Semmi sem lehetetlen, avagy advent 5. vasárnapja

Tudtad, hogy a kisgyerekeknél a valóság és képzelet, a lehetséges és lehetetlen közötti határvonal kicsit összemosódik, esetenként el-eltűnik? El. De nem úgy, ahogy gondolod. Á, ugyan! Csabi pl azt pontosan tudja, hogy a mesék nem valóságosak, a játékállatai csak játékok.

- Gyere Apu!
- Mit csinálsz Csabi?
- Herkentyűburgert Cindynek. Tessék neked is.
- Hamnyamnyam. Nagyon finom! Cindynek is ízlik?
Ekkor okos tekintettel rám néz és felvilágosít:
- De Cindy nem is tud enni, mert ő csak egy játék!
- Ó, igen? Értem.

Ezeket tehát tisztán érti. Hol van itt a gubanc? Hát... a helyzet sokkal rosszabb, mint gondolnád. Mesélek tehát 3 példát Csabi abszurd realitásérzékére. Figyelj!

1. Szappan

Csabi fürdik. Ez egyébként azt jelenti, hogy csurom víz a fal, a padló, meg egyáltalán az egész fürdőszoba. Néha benézek hozzá (nyakig esőkabátban persze), de egyébként jól elvan. Egyszercsak:

- Apúúúú! Kihúztam a dugót!
Bemegyek. Tényleg kihúzta. A víz folyik le.
- Remek. Akkor mindjárt megtörülközünk.

Ebben a pillanatban észreveszem, hogy a lefolyó víz két kisebb szappandarabot sodor magával a lefolyó felé. Tetszőleges szuperhőst megszégyenítő gyorsasággal kiugrom az esőkabátból, vetődöm... és... a kisebbik darabot elkapom. A másik lefolyt.
Baljós zenét hallok balról (tudod, mint mondjuk a Cápa vagy Psycho film ijesztő zenéi), balra fordulok. Majd lassított felvételként látom, ahogyan Csabi szája fokozatosan legörbül. Majd:

- Áááááááááááá (sír)
- Ó, Csabika, nem kell...
- Áááááááááááá, vedd ki! (sír, sőt bőg)
- Dehát nem lehet már kivenni.
- Áááá, de akkor is vedd ki a szappant! (sír, bőg, üvölt)
- Sajnos nem lehet! (-Áááááá) Lefolyt. (-Áááááá) Immár az enyészeté. Nincs többé. Tudod Csabi ez az élet rendje: szappanok jönnek, szappanok mennek.. (-ÁÁÁÁ!!!!)

Végül az anyja menti meg a helyzetet: elővarázsolja a szappandarabot. Mármint úgy tesz, azaz fog egy másik szappandarabot és gyorsan úgy csinál, mintha éppen a lefolyóból szedte volna elő.
Csabi ettől valamivel nyugodtabb lesz, de azért gyanakszik, hogy ez egy másik szappan. Teljesen csak a karácsonyra kapott rugós-felpattanós békájától nyugszik meg (tegye fel a kezét az, akinek volt ilyenje gyerekkorában).

2. Nagy bibi

A minap egyszercsak egy nagyobb csörömpölésre leszek figyelmes. Majd Csabi jön felém hüppögve. Azt mondja beütötte a lábát és a keze is piros. Oké, megnézem. Lábán semmi. A keze viszont valóban véres. Egy kb 8 mm átmérőjű véres foltot látok. Elsőre még azt sem látom, hogy ez most vérzik éppen vagy véraláfutás vagy pontosan mi, úgy látom azért ez fájhat. Vigasztalom. Mossuk le, mondom. Lemosás után egy egész kicsi, mondjuk 1.5 mm-es seb (bibi) marad. Nna ez nem is olyan vészes. Timi suhan (slattyog) el a fürdőszoba-ajtó előtt. Ekkor hirtelen felcsendül a baljós zene (Cápa, Psycho), Csabi arca elfehéredik, szája legörbül, füle lekonyul ÉS:

- Áááááááááááá! Meg akartam mutatni anyunak a nagy bibit!
- Miiiii???
- A nagy bibit! Meg akartam anyunak mutatni. (és sírva, elkeseredetten nézi a kezén a kis-semmi-bibit)
- De hát most mostuk le!
- Csináld vissza!
- De...
- Áááááááááááááá! Csináld vissza! (sír, bőg, üvölt)

Annyira keservesen tud sírni, hogy végül megsajnálom és egy ráspollyal újból véresre reszelem az ujját. Boldog.

3. Advent 5. vasárnapja

Ébredünk (mondjuk én). Hétfő. Karácsony másnapja. 7 óra körül van. Egészen friss vagyok. Az élet szép. Csabi is ébred. Mosolyog. Az élet szép. Ekkor a háttérben baljós zene...

