon, bye. - Where are the lists? Oh, no, they are at home, I have to go home for the name-lists.
But Timi called me again, she said she had phoned the ambulance, and probably she would be taken to the hospital.
Oh God, it's too early yet: I do not have the names. I finished my work, closed my computer (drank my coffee), and rushed to the hospital. Why is it happening to us again?!?! The name, I did not wrote a list, oh dear, I even do not remember Timi's list. Timi will kill me. Oh, I got it, I remember one name from the girl name list: Hanga, OK, it's good, it'll do.
When I arrived Timi was in labor. She had contractions in every 5 minutes and she was told that she was dilating quickly. Oh, I need a boy name, oh dear. A midwife came in and told Timi to lie on the bed, and started to instruct Timi on what to do, for example how to breathe. Boy name, oh no, I cannot remember.
A few minutes later the contractions became more intensive. Then a nurse arrived with about fifty sheets of paper and she said that Timi should sign them. OK, said Timi, but I can hardly hold the pen, and ooooaaaaahhhh. Okay, okay - said the midwife - wait, and after the contraction, try to sign it, is that okay? Yes, answered Timi, I'll try.
Wait, wait, said, the midwife, ookay, ookay aaand now: big breath, hold it, hold it aaaand sign, ok and now sign the next one, okay, aaand after the next contraction this page needs two signature: here and here, wait, just breathe calmly, in, out, in, out, ookay, contraction? okay, aaand noooow: big breath, hooooooold it, hold it, hold it, hold-hold-hold, aaaaand siiiiiiign, and fast-other-breath and sign aaand the next one ooookay, very good, okay Timi I know it is hard, but you can do it, oookay aaaand the laaaast page, and very-very big breath aaaaand, aaaand, no-no-no, hoooold it, hold it, aaand siiiiiiiiiiiiign, and siiiiiiiiign, one more big siiiiiiign and one more the laaaaast one, yeeees, I can see it, yes, OK, it's here, yes, great, you've done it!!!
After we finished the administration, the baby was born. Oh God, the name! Oh please, it must be a girl, please! Or else Timi will kill me! And it's a girl, said the midwife, what's her name? Thanks God!!!! What? Um, yes, her name is Hanga.
Hanga, resistance is futile - said a borg worker drone and started to assimilate Hanga: he plugged small plastic pipes into her little body and took her away to a borg maturation chamber.
After the birth I looked around: and I saw blood, yes, blood everywhere - just like our fridge. It was almost over, but you know, it was a hospital, a teaching hospital, so first the professor examined my wifes uterus and after him the whole class, one by one. It took about an hour, but we couldn't say a word, we had signed the agreement (at least 5 times).
One hour later I could see Hanga in the borg maturation chamber (OK, it was an incubator), and Timi also saw her in the afternoon. The birth was really fast, and I do not know much about Timi's feelings but I, I don't know, hmm, it just happened, I stood near Timi holding her right hand (and her head), I didn't do anything and it just happened. (I suppose Timi's viewpoint is radically different.) Hanga is getting better, and we hope we will all be home in a few days.
[1] In fact I should have known that it would be girl, let me briefly summarize the signs:
1. First, when we asked our son a few weeks ago about his opinion whether his sibling would be a boy or a girl: he said: she will be a girl, because I am a boy. OK, not bad, I thought, but I think we should go through the probability theory again.
2. Everyone said: it would be a girl, because of the dizziness during the early pregnancy, and because of the shape of Timi's belly.
3. We got pink bed-sheets with our second hand baby cot.
4. I had only a girl name.
[2] The curious reader might ask why our fridge is full of blood, I have two explanation, you can choose:
1. A few weeks ago 2 Mormons came and started a conversation with me. My wife always says that I should not let them in, but they are so kind, and I thought I should have try to explain them that this thing about their prophet Joseph Smith is a bit, how can I say it, so, a bit unlikely. You know, dialogue, to know each other, this is what tolerance is about. “But why did you slice them into pieces and put them into the fridge?”, asked my wife, after the visit. You know, it seemed the only way to convince them.
2. The blackberry.
2012. augusztus 22., szerda
Hanga - Képriport
Vannak képeink, összeszedtem párat az elmúlt napokról.
Tehát itt vannak a lányok, a SOTE 2-es számú nőgyógyászati klinikája, röviden: "a kettes női":
A bejárat feletti felirat nem kecsegtet semmi jóval, de legalább világossá teszi miről is van szó:
Első nap, még lélegeztetőgépen:
Már magától lélegzik:
Eszik:
Nem tudom, mit csinál:
Kötés, avagy a magyar egészségügy és a találékonyság:
Hanga napszemüvege (nem masni!, napszemüveg!) és karszalagja - talán a Szigetre készül?
Gépek, inkubátor, Timi, etet.
