Valentin

Néha azt gondoltam, ezt sosem írom meg. Néha meg azt, hogy mindenképp. Talán meg is írom, meg nem is, de hát ennyi idő távlatából... Lássuk. (Ez egyébként megvan? )

Valentin nap. Pontosabban 13-a, azaz Valentin nap előestéje. Ismét eltelt egy év, eljött a számvetés ideje. A harmadik Long Island Iced Tea után tanulságok levonva.

Valentin nap - most már tényleg: Február 14-e. Este a fiú megmondja a lánynak. Aztán csendben mennek hazafelé. A lány könnyezik (sírdogál, sír), hátán féléves, kezét fogja ötésféléves. Megy és talán fél. Talán felvillan, hogy hogyan lehet egyáltalán apa nélkül, de persze nem tudom mi villan fel, mert én a fiú vagyok. És nekem nem villan.

A nagyszobában apu foglalja el a vendégágyat. Igen Csabi, apu most itt alszik. Jójó, te is aludhatsz itt. A részleteket nem magyarázzuk el Csabinak, úgysem értené (ugyan!?).

Berendezkedem, szekrénybe ruhák, törülköző, zoknik, gatyák. Pár evőeszköz, szendvics.

Kicsit már kába vagyok. Azért nem állítanám, hogy jól érzem magam. A fekete ember az arcomba hajol, beszél hozzám, szóval tart, én meg mesélek a foglalkozásomról, hogy miért inkább programoz és miért nem matek, meg ilyenek. Aztán egyre jobban elbódulok.

Mellettem egy fegyenc, rabruhában (nem csíkos, hanem az a fajta rettenetes periodikus minta, amitől megfájdul fejem), mellette az őr, és ha kell, kikíséri pisilni. Ha pár üveg lecsöpögött, akkor persze kell is. Látom szemben a fickót, aki a múltkor viccelődött, hogy "csupa természetes anyag", olvas, zenét hallgat, és már kopasz.

Fontos élményem: kihasználom az alkalmat, hogy végre jól megfogdoshattam egy szőrös férfisegget. Ami a sajátom volt, de miután totál érzéketlen (gerincérzéstelenített) voltam deréktól lefelé, ezért teljesen idegen testnek érzetem tapogatás közben. Azt hiszem újfent megbizonyosodtam szexuális preferenciám mibenlétéről (hogyhogy újfent? (hagyjál! (majd egy újabb palack jóféle bor mellett))).

Én szinte nem is értem. Ma jött az egres listára a levél. Elhunyt. Timi mondta, hogy Elek még annyit üzent neki a facebookon, hogy hiányozni fogsz, és Timi nem értette, hogy talán Laciék elutaznak? El. Pontosabban Laci. Évi és három gyerek marad. (Egyébként kísérteties, hogy azóta is megvan még Laci facebook és linkedin accountja, és, hogy gratuláljak Lacinak, hogy már 5 éve dolgozik a Corvinuson) Temetésre megyek. Egy ismerőssel együtt sétálunk a ravatalozó felé. Én pedig egyszerűen azt várom, hogy bejáratnál Laci köszönt majd a hihetetlenül kedves mosolyával, és fogad minket és mi majd örülünk. Nem.

Miután kipakoltam a szekrénybe, körbejárok, hogy mi van itt. Lemegyek, azt mondják lent van egy tűrhető büfé. Rántott csirkecomb. Beleharapok és megégetem a nyelvem, és valahogy ez egy kellemes hangulatú gyerekkori emléket idéz.

Aztán gerincbe beleszúr. Aztarohadt. Fekszem és zsibbadok.

A doktornő kérdezi, hogy milyen drogokat. Mondom kizárólag csak alkohol, mondja, hogy vegyem komolyan, hogy füvet ne, mert növeli az AFP szintet (vagymittudoménmit). Aztán a sztakiról beszélgetünk, a szigorú szabályokról, meghogy Tamás elmegy, és mostmár csak az eltén lesz.

Reggel még a vágás előtt telefon haza (feleségem és apám).