- Hétfő van? - kérdi
- Hááát (baljós zene ide, baljós zene oda, a hétfő az hétfő) ... az.
- Ááááááááááááá, én vasárnap akartam 5 gyertyát meggyújtani.
- De Csabika az Advent 4 hétből áll. Van pl. olyan, hogy advent 4. vasárnapja, de NINCS olyan, hogy advent 5. vasárnapja.
- Áááááááááá, de VAN 5. vasárnap.
- Jójó, meggyújtunk ma 5 gyertyát.
- NEEEEM ma. Vasárnap kell 5 gyertyát meggyújtani.
- Különben is Csabi, az adventi koszorún 4 gyertya van.
- Neeem, 5-öt kell vasárnap gyújtani.
- Tegnap?
- Igen.
- De... tegnap... nem... lehet.
- Áááááááááááá
- ?
- Áááááááááááá, csináld vissza vasárnapra!!!
- Ööö...
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
- Jójó, visszacsinálom a vasárnapot.
Kicsit lenyugszik, figyel.
- Abrakadabra, vasárnap van.
Rövid csend, majd.
- De neeem. Még mindig hétfő van!
- Honnan tudod? (Tényleg: honnan?)
- Még hétfő van. Ááááááááááááááá. Csináld vissza vasárnapra!

Megint megesett rajta a bolond szívem. Mit tehettem volna mást. Bementem a WC-be. Levettem a műanyagkeretes szemüvegem, egy mozdulattal letéptem magamról a polgári ruhámat, és felcsillant alatta a testhez simuló S betű. Majd repülni kezdtem. A Föld körül repültem, a forgásiránnyal ellentétesen. Egyre gyorsabban és gyorsabban Tudtam a tét nem kicsi: advent 5. vasárnapja és Lois élete. Dühös és elkseredett voltam. Először fénysebességre gyorsultam, majd kicsit tovább. Átjárta testem az általam keltett tachion-örvény bizsergése. És ekkor már tudtam: sikerült! Visszacsináltam vasárnapra! Advent 5-dik vasárnapjára!

Hazamentem. Újra elővettük az Adventi koszorút, meggyújtottuk rajta az 5 gyertyát (5-öt hát!), énekeltünk, majd lefeküdtünk aludni.

Igen! Karácsonykor semmi sem lehetetlen!

Ébredés. Megint hétfő reggel.

- Apúúú!
- Igen?
- De 5-öt kellet volna énekelni, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Bon Anniversaire Zörg!

- Apu, te játsszál a Törpökkel!

- Ezekkel mind?
- Igen, én meg ezzel a Zörggel.
- Jó.

Törpök: Szia Zörg!

Zörg (fekete kiszedő lapát): Sziasztok Törpök! Menjünk játszani, arra a játszótérre, ahol a vonat van!
Törpök: Jó!

- De ez nem az a játszótér, ahol a vonat van, mert ez egy olyan játszótér, ahol villamos van.

- Aha, igen.

Zörg: Nagypapa is jöjjön!

- Hogy mi ez a ceruza?
- Ez Nagypapa, a törpök nagypapája.
- Aha. A törpök tehát unokatestvérek?...
- Mi?
- Semmi.

Zörg: De akkor inkább menjünk Tiszaújvárosba!
Törpök: Jó, Zörg.
Zörg: De oda autóval kell menni, mert nagyon messze van.

- Jó, a törpök ezzel a sárga autóval mennek.
- Igen, és Nagypapa pedig ezzel a kukásautóval.

Zörg és Nagypapa: Én már megérkeztem.
Törpök: Mi is, és mit lehet itt csinálni Tiszaújvárosban?
Nagypapa: Hát... enni.
Törpök: Jó.
Nagypapa: Ez az első fogás... nyamnyamnyam... ez a második fogás... nyamnyamnyam.. és ez pedig egy torta...

- Torta??? Hogyhogy torta?

Nagypapa: Hát mert nekem születésnapom van.

- Tényleg?

Nagypapa: Igen és ez az én tortám. És énekeljük el a Boldog Születésnapot!
Törpök, Zörg és Nagypapa: Boldog, boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!
Nagypapa: És most angolul!
Törpök, Zörg és Nagypapa: Happy Birthday to You! Happy Birthday to You! Happy Birthday dear Nagypapa! Happy Birthday to You!
Zörg: Én most lelövöm Buzz Lightyeart!

- Kit? Mivan?
- Hát őt.

Buzz Lightyear (fém tésztaszedő): De én meg lelőlek téged!

- bffcsittcsattpuffdzsdzsdzs
- jóvanjóvan óvatosabban heló

Spongyabob (Lufi Spongyabob): De én meg megeszem az ÖSSZES csokitortát!

- Micsinál itt Spongyabob?
- Hát mert itt van Patrik.
- De nincs...
- De: ő.
- Ez?

Patrik (fehér gumicsődarab): Igen, én vagyok Patrik.

- Ez egy fehér Patrik.
- Nem rózsaszín?

Fehér Patrik: Nem, én fehér Patrik vagyok.

- Jó.

Zörg: Most menjünk Tikosra!

Csak a miheztartás végett: ez.

Törpök: Jó menjünk.

- És Pityke Őrmester is jön.
- Ki a Pityke Őrmester?
- Hát ő.

Pityke (egy sárga műanyag létra): Én is szeretek Tikosra menni.
Törpök: Jó akkor menjünk.

Törpök sárga autóba, Nagypapa, fehér Patrik, Pityke a kukásautóba, Zörg, Spongyabob, Buzz Lightyear pedig valahogy felette lebegve mennek Tikosra.

Nagypapa: Megérkeztünk.
Törpök: Mi lehet itt csinálni?
Nagypapa: Hát kimegyünk a kertbe kukoricát szedni, meg paradicsomot, meg paprikát.
Törpök: Jó.
Nagypapa: De először ebédeljünk!
Törpök: Jó.
Zörg: De most csokitorta van...