Ez már nyitott inkubátor (és végre infúzió nélkül), és igen, ott van benne Hanga is:
Látod, mondtam:
Rózsaszín; ugyebár nemi szerepek, szexuális identitás stb...
Eszik:
Böfi:
Majd Timi visszarakja az úgynevezett "fázós eszkimó" pozícióba:
És reméljük egyszer hazamegyünk:
Tehát itt vannak a lányok, a SOTE 2-es számú nőgyógyászati klinikája, röviden: "a kettes női":
A bejárat feletti felirat nem kecsegtet semmi jóval, de legalább világossá teszi miről is van szó:
Első nap, még lélegeztetőgépen:
Már magától lélegzik:
Eszik:
Nem tudom, mit csinál:
Kötés, avagy a magyar egészségügy és a találékonyság:
Hanga napszemüvege (nem masni!, napszemüveg!) és karszalagja - talán a Szigetre készül?
Gépek, inkubátor, Timi, etet.
Ez már nyitott inkubátor (és végre infúzió nélkül), és igen, ott van benne Hanga is:
Látod, mondtam:
Rózsaszín; ugyebár nemi szerepek, szexuális identitás stb...
Eszik:
Böfi:
Majd Timi visszarakja az úgynevezett "fázós eszkimó" pozícióba:
És reméljük egyszer hazamegyünk:
Hanga - Hírek
Lányunk egyre többet eszik most már 40 ml az adagja (kezdődött talán 10-15-tel, aztán kb. 5-ösével növögetett).
Nincs infúzióra kötve!
Kicsit besárgult ugyan, szóval szolizik (vagy ahogy ott mondják: fényezik).
És (tra-tra-tra-tamm): már nyitott inkubátorban van (ezt ott kiságynak hívják).
Már karba lehet venni, evés után böfiztetni.
Timi még nincs igazán jól, de már jobban, mint mondjuk tegnapelőtt.
Ha minden jól megy jövőhéten haza.
(Én pedig összeraktam a kiságyat, ami igazán egyszerű volt az Instrukcia Montazu alapján, hiszen először przykrecicé dolne podpórki do nóg lózeczka za pomoca srub, majd wsunnac prety pomiedzy dolna i górna krawedz... és így tovább. Egy ideig próbálkoztam értelmezni, de mindig kávéfőző lett belőle, de végül is sikerült, annyi, hogy arra kell majd figyelnünk, hogy ne dőljünk neki jobbról, mert a capuccino túl erős lesz. Most pedig mosok és vasalok.)
Szóval most éppen vidám vagyok.
Nincs infúzióra kötve!
Kicsit besárgult ugyan, szóval szolizik (vagy ahogy ott mondják: fényezik).
És (tra-tra-tra-tamm): már nyitott inkubátorban van (ezt ott kiságynak hívják).
Már karba lehet venni, evés után böfiztetni.
Timi még nincs igazán jól, de már jobban, mint mondjuk tegnapelőtt.
Ha minden jól megy jövőhéten haza.
(Én pedig összeraktam a kiságyat, ami igazán egyszerű volt az Instrukcia Montazu alapján, hiszen először przykrecicé dolne podpórki do nóg lózeczka za pomoca srub, majd wsunnac prety pomiedzy dolna i górna krawedz... és így tovább. Egy ideig próbálkoztam értelmezni, de mindig kávéfőző lett belőle, de végül is sikerült, annyi, hogy arra kell majd figyelnünk, hogy ne dőljünk neki jobbról, mert a capuccino túl erős lesz. Most pedig mosok és vasalok.)
Szóval most éppen vidám vagyok.
2012. augusztus 20., hétfő
Milyen
Milyen is egy kisbaba?
Talán sokunk nem élhette még át a szülőség érzését, de azért foglalkoztatja a gondolat, hogy milyen is egy baba?. Nos számukra íródott ez a rövid ismertető, ami kis családunk szerény tapasztalati alapján készült, hogy mint leendő szülő mindenki okulhasson belőle.
Milyen is tehát egy kisbaba? Elsősorban azt kell tudni róluk, hogy picik - nagyon. picik. Ezért is van, hogy életük elején egy műanyag dobozban laknak, hogy az megvédje őket mindenféle náluk nagyobb dolgoktól.
Eme gyermekek alapvetően életképtelenek, nem tudják szabályozni testhőmérsékletüket, esetleg vércukorszintjüket, némely esetben még nem működik az emésztésük, vagy nem tudnak lélegezni. Ezek bizony olyan nehézségek, amik miatt ilyen műanyag dobozokban kell őket tartani. Kedves szülők, nem kell ezen meglepődni, mindannyian így kezdjük az életet.