Reszketek.
- Fél vagy fázik?
- Nem tudom... mindkettő...
- Adok egy takarót.

Visszatolnak a helyemre. Már csak azt várom, hogy mikor tudok már mozogni. Gyorsabbra számítottam.

Éjszaka leejtettem a kurva Rowlingot, és miután húsz percig próbáltam elérni az ágyamról, megszánt az egyik 70 éves szobatársam, odatogyogott, és felvette nekem. Különben pedig ritka egy depresszív könyv. Nekem pedig a duplaadag extraerős fájdalomcsillapító sem segít. A fene egye meg! Aztán valami csoda folytán elalszom, és mire felébredek a fájdalom varázsos módon eltűnik (mármint elviselhető szintre csökken). Reggel pedig már tipegek.

Otthon a vendégágyra költözöm. Ez lesz most a lábadozó-ágy.

Én a temetés reggelén jöttem el kontrollról: minden rendben. Velem. Egész nap ez. Nekem pár hónap volt, és tényleg: igazán nem volt vészes és most elvileg minden oké, és pont mikor nekem ez már lezárul, akkor valami más is lezárul. Egyébként szép beszédek voltak, sok ismerős. És ami nem hagy nyugodni, hogy neki is rák. Másfajta, de akkor is. Meg feleség, meg gyerekek. Nem értem pontosan miért, de nagyon megráz.

Mondtam már, hogy voltam sperma bankban is? Bankbetét. Egy élmény. Valaki egyszer azt mondta mindent ki kell próbálni az életben. Szóval majd menjetek ti is! Állítólag a kemó érzékenyen érinthet dolgokat. És annak ellenére, hogy ez a kettő itt már most az idegeinkre megy, ki tudja mit hoz a jövő. Szóval biztos, ami biztos. Nna nézzük milyen magazinjaik vannak...

Ülök a kényelmes fotelben, csöpög belém valami átlátszó folyadék, aztán pedig szép égszínkék. A csávó mellettem gúnyolódik, hogy ez biztos csupa természetes anyag. Hát ja.

Felülök (azon a bizonyos vendégágyon), és rohadtul fáj a hátam. Másnap is rohadtul. De fura módon csak harmadnap jövök rá, hogy a kemó miatt van (mintha talán nem akarnék tudomás venni az egészről?), és valóban: ez később aztán elmúlik.

Hoztam egy könyvet. Valamit olvassak a kórházban. Egy lengyel scifiszerző (eddig nem ismertem; Adam Wiśniewski-Snerg, A lator evangéliuma), jó ötlet, fura feldolgozás, és sötét hangulat. Mondhatom, pont ez hiányzik nekem. Zenét kellet volna talán? De látom ez már mindjárt kész is. Keveset hoztam, kéne még egy. Lent a büfé mellett újságárus, de van pár könyv is. Bestsellerek. Rowling, Átmeneti üresedés. Ez a legkevésbé rossz. De kitudja, talán még jó is lesz.

Belémcsöpög, aztán délre még pont beérek a sztakiba, kicsit fura a közérzetem, de simán megy a nap. A hányinger az csak hétvégén jön. Hétfőn már dolgozom.

Év végén úgynevezett szilveszter. Gyerekek már bepunnyadtak. Gondolkodunk Timivel, hogy milyen évünk is volt. Mondom semmi különös, ő mondja, hogy volt azért. És igen: például élete legrosszabb Valentin napja. De túléltük. És egyébként pedig: nem, egyáltalán nem éreztem a halál leheletét. Rám se nézett, elrohant mellettem, sőt elhajtott egy sötét mercivel. Én meg ott álltam az út szélén esőben és lefröcsölt. Ennyi. Kicsit meg is sértődtem. Bár sakkozni utálok. De talán ihattunk volna egyet.

Úgyhogy most február 13-án a harmadik Long Island után elmélázok. Ismét eltelt egy év, eljött a számvetés ideje. Holnap veszek virágot Timinek. (Egyébként persze ez is az.)