- Megint?

Zörg: ...mert most nekem van a születésnapom...
Törpök: Pont akkor, mint Nagypapának?
Zörg: Igen, és énekeljük el a Boldog Születésnapot!
Törpök, Zörg, Nagypapa, Spongyabob, fehér Patrik, Pityke és Buzz Lightyear: Boldog, boldog, boldog születésnapot! Kívánjuk, hogy legyen még sok ilyen szép napod!
Zörg: És most angolul!
Törpök, Zörg, Nagypapa, Spongyabob, fehér Patrik, Pityke és Buzz Lightyear: Happy Birthday to You! Happy Birthday to You! Happy Birthday dear Zööörg! Happy Birthday to You!
Zörg: És most franciául!

- MIIIIIIIT?

Zörg: Franciául.
Törpök: De én nem tudom, hogy van franciául.
Zörg: De tudjad! Mert a leeresztett oroszlánnak is ma van a születésnapja!
Törpök: A leeresztett oroszlánnak, mi?
Leeresztett Oroszlán: Igen, nekem is.

- Megnézhetjük az interneten...

Fehér Patrik: Ez itt az internet.

- Nem úgy, hanem igaziból, az igazi számítógépen.
(egy félórás internetezés után:)
- Most mégegyszer a manamanát!
- Nem Csabika, elég volt háromszor.
- DEEEEE!

Törpök (figyelemelterelő hadművelet): Menjünk most kukoricát szedni a kertbe!
Zörg: Nem, menjünk most Miskolcra!
? : Jó menjünk, én is megyek!

- Apu, az ki?

Beszélő szívószál: Én egy beszélő szívószál vagyok!

- De Apu, NINCS IS OLYAN, hogy beszélő szívószál!!!

És ekkor hirtelen, 30 nagyon mérges másodperc leforgása alatt a 10 kicsi gumitörpike, lufi Spongyabob, fehér gumicső Patrik, létra-Pityke, tésztaszedő-Buzz Lightyear, kiszedő-lapát-Zörg, ceruza-Nagypapa és egy Leeresztett Oroszlán a szoba legkülönbözőbb sarkaiba dobálódik el.

Szóval Csabinak van fantáziája. Például tudjátok vannak azok az autó-helikopter-lovacska-satöbbi alakú izék, amikbe bele kell dobni 100 Forintot és akkor kicsit mozognak és zümmögnek és még gyereket is bele lehet ültetni. Na ezeket nagyon szereti Csabi, de persze mi sosem dobunk bele semmit, mégis tök jól eljátszik.

Timi azt mondta, hogy egyszer megfigyelte, hogy egy másik gyereket beleültetett valaki és beledobott egy pénzt. A gép zümmögni kezdett és másik gyerek mondjuk kb jól is érezte magát, de nem csinált különösebben semmit, csak nézett, és mikor vége lett kiszállt. Nahát mikor Csabit belerakjuk, neki nem nagyon jut eszébe, hogy csak üljön és nézzen, ő rángatja a kormányt és nyomkodja a gombokat, izeg-mozog és kiabál és bármi...

Persze 1 elemű mintából nem lehet nagyon sok következtetést levonni, de lehet, hogy az a zümmögés és mozgás megöli a gyerekek saját kreativitását. És mondjuk ennek alapján, mi lenne, ha nem is vennénk játékokat a gyereknek, hanem csak konyhai eszközöket, leeresztett lufikat, ceruzákat, fehér gumicsöveket, megrágcsált szívószálakat és egyéb haszontalan dolgokat adnánk neki, hogy játsszon vele. Olcsóbb is, és ki tudja: talán fejleszti majd a képzelőerejét.

Bon Anniversaire Zörg!

Utóirat: a fécbuk azt írta a hét elején, hogy a héten 4 ismerősöm ünnepli a születésnapját illetve én tudom, hogy ebből következik egy ötödik is (mert az ikrek általában ugyanakkor ünneplik) és így összesen (ha jól számolom) 210 évesek és ráadásul ebből 179 évnyi éppen pont MA! És 179 az 2-es számrendszerben pont 10110011! Micsoda véletlenek!, nem? És nagyon érdekes, mert ebből az 5-ből 2 pont az én életemben legfontosabb személyek között vannak, illetve egy másik 2 pont egy pár. Szóval elképesztő véletlenek! Tehát: Boldog Születésnapot! Happy Birthday! Bon Anniversaire!

Régi történet

Előrebocsátom, hogy a most következőknek semmi (de semmi) értelme nem lesz (most nem cél), és nem kérek elnézést...

Egy nyári délután, dallam a rádióból, biztos misterzwei. Miezmiez, borzaszó...

Talán egy presszer énekel, meg egykét ismerős hang, meg egykét ismeretlen. Egyébként ezek a bizonyos hangok talán nem is annyira állnak össze valamiféle koherens egésszé (azaz nem egybegyúrt, egymásbasimulva összeölelkező részek összetartozás iránti vágy hevítette kavalkádja). De a dal maga, vagy inkább csak a dallam vagy annak foszlányai... az jó, az üt, sőt gyilkol. Az most nem csak valami zene, hanem valami ami éppen hiányzik. Valami amire éppen szüksége van a léleknek, ami egy lukat töm be, egy űrt ami már évek óta vár, hogy betömjék. És igen: most tömés van, tömés.