A kisbabák fontos jellemzője, hogy mindenféle csövek állnak ki belőlük. A csövek különböző helyekre mehetnek. Fiatal apukák és anyukák ne lepődjenek meg semmin, hiszen elképzelhető hogy kell egy csövecske katéterként, természetesen kell egy cső, amin az infúziót kapja a kicsi és persze a lélegeztetőgépből is csövek mennek a gyermek orrába. Ez így természetes.
Valamint nyilvánvalóan, mivel ilyen korban nem feltétlenül várható el, hogy a száján keresztül úgymond hagyományos módon képesek legyenek kicsinyeink étkezni, ezért előfordulhat, hogy az etetéshez ügyes nővérkék fürge kezei egy újabb csövecskét dugnak le a babánk torkán, és abba fecskendezik bele a tápszert, vagy jobb esetben az anyatejet, amit előzőleg az anya lefejt.
A környezet egy babának ideális módon került kialakításra, a műszerek megnyugtatólag hatnak a kicsikre. A rendszeres sípolás segíti gyermekeink későbbi szocializációját rohanó világunkba.
Gyermekeinket háromóránként láthatjuk (mármint az édesanyák) fél órára illetve az apukás látogatás esténként 6-tól 7-ig van, valamint hétvégén és ünnepnapokon délelőtt 9-től 10-ig. Ez egyfajta rendszerességet biztosít az anyák és babák életében, egyszersmind megakadályozza, hogy valamiféle beteges már-már perverz kötődés alakuljon ki a szülők és gyermekek között, amire sajnos napjainkban egyre több példa van.
A látogatások alkalmával ne ijedjünk meg, ha gyermekünk éppen sírdogál, annál jobban fog neki esni ha az anya hangja nyugtathatja meg. A látogatást töltsük a műanyag doboz fölött álldigálással, miközben az anya próbáljon meg úgy elhelyezkedni, hogy ne okozzon neki elviselhetetlen fájdalmat a császármetszés sebe, vagy éppen a gátseb vagy egyéb sérülés.
A gyermek látogatása közben figyelhetjük kicsi arcát, kicsi kalimpáló kezeit, valamint minden újabb látogatás alkalmával megfigyelhetjük, hogy az infúziós cső vége máshová van beleszúrva kicsiny testébe. Jó szórakozás lehet különböző fogadásokat kötni, hogy vajon hol lesz a következő szúrás (ravasz cselként néha nem csak az infúzió, hanem egyéb vérvételek alkalmából is meg lehet szúrni a babát, ez persze nehezítheti a fogadások eredményének kiértékelését). Sokunkat elsőre zavarhat, ha gyermekünk karja úgy kezd kinézni, mint egy fiatalon elhuny drogfüggő rocksztáré, de próbáljuk elsajátítani azt a hozzáállást, miszerint "minden új szúrással közelebb kerülünk ahhoz, hogy hazamehessünk".
A látogatások közben tehát figyelhetjük babánk tűszúrásait, arcocskáját, kalimpáló kezeit és nem utolsósorban figyelhetjük a pulzusát és vérében az oxigénszaturáció mértékét, az inkubátor tetejére helyezett készüléken. Esetleg ijesztően hathat a tapasztalatlan szülőre, ha ezen értékek nem megfelelőek és ezáltal a gép "riaszt". Azaz kigyullad rajta mindenféle piros lámpa és kellemetlen sípoló hangot hallat. Az első ijedtségen hamar túlleszünk ha odajön a nővérke és a gépet lehalkítja. Ha nagyon rendszeressé válnak a riasztások, akkor a riasztási határértéket átállítva biztosítják nyugalmunkat - és nem utolsó sorban a baba nyugalmát - a gondoskodó kezek.
Még meg kell említeni egy-két olyan momentumot, amire érdemes felkészülni. Ha az anya esetlegesen nem tud mozogni, de mégis látni szeretné gyermekét, akkor próbáljunk neki mondjuk egy tolószéket kérni, és ne adjuk fel, ha mondjuk elsőre nem adnak, ez nem valamiféle rosszindulat a részükről, inkább csak úgymond tudni szeretnék, hogy mennyire komolyak a szándékaink. Javasoljuk, hogy egyfajta csendes, de azért határozott arroganciával próbáljuk elérni célunkat. Ha az anya ülni sem tud és mozogni sem akkor a látogatási időt a szobájában sírdogálva töltheti.
Ne feledjük, hogy az anyaság nehéz. A fenti élmények bármily színesek is, mégis monotóniába fordulnak pár nap alatt, ezért a kórházban töltendő hónapok nem könnyűek a fiatal édesanyák számára. Igyekezzünk még a szülés előtt beszerezni a megfelelő antidepresszánsokat illetve érdemes több pszichológussal előre egyeztetni a későbbi terápiát.
