Az ágy alatt

Az ágy alatt szörnyek vannak. Ezt mindenki tudja. Ezt még Kázmér is tudja. Az pláne tudja, aki Kázmért olvas. (Bár most úgy rémlik, hogy a Kázmér és Huba gyűjtemény 4. kötetében nem került elő ez a téma.)
Namármost az én okos nagyfiam úgy döntött, hogy ő is utánajár ennek a témának. Méghozzá személyes tapasztalatot akart gyűjteni. Én nem tudom a felfedezőútja részleteit, mert csak apukájától értesültem róla, aki az én bevonásom nélkül vetett véget a kalandnak.
Na de hogy miről is volt pontosan szó! Én épp a konyhában főztem az ebédet (azt hiszem, ez vasárnap lehetett), midőn hallottam, hogy Csabi sír a szobájában. Rutinos anyuka lévén nem rohantam rögtön, gondolván, vagy megnyugszik magától a gyerek, vagy ha nem, akkor pár perc után utánanézek a dolgoknak. Közben megérkezett Zsolti a boltból, ahova leszaladt még pár dolgot megvenni. Kevésbé rutinos apuka lévén (hisz nem ő van együtt a gyerekkel egész nap), ő rögtön utána nézett, hogy mi is a probléma. Ekkor már én is úgy döntöttem, hogy belesek. Mire Csabi szobájához értem, Csabi a szoba közepén ülve sírt, Zsolti meg a kiságyat tologatta, számomra teljesen érthetetlen okból. Aztán megkaptam a magyarázatot: Csabi bemászott az ágy alá. De úgy teljesen. Nem is lehetett simán kiráncigálni, hanem meg kellett emelni az ágyat.
Nem tudjuk, hogy történhetett pontosan a dolog. Hogy tudott Csabi bemászni az ágy alá??? Nézelődni szokott, na de hát bemászni? Mindenesetre az biztos, hogy miután bemászott, rájött, hogy kimászni már nem tud.

A blogírásnak ezen pontján ki kellett mennem, és közben Csabi nekiállt sírni. Visszafele jövet benéztem, hogy mi lehet a baj. Nem hiszitek el! Deréktól lefelé látszott a gyerek, a többi része már az ágy alatt volt. Nyilván ez megint olyan pozíció lehetett, amit nem tudott egyedül visszacsinálni, de én szerencsére könnyen kirángattam. Ki tudja, ha most a konyhában lettem volna, akkor talán megint lett volna ideje teljesen bemászni.
Viszont most a magyarázat is természetesebbnek tűnik számomra: valószínűleg ki akarta szedni néhány játékát, amik a nagy játszás közben az ágy alá kerültek. Legalábbis miután Csabi már kint volt, még mindig befele nézegetett, és nagyon örült, hogy én kibányásztam a dolgait. (Pedig most csak két játék volt ott, ennél sokkal többet szokott bedobálni.)

Van egy rossz szokásom. Ha Csabi valamilyen nagyon hülye pózban van, akkor előbb lefényképezem, és csak utána mentem meg. Na most nem csináltam képet, mert lemerült az elem a gépben, és még mindig nem töltöttük fel... Pedig biztos szívesen kuncogtatok volna ti is a látványon.

A blogírás, mint olyan

Rájöttem, hogy azokat a blogokat, amelyeket rendszeresen olvasom, olyanok írják, akik csinálnak is izgi dolgokat. Mint például külföldön vannak, vagy összejárogatnak másokkal, vagy gyerekestül koriznak a Balcsin... Ezzel szemben én itthon ülök egész nap, az előzőekben említett két programon kívül sehova nem járok, nem látogatok ismerősöket, engem sem látogatnak ismerősök, szóval igazából nincs miről írnom. Na jó, persze Csabi állandó téma, de ha épp semmi újat nem csinál, akkor a napi kaki-adagjáról nincs sok értelme beszámolni.

Egyébként szerintem a blog címében szereplő három ember kicsit túlzás, mert úgyis mindig csak én fogok írni. (Persze Csabitól nem várom el, hogy írjon.) Én meg unalmas leszek. Szóval ne számítsatok sok jóra.

:P

Akkor talán kicsit hosszabban is...

Úgy tűnik, van, aki örül ennek az izének itten, úgyhogy akkor írok is valamit.