Mi ez a dal? Talán mikor már vagy negyedszer hallja, akkor rákeres az információs szupersztráda útveszőjének erdejében (web): Mókus és a 40+ - Dunántúli sláger, remmek.

Egy gyenge pillanatában a tecsőn (jutyúb, jutúb?) szörfözve (browsing) ráklikkel (kattint, kattog, csettent) egy hiperhivatkozásra (linkre bazmeg, linkre) mely tovaröpíti, mely elindítja az úton melyen nincs megállás és innen már csak lefelé... egy zuhanás az egész mely magába szippant, és el. Az eredet kutatása. Megkaparintja a kérdés, hogy honnan jöttünk és kik vagyunk és miafenének.

Látja, hogy ez igazából: Amorf ördögök-Dunántúli sláger

És innen már nem hátrálhat meg: ha kieresztette Pandóra szelencéjéből a palack szellemét, a falrafestett ördögöt, akkor nem teheti meg, hogy nem néz a színfalak mögé (a dolgok mélyére, a pohár fenekére): Csókolom - Dunántúli sláger

És akkor jön a megvilágosodás, mely elsöpör minden eddigit. Látja a fényt. És látja, hogy amit eddig fénynek hitt az csak útjelző volt a fény felé. A megfoghatatlan, leírhatatlan felé. Megérkezett, nincs tovább: Tom Waits Yesterday Is Here

Nem az idevezető utat tagadja meg ezzel, csak helyére kerül minden. Értelmet nyer az, ami eddig csak sötétség volt. A puzzle utolsó darabkája megérkezik hosszú vándorlásának régen várt finisébe. Ez az Eredet. A kiindulás. Az Alfa. Innen nincs mit, minek és miért. Kész.

Csókolom, megyek aludni, mert már itt a holnap.

A kommunizmus bukása

Voltunk szombaton mamami-pikniken a Margitszigeten. Jó volt.

De most nem is erről, akarok írni, hanem csak egy apró, lényegtelen momentumáról: a kommunizmus bukásáról. Szóval én már régóta nem tudok napirendre térni afölött, hogy egy olyan nagyszerű gondolat, mint a kommunizmus (ne legyen gazdag és szegény, hanem mindenki egyenlő, stb...), hogy mondhatott csődöt. És nem egyszer, nem kétszer, hanem mindenütt, ahol kipróbálták. (Na jó talán az izraeli kibucok kivételek, nem tudom.) De akkor is egy ilyen gyönyörű ötlet és tessék...!

Mamami piknik. Csabi egész nap játszott. Például fogott egy botot, és akkor az puska volt és nyulakat lőtt vele és megette őket. Kb. az ötödik nyúlnál járhatott, amikor egy vele egykorú Kislány megszólította:
- Szia! - mondta angyalhangon a kis Tündér.
- Szia! - mondta Csabi.
- Mit csinálsz a bottal? - kérdezte Angyalka.
- Ez nem bot. Ez az én puskám. - felelt öntudatosan Csabi.
- Ez nem a tied - okoskodott a Kiscsaj.
- Ez mindenkié - mondta, majd a következő pillanatban elvette Csabitól a botot és utána Ő játszott vele.

Csabi csak nézett értetlenül, próbálta a logikai hibát megkeresni a kis Szipirtyó érvelésében. Én pedig sirattam a kommunizmust.

Egyébként meg egy perc múlva a kis Boszorkánytól elvette az apja a botot, hogy ne hadonásszon itt vele összevissza.

Így megy ez. Na és ez megvan?

Találkoztam Kenesei Zoltánnal

Tőletek szoktak izgalmas indokokkal pénzt kunyerálni az utcán? Aha. Tőlem is. Ez mindig olyan izgi. Most nem a hajléktalanokra és koldusokra gondolok, hanem azokra, akik odajönnek hozzád és valahogy ellopták minden cuccukat és csak éppen a buszra gyűjtenek, amivel hazamehetnének. Megvan?

Én lehet, hogy tökhülye vagyok, de valahogy nem mindig tudom azonnal kiszúrni, hogy valójában tényleg nem lopták-e el mindenét és tényleg nem csak buszra gyűjt. Mert lehet, hogy egy csomóan csalnak ki pénzt így tőlem, de mi van ha ő pont igazat mond? Naugye.

Vagy például a lakótelepen van egy nagy melák srác, aki mindig azzal jön, hogy gyógyszerre kell a pénz, és persze egy jó gyűrött receptet szorongat a kezében és mondja, hogy ez nagyon-nagyon fontos, és tényleg látszik rajta, hogy már eléggé nincs jól. Csak az a baj, hogy egyszer változtatott a szövegén és úgy kért pénzt, hogy "na most ő őszintén megmondja, hogy piára gyűjt, mert a haverral be akarnak rúgni", és rámutat a mellette álló alacsony kopasz öregemberre, aki vigyorog és bólogat. Ez oké. Csak azóta kevésbé hiteles, amikor olyan félig beszívva kéregeti a pénzt a receptjére. Úgyhogy most már nem mindig adok neki olyan sok pénzt.