De ha már az anyáknál tartunk beszéljünk az apák szerepéről is, amely nem elhanyagolható, hiszen a gyermeknek apára ugyanúgy szüksége van. Említsük meg például az úgynevezett könnyfakasztó buli szép népi hagyományát. Ez annyit tesz, hogy az apuka egy szűkebb társaságban (jellemzően 1-2 üveg pálinka társaságában, de van aki a whisky-re esküszik) megnézi Lars von Triertől az Antikrisztust.
Gyermekünk természetesen ilyen korban még mindenféle betegségben szenvedhet, de nem kell aggódnunk, rengeteg lehetőség van az orvostudomány kezében a gyógyításra. Gyógyszerek, antibiotikumok, estleges vérátömlesztés. (Megjegyzés: ha mondjuk 26-dik hétre született gyermekünknek nagyon ritka vércsoportja van és az Országos Vérellátó Szolgálat javaslatára, esetleg annak ellenére, ezt az információt, mint segélykérést be akarjuk juttatni a közösségi média határtalan világának pezsgő bugyraiba, akkor mindenképpen írjunk egy dátumot is az üzenet mellé, különben kicsiny babánk még nyugdíjasként is fog vér-felajánlásokat kapni.) Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra, ha egy kezelés kapcsán valami beleegyező papírt is alá kell írni. Ez ilyenkor a szokásos protokoll.
Mindemellett ne feledjük: szülőnek lenni öröm! Ha gyermekünk ránk néz miközben a műanyag dobozba fertőtlenített kézzel (nota bene: ne feledjük időben beszerezni kézkrémünket, mert a rendszeres fertőtlenítés szétcseszi a fiatal anyukák bőrét), szóval miközben fertőtlenített kézzel simogatjuk, szóval egy ilyen pillantás feledhetetlen az anyai szív számára.
Nos hát ilyen egy kisbaba, a kurva életbe! Ilyen.
Talán sokunk nem élhette még át a szülőség érzését, de azért foglalkoztatja a gondolat, hogy milyen is egy baba?. Nos számukra íródott ez a rövid ismertető, ami kis családunk szerény tapasztalati alapján készült, hogy mint leendő szülő mindenki okulhasson belőle.
Milyen is tehát egy kisbaba? Elsősorban azt kell tudni róluk, hogy picik - nagyon. picik. Ezért is van, hogy életük elején egy műanyag dobozban laknak, hogy az megvédje őket mindenféle náluk nagyobb dolgoktól.
Eme gyermekek alapvetően életképtelenek, nem tudják szabályozni testhőmérsékletüket, esetleg vércukorszintjüket, némely esetben még nem működik az emésztésük, vagy nem tudnak lélegezni. Ezek bizony olyan nehézségek, amik miatt ilyen műanyag dobozokban kell őket tartani. Kedves szülők, nem kell ezen meglepődni, mindannyian így kezdjük az életet.
A kisbabák fontos jellemzője, hogy mindenféle csövek állnak ki belőlük. A csövek különböző helyekre mehetnek. Fiatal apukák és anyukák ne lepődjenek meg semmin, hiszen elképzelhető hogy kell egy csövecske katéterként, természetesen kell egy cső, amin az infúziót kapja a kicsi és persze a lélegeztetőgépből is csövek mennek a gyermek orrába. Ez így természetes.
Valamint nyilvánvalóan, mivel ilyen korban nem feltétlenül várható el, hogy a száján keresztül úgymond hagyományos módon képesek legyenek kicsinyeink étkezni, ezért előfordulhat, hogy az etetéshez ügyes nővérkék fürge kezei egy újabb csövecskét dugnak le a babánk torkán, és abba fecskendezik bele a tápszert, vagy jobb esetben az anyatejet, amit előzőleg az anya lefejt.
A környezet egy babának ideális módon került kialakításra, a műszerek megnyugtatólag hatnak a kicsikre. A rendszeres sípolás segíti gyermekeink későbbi szocializációját rohanó világunkba.
Gyermekeinket háromóránként láthatjuk (mármint az édesanyák) fél órára illetve az apukás látogatás esténként 6-tól 7-ig van, valamint hétvégén és ünnepnapokon délelőtt 9-től 10-ig. Ez egyfajta rendszerességet biztosít az anyák és babák életében, egyszersmind megakadályozza, hogy valamiféle beteges már-már perverz kötődés alakuljon ki a szülők és gyermekek között, amire sajnos napjainkban egyre több példa van.
A látogatások alkalmával ne ijedjünk meg, ha gyermekünk éppen sírdogál, annál jobban fog neki esni ha az anya hangja nyugtathatja meg. A látogatást töltsük a műanyag doboz fölött álldigálással, miközben az anya próbáljon meg úgy elhelyezkedni, hogy ne okozzon neki elviselhetetlen fájdalmat a császármetszés sebe, vagy éppen a gátseb vagy egyéb sérülés.