Nyilván kis családunk legifjabb tagja az, aki nagyobb érdeklődésre tart számot, úgyhogy róla írok. Csabi nagyon okos, kedves, ügyes gyerek, szülei szemefénye. Február elején lesz másfél éves, ami jó soknak hangzik, de én még mindig azzal számolok, hogy január végén lesz 15 hónapos, mert az a 3 hónap mégiscsak 3 hónap. Sokan azt hiszik, hogy a fejlődés a születéssel kezdődik, és ezért ahhoz mérik a gyereket, de valójában a fejlődés a fogantatással kezdődik. Csabi eddigi fejlődése teljesen tökéletesen megfelelt a biológiai korának.
Amit most tud:
A kezét nagyon ügyesen használja. Már próbál tornyot építeni, persze az építőkockái puha anyagból vannak, szóval nem túl stabilak, így 3-4 szint után úgyis összedől. Ha meg mi építjük neki a tornyot, akkor amint felraktuk a legfelső elemet is, Csabi röhögve lerombolja az egészet.
A kezét evésre is használja. Ha a kenyér- vagy felvágott- vagy egyéb darabkákat kirakom elé, akkor azt nagyon szépen bepakolja a szájába. Ha meg kanállal vagy villával etetem, azt csak úgy lehet, hogy nála is van egy, és azzal turkálja az ételt. Időnként azt is berakja a saját szájába, és 1-2 alkalommal az is előfordult, hogy volt valami a kanalán, ami ily módon bekerült a szájába. Csőrös pohárból teljesen önállóan iszik. Ha keze ügyében van, akkor felemeli, szájába rakja, iszik, lerakja. Ha nem kéri, akkor eltolja magától vagy eldobja. Sima pohárból is iszik, de azt még nekem kell a szájához emelnem, nehogy az egészet a nyakába öntse.
Az etetés amúgy kicsit problémás dolog mostanában, mindenféle technikákat kell kitalálnom, hogy hajlandó legyen enni. Bár az utóbbi pár nap szépen alakult.
Az evési hajlandósággal összefügg a súlya is. Korához képest töpszli egy gyerek, most olyan 8 és fél kiló táján van. Mivel január első felében nagyon nem akart enni, ezért akkor kicsit visszaesett a súlya, de most megint szépen hízik. Remélem, a jövő heti tanácsadáson a doktornéni meg lesz elégedve vele.
Enni most már szinte bármit megeszik. Kicsit persze válogatós, de igyekszem ezt a rossz szokását időben kiiktatni. Általában ugyanazt kapja ebédre, mint mi, esetleg kicsit pempősebb állagban (hiába, no, azért 6 fog még nem elég mindenre...). A tízórai mindig gyümölcs, esetleg tejjel turmixolva. Az uzsonna, vacsora változatosabb, van, hogy kenyér, felvágottal, sajttal, van, hogy tejbedara vagy valami hasonló. Most épp kísérletezési stádiumban vagyon néhány újdonsággal. Igyekeznem kell minél jobban bővíteni a választékot, mert ki tudja, meddig lesz még reggeli szopi. Egyelőre ez még fixen tartja magát, a tízórai szopi már kérdésesebb, az esti szopi meg múlt héten tűnt el végleg. Nagy az én fiam már, ha azt mondja, nem kéri, akkor nem kéri.
A szókincs bővülése folyamatban van. Az "éhes vagyok" egyértelműen felismerhető a "mam-mam-mam" formációban (én hammanyammának mondom az evést). A "kaka", "kaki", "pfujj!" szavak használata olyannyira kedvelt, hogy nem csak akkor mondja, amikor aktuális a dolog, így nem sok segítséget nyújt vele. (Továbbra is szagolgatni kell...) Az első angol szava a "bounce"-ból a "bo", de ezt mostanában nem hallom tőle. Érteni viszont rengeteget ért, néha meglepődöm, hogy mennyire! Nyilván magyarul többet beszélek hozzá, de azért angolul is megérti, amit gyakran hall. (Ja, igen, aki nem tudná, kétnyelvű gyereket nevelek belőle, hogy kevésbé szenvedjen felnőtt korában a nyelvtanulással. Illetve majd később megpróbálom behozni a németet is.)
Amit nem tud: járni. Pedig már nagyon szeretném. 15 hónaposan lassan ideje lenne. De már próbálkozik, mi is igyekszünk segíteni. A kapaszkodás nélkül állás olyan 10 másodpercnél tart, és ha sikerül, akkor közben tapsoltatom is, így biztos nem használja a kezét kapaszkodásra. Majd elmegyünk a konduktor bácsihoz, és megkérdezzük, ő mit javasol.
Rendszeres programjaink is vannak már ketten. A gyülekezetben indult baba-mama kör, ott egyelőre 4 kisgyerkőc szórakoztatja egymást. Na jó, a két nagyfiú autózik, a két kislány egyelőre csak fekszik, de legalább mi anyukák dumálunk egy jót. Most már igyekszem tömegközlekedve odamenni, hogy ne rongáljam még jobban az autóval az amúgy is rossz levegőt. Szerencsére így is odaérünk fél óra alatt. A másik program meg az angolóra. Az persze más jellegű, ott kevésbé tudok ismerkedni az anyukákkal, de legalább Csabi babák között van. És szerencsére közel, két megálló villamossal. Kendővel könnyű menni, nem tudom, hogy mit fogok csinálni, ha már nem bírom el Csabit. A babakocsit képtelenség lenne egyedül fölrakni a villamosra.

Na akkor most ennyit írtam, mert úgyis csupa hülyeség (mármint biztos lehetne ezt jobban is csinálni). Ha írtok megjegyzéseket, akkor tudom, hogy olvassátok. :)

Bejelentkezés a blogok világába

Sziasztok!

Mivel úgy tűnik, nem túl szép dolog, hogy mások blogját rendszeresen olvasom, azonban magunkról semmi infót nem osztok meg, ezért most akkor elkezdek egy blogot írni. Majd meglátjuk, mi lesz belőle :P Ez egyelőre csak a kezdet... Vagy olyasmi.