Egyébként még régebben ez a buszos szöveg (ellopták a cuccomat és haza akarok menni és buszjegyre gyűjtök) is úgy lett gyanús, hogy egyszer adtam egy fickónak pénzt buszra és 1 hét múlva ugyanabban a kereszteződésben még mindig ellopták a cuccát és buszra gyűjtött. De mondjuk akkor nagyon megsajnáltam, hogy már egy hete gyűjtöget szegény a buszjegyére, hogy inkább kifizettem neki a teljes jegyet.

Nemrég pedig miután Csabit leadtam az oviban (ahol megfelelő módon leltárba vették és biztosítottak arról, hogy állagát megőrizve visszaszolgáltatják), szóval leadtam és indulnék az SZTK felé a villamoshoz, akkor odajön egy csávó és a beteg kislányának egy receptjét mutogatja, hogy neki bébitápra (vagy valami ilyesmire) kell a pénz és nagyon hangsúlyozta, hogy ő nem csöves, meg nem koldus csak gyógyszerre kell a pénz. Mondom: nem hiszek neked haver, de azért adok egy kis pénzt: és a kezébe nyomtam egy százast. Erre aszongya, hogy mit képzelek ő nem koldus mit csináljon száz forinttal... erre megvontam a vállam, a kezéből kivettem a százast és elmentem. Csak utána olyan lelkiismeretfurdalásom volt (hogy jövök én ahhoz, hogy kisgyerekének a szájából csak úgy kivegyek száz forintot?... mondjuk persze nehogy lenyelje a gyerek...). [Másrészt olyan frappánsnak éreztem ezt a választ, mint tudod a Négy szobának az utolsó jelentében, mikor Tim Roth lazán kisétál.]

Nade igazából a legutóbbi esetet szerettem volna elmesélni Kenesei Zoltánnal. Ez talán 1-2 hónapja volt, nem is tudom.

Mindenesetre azért jutott szemebe, hogy leírom, mert a napokban valami bundaügy miatt Keneseit letartóztatták.

Szóval találkoztam Kenesei Zoltánnal.

Úgy történt, hogy mennék éppen be az Europarkba munkából hazafelé menet kicsit vásárolgatni. Egyszercsak egy alacsonyabb, zömök testalkatú, 40-es borostás férfi fehér melegítőben megállít. Nem értem mit akar, valamit hadar arról, hogy neki a gellértbe kellene menni és, hogy az merre, mert ez most melyik út, és hogy ismerős vagyok-e Budapesten, mondom nem mert én nem itt születtem, de hogy azt hiszi, ez valahol a 11-dik kerületbe és, hogy merre a gellért, mondom nem nem tudom ezt a gellért utcát, de akkor most pontosan mi most hol, meg nem mutatnám meg a térképen, mondom, de azt szívesen (közben rájövök, hogy hülye vagyok, ez biztos a Gellért szállóra gondolt, az pont a 11-dik kerület).

Megyünk a parkoló felé. Menés közben felém fordul és bemutatkozik: Kenesei Zoltán, én mondom Fekete Zsolt. Nagy mosollyal mondja, hogy "gondolom ismerős vagyok a tévéből". Hát, mondom ez így ebben a formában nem igaz, de hogy talán... megasztár? Nem-nem, hanem, hogy követem-e a focit. Ja, hogy a focit? Hát nem annyira. Mert, hát akkor már hallottam volna róla. Egészen meghatódom, és magamban megfogadom, hogy ezentúl követni fogom a focit, akárhová is megy.

Menés. Közben pedig kérdezi, hogy egyébként van itt valahol ATM automata, mondom persze mindenfelé van egy csomó, jajó, meg, hogy tudnék-e neki segíteni, mert az autó odavissza merreneki a szerelő horvátország valuta? Bólogatok, hogy persze szívesen segítek. De valahogy olyan nagyon hadar és nem teljesen világos a kérdése, de gondolom én értelmes ember vagyok (meg diploma, meg ilyenek), majdcsak megértem és akkor megválaszolom a kérdését. Kis csend.

Majd megkérdezi, hogy mivel foglalkozom. Mondom programozás. Csend. Kérdi: jó? Mondom az. Csend. Kérdi: és hogy ma? Mi? Hát, hogy ma jót programoztam? Mondom: jót. Csend.

Néz rám. Csend. Kérdi: akkor tehát igen? Tessék? Szóvalhogy, akkor én ATM, valuta felvált, mert akkor az nagyonnagy szívesség és ide europark jönni sok focista 1 óra múlva és örökhála? Hm, gondolom kezdem érteni: valami pénzügyi problémája van. De nem világos. Olyan nagyon hadar? Vagy csak én kicsit fáradt vagyok? Timi szerint néha a praktikus dolgokban olyan együgyű vagyok és lassú a felfogásom, de ez nincs így, mert én nagyon is praktikus alkat vagyok és izé, mit is akartam?...

Na szóval. Kicsit bután nézhettem, mert elkezdte előröl elmondani. Én kegyetlenül figyelem a száját: akkor elmondom mégegyszer Zsolti tehát ő most jött és nincs forint, de nekem tud euró sőt akár többet is, mert neki sürgős, mert gellért gyógyfürdő beteg kislány autóval azonnal, de euró forint jönnek europark focisták. Mondom neki jójó értem szívesen segítek.