A gyermek látogatása közben figyelhetjük kicsi arcát, kicsi kalimpáló kezeit, valamint minden újabb látogatás alkalmával megfigyelhetjük, hogy az infúziós cső vége máshová van beleszúrva kicsiny testébe. Jó szórakozás lehet különböző fogadásokat kötni, hogy vajon hol lesz a következő szúrás (ravasz cselként néha nem csak az infúzió, hanem egyéb vérvételek alkalmából is meg lehet szúrni a babát, ez persze nehezítheti a fogadások eredményének kiértékelését). Sokunkat elsőre zavarhat, ha gyermekünk karja úgy kezd kinézni, mint egy fiatalon elhuny drogfüggő rocksztáré, de próbáljuk elsajátítani azt a hozzáállást, miszerint "minden új szúrással közelebb kerülünk ahhoz, hogy hazamehessünk".
A látogatások közben tehát figyelhetjük babánk tűszúrásait, arcocskáját, kalimpáló kezeit és nem utolsósorban figyelhetjük a pulzusát és vérében az oxigénszaturáció mértékét, az inkubátor tetejére helyezett készüléken. Esetleg ijesztően hathat a tapasztalatlan szülőre, ha ezen értékek nem megfelelőek és ezáltal a gép "riaszt". Azaz kigyullad rajta mindenféle piros lámpa és kellemetlen sípoló hangot hallat. Az első ijedtségen hamar túlleszünk ha odajön a nővérke és a gépet lehalkítja. Ha nagyon rendszeressé válnak a riasztások, akkor a riasztási határértéket átállítva biztosítják nyugalmunkat - és nem utolsó sorban a baba nyugalmát - a gondoskodó kezek.
Még meg kell említeni egy-két olyan momentumot, amire érdemes felkészülni. Ha az anya esetlegesen nem tud mozogni, de mégis látni szeretné gyermekét, akkor próbáljunk neki mondjuk egy tolószéket kérni, és ne adjuk fel, ha mondjuk elsőre nem adnak, ez nem valamiféle rosszindulat a részükről, inkább csak úgymond tudni szeretnék, hogy mennyire komolyak a szándékaink. Javasoljuk, hogy egyfajta csendes, de azért határozott arroganciával próbáljuk elérni célunkat. Ha az anya ülni sem tud és mozogni sem akkor a látogatási időt a szobájában sírdogálva töltheti.
Ne feledjük, hogy az anyaság nehéz. A fenti élmények bármily színesek is, mégis monotóniába fordulnak pár nap alatt, ezért a kórházban töltendő hónapok nem könnyűek a fiatal édesanyák számára. Igyekezzünk még a szülés előtt beszerezni a megfelelő antidepresszánsokat illetve érdemes több pszichológussal előre egyeztetni a későbbi terápiát.
De ha már az anyáknál tartunk beszéljünk az apák szerepéről is, amely nem elhanyagolható, hiszen a gyermeknek apára ugyanúgy szüksége van. Említsük meg például az úgynevezett könnyfakasztó buli szép népi hagyományát. Ez annyit tesz, hogy az apuka egy szűkebb társaságban (jellemzően 1-2 üveg pálinka társaságában, de van aki a whisky-re esküszik) megnézi Lars von Triertől az Antikrisztust.
Gyermekünk természetesen ilyen korban még mindenféle betegségben szenvedhet, de nem kell aggódnunk, rengeteg lehetőség van az orvostudomány kezében a gyógyításra. Gyógyszerek, antibiotikumok, estleges vérátömlesztés. (Megjegyzés: ha mondjuk 26-dik hétre született gyermekünknek nagyon ritka vércsoportja van és az Országos Vérellátó Szolgálat javaslatára, esetleg annak ellenére, ezt az információt, mint segélykérést be akarjuk juttatni a közösségi média határtalan világának pezsgő bugyraiba, akkor mindenképpen írjunk egy dátumot is az üzenet mellé, különben kicsiny babánk még nyugdíjasként is fog vér-felajánlásokat kapni.) Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra, ha egy kezelés kapcsán valami beleegyező papírt is alá kell írni. Ez ilyenkor a szokásos protokoll.
Mindemellett ne feledjük: szülőnek lenni öröm! Ha gyermekünk ránk néz miközben a műanyag dobozba fertőtlenített kézzel (nota bene: ne feledjük időben beszerezni kézkrémünket, mert a rendszeres fertőtlenítés szétcseszi a fiatal anyukák bőrét), szóval miközben fertőtlenített kézzel simogatjuk, szóval egy ilyen pillantás feledhetetlen az anyai szív számára.
Nos hát ilyen egy kisbaba, a kurva életbe! Ilyen.
2012. augusztus 19., vasárnap
Valami
Este van. Egy ötéves készülődik lefekvéshez valahol Tiszaújvárosban, és még talán egy hétig nem látja a szüleit.