De kicsit homályos még nekem, szóval a biztonság kedvéért visszakérdezek, hogy: mi van? Sóhajt és mondja: menni ATM én felvenni pénz adni és akkor ő 55 perc focista autómentő mert nem fogad el euro, de én ATM adni neki pénz, mert mindjárt itt van nagy autószállító Gellérthotel beteg kislány. Felfogtam: ez fel akar valami valutát váltani. Mégiscsak okos vagyok. És Timinek nincs igaza ezzel a lassú felfogással.

Mondom, mennyi kellene akkor pontosan? Mintha egyre mérgesebb lenne, de nagy levegőt vesz és megint kezdi: hát ahogy már mondtam Zsolti hogy én 13ezer de euro autómentő és forint 32ezer de nem euro és akkor ő nekem kamatostul és tudom még ráadásul ha egyszer bemegyek nekije a nájki boltjába dunapláza akkor egy ajándék de neki sűrgős hotel kislány gellért beteg 32ezer és én megbízhat merthát a kenesei úr az kenesei úr és, hogy focibecsületszavára meglátom mert 50 perc múlva egy teljes busz focista europark betegkislány.

Jó, mondom akkor felveszek pénzt (32 ezret). Elmegyek, felveszem, vissza. Nagyon örül, látja ő rajtam én becsületes és nagyon örül, hogy én benne nem a focistát, hanem az embert látom, meg ilyenek. Vár. Mondja, akkor ugyebár a pénz én neki ő pedig 45 perc múlva akkor itt találkozunk és visszaad, jó? Kezdem egyre hülyébben érezni magam. Mondom is a Kenesei úrnak: mivan?

Hát, hogy akkor ahogyan megbeszéltük ő ide és oda a felesége betegkislány gellért autómentő valuta de akkor pedig én neki 32ezer és cserébe 40 perc múlva sokszorosát nekem. Mivan??? Látja nem bízom meg benne, de hát gondolhatom, hogy hát nem tűnhet ő csak úgy el, mert mondanák az emberek, hogy a Kenőzoli és én megbízhatok europark focitsák. Mivaaaan? Elmondom Zsolti mégegyszer...

Valami szavak jönnek, de most már kezdem úgy érezni, hogy valami nem stimmel. Nem is biztos, hogy oda akarom adni azt a 32ezret (vagy 13ezret, nem is értem, hogy ennyi hiányzik vagy, hogy... mivaaaan?)

Kenesei: mindjárt jön autószállító és nem fogadja el euro csak forint, de neki most éppen mindjárt jön feleség aki eruó, de addig én 32ezer. Mereven nézek. Egyszercsak csörög neki a telefonja: felveszi: "igen itt vagyok, és igen talán segíteni fog nekem egy fiatalember" és ide is adja a telefont. A telefonba valami fazon azt bizonygatja, hogy ő az autószállító és, hogy Kenesei úr az ő megbízható ügyfelük és hogy én nyugodtan megbízhatok benne és, hogy ő tényleg csak forintot fogadhat el, de ha én kifizetem akkor én megbízhatok a Kenesei úrban. Oké. Megnyugodok. Féltem, hogy ez a Kenesei valami pernahajder, a focistákról annyi rosszat hallani (bundaügyek ilyesmi), de akkor minden oké.

Mondom is mosolyogva, hogy akkor rendben, adom a pénzt, várjuk meg ezt az autómentőt. Kenesei (mérgesen): Zsolti nem érted még mindig: én várom most gellértfeleség, hogy betegkislány devizaszámla és addig te nekem 32ezer és 35 perc múlva itt lesz és nekem akkor busásan és boldoggá tesz. Jajó, mondom, akkor úgy érted, hogy most lemegyünk a parkolóba és a feleséged nekem ideadja euróban... Kenesei (hangosan, mérgesen): NEEM. Majd csendesebben: Zsoltikám, elmondom mégegyszer: ha most te nekem itt akkor fél óra múlva, de ha én nem hiszem, akkor tessék odaadom a telefonom, tessék (kezembe nyomja), tudod Zsolti, hogy milyen értékes telefon, mert annyi híres focista száma, és akkor most már biztos lehetek benne, hogy ő 30 perc óra múlva, mert akkor idefoci europark busszal.

A telefontól megint meghatódom, el is kezdem böngészni a telefonkönyvét, akkor kiszedi a kezemből, kikapcsolja, visszaadja és kérdezi, hogy akkor így már megbízom benne? Tessék itt a telefonja és kéri a 32ezret. Mondom neki: hááát szerintem ez a telefon nekem nem ér meg 32ezret. Csend. Majd kicsit remegő hangon azt mondja, hogy hagyjuk Zsolti és hogy értékeli a segítőkészségemet, de már nem fontos. Szia. Szia.

Kicsit szomorúan álldogáltam, hogy nem tudtam segíteni a szegény betegkislány focista gellértszálló, de hát miért nem beszél értelmesen? Végül bementem könyveket nézegetni az Europarkba és volt is egy jó a relativitáselméletről.

Na és képzeld, mikor jövök kifelé egy kupac melegítős fickót látok. Kicsit nézem őket és furán rossz érzésem van. De nem értem a dolgot. Hazafelé még megfogadom, hogy otthon rákeresek a Kenesei Zoltánra, hogy ő volt-e az? De nem sok mindent találtam (azt hiszem a tesója a híresebb: a Krisztián), alig volt fotó is. Ami volt az alapján akár ő is lehet volna, de nem tudom, lehet, hogy csak hasonlít.