Este van és egy kétgyerekes anyuka nem bír ülni, feküdni és állni és megint kórházban van és megint rossz.
Este van és egy pici baba egyedül van és lehet, hogy sír egy műanyag dobozban és nem veszi őt kézbe senki.
Este van, itthon vagyok és valahogy úgy érzem valami nincs rendjén.
Valami.
Este van és egy kétgyerekes anyuka nem bír ülni, feküdni és állni és megint kórházban van és megint rossz.
Este van és egy pici baba egyedül van és lehet, hogy sír egy műanyag dobozban és nem veszi őt kézbe senki.
Este van, itthon vagyok és valahogy úgy érzem valami nincs rendjén.
Valami.
2012. augusztus 18., szombat
Hanga II.
Hanga II. - Tények
Leírom röviden, hogy kb. hogyan zajlott a dolog, mert az előző bejegyzésből a részletek nem derültek ki, és esetleg valakit érdekelhet.
2012. 08. 16. Nyugodt reggel, Csabi fiunk nagyapjánál nyaral. Timi még pihen, én indulok dolgozni.
Munka. 10:07 Csörög a telefon. Timi ijedten mondja, hogy elfolyt a magzatvíz.
Kommitolok, majd szedelőzködöm és rohanok. Timi eközben mentőt hív, ami fél óra alatt kint is van. Kórházakba telefonálnak. Az István kórház - tudjuk - még nem fogad 33-dik héten. Valamelyik klinika lesz. Ezt meg is beszéljük telefonon, úgyhogy én elindulok a klinikák felé.
Valamikor 10:45 körül be is érhetnek a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Én 11 körül érkezem, mire bejutok a szülőszobába, pont akkor tipeg arrafelé Timi is.
Timi mondja, hogy a méhszája rohamosan tágul, de még ekkor nem tudjuk, hogy mi lesz. Egy szülésznő (az ügyeletes) van állandóan a közelünkben és mondja, hogy Timi hogyan lélegezzen meg ilyenek. Valaki kb. 30 oldalnyi papírt rak Timi elé, hogy írja alá. Mindenféle tudomásulvételi, meg beleegyező nyilatkozat, köztük olyan is ami császármetszésről szól. Timinek már nagyon sűrűn vannak fájásai. Néha jön egy orvos is, vizsgál. A szavaikból aztán kiderül, hogy nem császároznak, ebből szülés lesz.
Azután kezdőik a kitolási szakasz. Én Timi kezét fogom. Timi meg szül. 4-5 nyomás lehetett talán.
11 óra 52 perc: megszületett a baba. Kicsi, maszatos, lila. És sír. Lány - mondják, és a nevét kérdik. Timivel összenézünk. Hanga. 42 cm, 1990 gramm.
Majd 1 orvos és 2 doktornő (vagy nővér?) szöszmötöl a baba körül. Ők a PIC-esek, azaz a koraszülött osztályról jöttek. Szülés közben szép lassan beszivárogtak a szülőszobára (a végén már 8-9-en is voltunk a ott).
Szóval vajúdással meg mindennel együtt kevesebb, mint 2 órán belül megvolt a szülés.
Egy óra múlva én meg is nézhettem Hangát. Akkor még lélegeztetőgépen volt. Timi is látta még aznap. Másnap már nem kellett lélegeztető, és este pici anyatejet is kapott. Azóta egyre többet. Ügyes lány: egyedül lélegzik a tüdejével, a száján keresztül eszik - az ember nem is gondolná, hogy van ilyen.
De azért hátravan 1-2 hét, Timinek is gyógyulnia kell még, és persze a fentiek sem voltak annyira egyszerűek - de ezt Timi tudná csak igazán elmondani.
Leírom röviden, hogy kb. hogyan zajlott a dolog, mert az előző bejegyzésből a részletek nem derültek ki, és esetleg valakit érdekelhet.
2012. 08. 16. Nyugodt reggel, Csabi fiunk nagyapjánál nyaral. Timi még pihen, én indulok dolgozni.
Munka. 10:07 Csörög a telefon. Timi ijedten mondja, hogy elfolyt a magzatvíz.
Kommitolok, majd szedelőzködöm és rohanok. Timi eközben mentőt hív, ami fél óra alatt kint is van. Kórházakba telefonálnak. Az István kórház - tudjuk - még nem fogad 33-dik héten. Valamelyik klinika lesz. Ezt meg is beszéljük telefonon, úgyhogy én elindulok a klinikák felé.
Valamikor 10:45 körül be is érhetnek a II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára. Én 11 körül érkezem, mire bejutok a szülőszobába, pont akkor tipeg arrafelé Timi is.
Timi mondja, hogy a méhszája rohamosan tágul, de még ekkor nem tudjuk, hogy mi lesz. Egy szülésznő (az ügyeletes) van állandóan a közelünkben és mondja, hogy Timi hogyan lélegezzen meg ilyenek. Valaki kb. 30 oldalnyi papírt rak Timi elé, hogy írja alá. Mindenféle tudomásulvételi, meg beleegyező nyilatkozat, köztük olyan is ami császármetszésről szól. Timinek már nagyon sűrűn vannak fájásai. Néha jön egy orvos is, vizsgál. A szavaikból aztán kiderül, hogy nem császároznak, ebből szülés lesz.
Azután kezdőik a kitolási szakasz. Én Timi kezét fogom. Timi meg szül. 4-5 nyomás lehetett talán.
11 óra 52 perc: megszületett a baba. Kicsi, maszatos, lila. És sír. Lány - mondják, és a nevét kérdik. Timivel összenézünk. Hanga. 42 cm, 1990 gramm.
Majd 1 orvos és 2 doktornő (vagy nővér?) szöszmötöl a baba körül. Ők a PIC-esek, azaz a koraszülött osztályról jöttek. Szülés közben szép lassan beszivárogtak a szülőszobára (a végén már 8-9-en is voltunk a ott).
Szóval vajúdással meg mindennel együtt kevesebb, mint 2 órán belül megvolt a szülés.
Egy óra múlva én meg is nézhettem Hangát. Akkor még lélegeztetőgépen volt. Timi is látta még aznap. Másnap már nem kellett lélegeztető, és este pici anyatejet is kapott. Azóta egyre többet. Ügyes lány: egyedül lélegzik a tüdejével, a száján keresztül eszik - az ember nem is gondolná, hogy van ilyen.
De azért hátravan 1-2 hét, Timinek is gyógyulnia kell még, és persze a fentiek sem voltak annyira egyszerűek - de ezt Timi tudná csak igazán elmondani.
2012. augusztus 16., csütörtök
Hanga
emlékszel?
aha, emlékszem. mire?
például erre a folyosóra.
erre igen.
vagy emlékszel ezekre a kék műanyag szarokra, amiket a cipődre kell húzni?
jaja.
fertőtlenítés?
persze, volt.
vagy például itt ez a kávéautomata.
ja az is megvan igen, emlékszem akkor még 20ért ittam a sztakiban, aztán itt 60ért volt, de látszólag jobb - most már ingyen iszom százszor jobbat a sztakiban - hja kérem, fejlődik a tudomány.
most kóstoltad ezt?
persze, borzasztó, de régen ízlett. viszont képzeld most van itt büfé is.
ja, fejlődik az orvostudomány. és arra emlékszel, hogy esténként sárga-megállónál-leszáll-látogat-aztán-haza?
igen ez megvan, ez talán most is ugyanaz lesz.
és emlékszel erre a doktornőre?
már akkor is itt volt?
itt.
hmm, azt tudom hogy volt itt egy ugyanilyen mélybarna szemű fiatal doktornő vállig érő hajjal, de ez rövid hajú és kicsit idősebb.
tudod a haj hossza változhat (és a saját hajára mutat) és 5 év alatt az ember életkora is változhat (és az én hajamra mutat).... és emlékszel, hogy pont itt volt az az inkubátor, ahová másodjára kerültünk, és amott a szélen, ahol először voltunk?
igen-igen, most pont ott vagyunk, ahol a múltkor másodjára.
és arra emlékszel, amikor öt éve ott ültünk az istván szülészetén és vártunk és féltünk?
igen, ez most kimaradt, de félelem az megvolt. igaz 2 óra alatt vége volt ennek a félelemnek.
és arra a félelemre (vagy aggodalomra?, vagy rettegésre?) is emlékszel, ami addig tartott amíg stabilizálódott az állapota.
hát persze, igen. de nem. nem, emlékszem az érzésre. a tényre emlékszem, de már nem érzem, nem emlékszem mit éreztem. öt év alatt törlődött.
hmm. és most?
most remélem nem lesz ilyen. eddig minden sokkal jobb. most az öröm nagyobb, mint a félelem.
és arra emlékszel, hogy öt éve részegen feküdtem, intravénásan részegen?
ja, most meg még csak nem is altattak utána és ráadásul közben is itt lehettem.
itt.
és mondd: milyen volt szülni?
nem tudom, mert én nem vagyok igazi, csak egy fiktív beszélgetőpartner, csak a te elméd projektuma.
persze-persze, projektum, az.
és az megvan, hogy akkor hogyan adtunk nevet?
igen emlékszem, hogy 5 éve még az istvánon gyorsan eldöntöttük, hogy Csaba, mert persze tudtuk, hogy fiú, de én nem írtam listát, és ez volt az egyetlen közös pont.