Hát ez történt. Mindenesetre azóta megfogadtam, hogy ha valami ravaszabb csalásfélével próbálkozik valaki nálam, akkor azt fogom mondani, hogy ne tessék haragudni, de én túl hülye vagyok az ilyen átverésekhez.

Sárga

Sárga sorscsapás avagy minden, amit tudni szerettél volna arról, amiről sohasem merted megkérdezni

Mottó: lehet, hogy a gonosz száma 666, de a színe a sárga

Abstract

Kíséreltünk tárgya, hogy egy fiatal humán egyed agya megszüntethető-e megfelelő mennyiségű Spongyabob rajzfilm megtekintésével. Igazolni fogjuk, hogy komoly erőlelépés érhető el a területen. Az implementációs környezetet egy hozzávetőlegesen 4 éves hímnemű példány szolgáltatja. Kutatásunk fontos eredménye még, hogy az egyed szüleinek idegrendszere is - mintegy mellékhatásként - egy spulnira képes automatikusan felcsavarodni.

Introduction and preliminary results

Spongyabob vizsgázik Puff asszonynál (forgalom): éppen elüt egy gyalogost és rákérdez, hogy most mennyi pontja van, mínusz 224, válaszolja Puff asszony és azt mondja, hogy ezennel a vizsga véget ért, mire Spongyabob (aki mintha ezt nem is hallotta volna): remek, akkor még helyrehozhatom a hibáimat és maga felé húzza a sebváltót és beletapos a gázba... [1]

Csabi mostanában kicsit durván rákattant Spongyabobra. Ez kezd egyre jobban zavarni. Mert régen én szerettem még a Spongyabobot... és nagyokat nevettem rajta (móka, kacagás, vicc), de századjára megnézni már nem ugyanaz.

Tényleg alig lehet levakarni a számítógépről vagy tévéről és mostanában mást semmi más rajzfilm nem játszik, csak ez az agyalágyult sárga tengeri szivacs.

Experiments and main results

Az például szörnyű, hogy a Spongyabobban nagyon gyakori dolog, hogy dolgok, tárgyak sőt szereplők felrobbannak, összeütköznek meg ilyenek (ebben a tekintetben méltó utódja a Tom és Jerry típusú rajzfilmeknek). És persze a fiam akkor ezeket el akarja játszani. A játékai ilyenkor szomorúak. A karácsonyra kapott busza valami borzasztó hogy, hogy néz ki. De ez persze egyenes következménye a Spongyabob "Sziklafenék" [2] című epizódjának ("a buszos" rész, ahogy Csabi nevezi).

És ami még rosszabb: kezdi felvenni Spongyabob szokásait, szófordulatait. Legalábbis úgy veszem észre, hogy mostanában onnan bővíti a szókincsét.

Elalváskor pedig néha felpattan, hogy "ez nem játék, ez egy igazi kalózhajó, igazi kalózok leszünk". Ilyenkor végig kell játszani az egész epizódot [3] és csak utána aludhatunk.

Reggelente úgy ébred, hogy felpattan és azt kiabálja, hogy "készen állok, készen állok" (lásd pl [1]).

Vagy ma délután gyurmáztunk és kizárólag Csiguszt és Spongyabobot gyúrtunk (na jó csigából volt, hogy Biguszt is [4]).

Vagy esetleg ebéd közben ha mondjuk nem ízlik neki az ebéd, akkor szúrós tekintettel az anyjára néz és azt mondja "Patrik, ki vagy rúgva" (lásd [3]). Ha pedig ízlik neki a süti, akkor dalra fakad, hogy "Hej vízi lények, hej vízi lények..." (lásd [5]).

Ez most tényleg megtörtént mert Timinek csodásan sikerült a legutóbbi paleolit sütije. A paleolit sütiben az az izgi, hogy nem használhatsz lisztet (vagy bármi gabonát). Nem semmi, ugye? Egyébként Csabi első szülinapjára Timi olyan tortát csinált, amiben szintén egy csomó minden nem lehetett, mert még Csabi nem ehetett olyat (legalábbis nem volt ajánlott bizonyos tájékoztatók szerint). És abban nem volt például tojás. Szóval én már biztos vagyok benne, hogy Timi az abszolút semmiből is remek sütit tudna sütni, csak azért használ mégis alapanyagokat, mert úgy szokás és nem akar nagyon formabontó lenni.

Még egy (szó)fordulat, amit Csabi mostanában tanult (ezt nem tudtam beazonosítani melyik részből): csinál valamit, aztán elgondolkodva megáll, majd hirtelen felderül az arca és azt mondja: "ja, tudom már", és utána mond valamit, bármit. Pl játszik a szobájában, megáll elgondolkodik és azt mondja "ja, tudom már: pisilni kell", és megy is.