és most?
hát bajban lettem volna ha fiú, mert a fiúnév listádból semmi nem tetszett, de a Hanga az jó lesz.
mi a túróért nem bírtál most sem listát írni!?!?
nagyon szégyellem magam, bocs...
jójó, mindegy már, a Hanga tényleg jó. Hanga baba... és arra emlékszel, hogy öt éve hogyan lófráltál összevissza a városban miközben telefonálgattál a rokonoknak?
volt ilyen, volt. például emlékszem kellett pelenkát venni, és én megvettem a legkisebb méretet, ami mint kiderült nem volt jó, mert a nyakáig ért, és aztán venni kellett legkisebb koraszülött-méretet.
emlékszem.
most képzeld helyben meg lehetett vásárolni a kórházban mindent.
hát fejlődik az orvostudomány... számlát adtak?
mi van?
egyébként meg a blog címét is meg kellene változtatni.
jó, de te vagy az admin.
én egy projektum vagyok...
de akkor is, na mindegy
Update: néhány egyéb információ itt
aha, emlékszem. mire?
például erre a folyosóra.
erre igen.
vagy emlékszel ezekre a kék műanyag szarokra, amiket a cipődre kell húzni?
jaja.
fertőtlenítés?
persze, volt.
vagy például itt ez a kávéautomata.
ja az is megvan igen, emlékszem akkor még 20ért ittam a sztakiban, aztán itt 60ért volt, de látszólag jobb - most már ingyen iszom százszor jobbat a sztakiban - hja kérem, fejlődik a tudomány.
most kóstoltad ezt?
persze, borzasztó, de régen ízlett. viszont képzeld most van itt büfé is.
ja, fejlődik az orvostudomány. és arra emlékszel, hogy esténként sárga-megállónál-leszáll-látogat-aztán-haza?
igen ez megvan, ez talán most is ugyanaz lesz.
és emlékszel erre a doktornőre?
már akkor is itt volt?
itt.
hmm, azt tudom hogy volt itt egy ugyanilyen mélybarna szemű fiatal doktornő vállig érő hajjal, de ez rövid hajú és kicsit idősebb.
tudod a haj hossza változhat (és a saját hajára mutat) és 5 év alatt az ember életkora is változhat (és az én hajamra mutat).... és emlékszel, hogy pont itt volt az az inkubátor, ahová másodjára kerültünk, és amott a szélen, ahol először voltunk?
igen-igen, most pont ott vagyunk, ahol a múltkor másodjára.
és arra emlékszel, amikor öt éve ott ültünk az istván szülészetén és vártunk és féltünk?
igen, ez most kimaradt, de félelem az megvolt. igaz 2 óra alatt vége volt ennek a félelemnek.
és arra a félelemre (vagy aggodalomra?, vagy rettegésre?) is emlékszel, ami addig tartott amíg stabilizálódott az állapota.
hát persze, igen. de nem. nem, emlékszem az érzésre. a tényre emlékszem, de már nem érzem, nem emlékszem mit éreztem. öt év alatt törlődött.
hmm. és most?
most remélem nem lesz ilyen. eddig minden sokkal jobb. most az öröm nagyobb, mint a félelem.
és arra emlékszel, hogy öt éve részegen feküdtem, intravénásan részegen?
ja, most meg még csak nem is altattak utána és ráadásul közben is itt lehettem.
itt.
és mondd: milyen volt szülni?
nem tudom, mert én nem vagyok igazi, csak egy fiktív beszélgetőpartner, csak a te elméd projektuma.
persze-persze, projektum, az.
és az megvan, hogy akkor hogyan adtunk nevet?
igen emlékszem, hogy 5 éve még az istvánon gyorsan eldöntöttük, hogy Csaba, mert persze tudtuk, hogy fiú, de én nem írtam listát, és ez volt az egyetlen közös pont.
és most?
hát bajban lettem volna ha fiú, mert a fiúnév listádból semmi nem tetszett, de a Hanga az jó lesz.
mi a túróért nem bírtál most sem listát írni!?!?
nagyon szégyellem magam, bocs...
jójó, mindegy már, a Hanga tényleg jó. Hanga baba... és arra emlékszel, hogy öt éve hogyan lófráltál összevissza a városban miközben telefonálgattál a rokonoknak?
volt ilyen, volt. például emlékszem kellett pelenkát venni, és én megvettem a legkisebb méretet, ami mint kiderült nem volt jó, mert a nyakáig ért, és aztán venni kellett legkisebb koraszülött-méretet.
emlékszem.
most képzeld helyben meg lehetett vásárolni a kórházban mindent.
hát fejlődik az orvostudomány... számlát adtak?
mi van?
egyébként meg a blog címét is meg kellene változtatni.
jó, de te vagy az admin.
én egy projektum vagyok...
de akkor is, na mindegy
Update: néhány egyéb információ itt
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)