Vagy egy másik hülyesége: azt mondja "Éhes vagyok. Van kesztyűcukorkám. Nyamnyam. Pfúj ez kesztyűízű." (Szintén a Sziklafenék [2] című részből.) Egyébként az, hogy "éhes vagyok" azt persze önmagában is szokta mondani, de csak a leglehetetlenebb helyzetekben. (Véletlenül sem pl ebédidőben, akkor nagyon nem lehet rávenni az evésre.) Pl megvacsorázott, fogat mosott, fürdött és már hálózsákban majdnem alszik és közli, hogy éhes. Nincs mit tenni, kicsomagolom, megyünk enni. Utána újra fogmosás (az elsőre sem könnyű rábeszélni, a második fogmosásra már művészet). És volt már hogy utána közli, hogy ő még mindig éhes. Ekkor kicsit rángatózni szokott a bal szemem, de egy gyors feles megnyugtat. Oké akkor eszünk. Harmadik fogmosás. Ez nemcsak úgy hangzik mint a "harmadik világháború", hanem ez AZ IS (egy újabb feles segít). Hálószoba, hálózsák, estiima, miatyánk, lámpalekapcsolás. És utána: egy csendes, de határozott: éhes vagyok. Oké, de még mindenekelőtt: újabb feles. Aztán már azért megpróbáljuk lebeszélni, hogy kicsifiú nem vagy te éhes. És nagy nehezen ez sikerül is. Azért eddig háromnál több fogmosásra még nem volt példa. De azért én már ezekben az esetekben elég vidáman fekszem le és jó mélyen is alszom.

Szóval ezek után volt a múltkor, hogy a sötétben közli, hogy "éhes vagyok". Erre elsőre összeszorul a szívem, utána eszembe jut, hogy most elég jóféle pálinka van itthon, mire folytatja: "van kesztyűcukorkám. Nyamnyam. Pfúj ez kesztyűízű". Egyrészt fellélegezem, másrészt szomorkásan visszatekerem a pálinka kupakját.

Most volt, hogy Adriékkal (Csabi szerint Andriékkal) kint voltunk a Kopaszi gáton. És ott, ahogy sétáltunk a fűben néha szó nélkül hirtelen hasra feküdt (orrát a földbe nyomva). És ezt elismételte vagy 5-ször (egészen piros lett a végén már az orra). Nna, akkor én ezt nem tudtam hova tenni. Hát másnap otton is csinálta, hogy ugyanazzal mozdulattal a szőnyegre feküdt és azt mondta, hogy "Csigusz, kikötődött a cipőfűzőm", persze gondolhattam volna, hogy ez is Spongyahülyeség [6].

Egyébként szintén a Kopaszi gáton hallottam tőle, miközben körbe-körbe mászkált, hogy "sétafizákok". Szerintem a "sétafika" szót is a sárga átoknak köszönhetjük (lásd [7]).

Remélem Adriék nem élték meg atomcsapásként a fiammal való találkozást. Mikor például Timivel kicsit sétáltunk nyugalomban (értsd: Csabi nélkül), közben Adri és Timi labdáztak Csabival, (ne tévesszen meg senkit hogy Timi egyszerre tud velem sétálni és Adrival és Csabival labdázni, mert tényleg) és mire visszaértünk Csabi laposra taposta a fellelhető flakonokat, kedvenc kacsáját teljesen szétrugdosta (otthon komoly műtétre szorult utána) és darabokra tördelte Adriék krétáit és szétdobálta őket. Egyébként dobálás közben Timi mondta Adrinak, hogy ívesen dobja (hogy könnyebben elkaphassa a dobozzal), ezt Csabi is meghallhatta, mert utána mindig mikor dobott, akkor azt mondta, hogy "ííííí".

Csabi szeret labdázni. Kifejezetten focizni talán ritkábban, de ha mégis, akkor egyértelműen a sárgalapra gyúr.

Aznap a gyerekünk brutálisan ki lett fárasztva. Már hazafelé elaludt az autóban, otthon átöltöztettük, de utána 1 perc sem kellett az alváshoz. Gondoltuk másnap, majd jó sokáig aludhatunk. Hát.. ne tudd, meg milyen az, ha hajnalban 5:30-kor kell felébredned arra, hogy valaki vidáman ugrál rajtad és azt kiabálja, hogy "készen állok, készen állok", és ezek után még vele együtt meg kell nézned 10 részt a Spongyabobból. Hát vannak dolgok, amiktől kinyílik a bicska az ember zsebében. Nem is értem, hogy Csabi tulajdonképpen, hogy élte túl.

És hiába mondogattam, hogy "Csabika, meglátod majd napközben fáradt leszel". Nem érdekelte. De a durva az, hogy nem is lett fáradt, csak én kókadtam el 9 óra körül annyira, hogy egyszerűen beleestem Csabi ágyába és ignorálva az "Apu gyere játszani" illetve a "Patrik, ki vagy rúgva" felszólításokat egyszerűen elaludtam. Egyébként a Barbie-dalt [8] álmodtam. Miért van, hogy ébren is és álmomban is egy-egy üresfejű lény körül forognak a dolgok? (Hopp! Figyelted? A politikát és a munkát egy szóval sem említettem az előbbi kontextusban.) Szóval álmodtam, ő közben meg játszott vidáman. Jó, az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebéd után Csabi is aludt mint a kisangyal.

A múltkor meg olyat játszott, hogy Spongyabob vizsgázik. És van az a szöveg, hogy "remek, akkor még helyrehozhatom a hibáimat" és maga felé húzza a sebváltót. Egy ideig nem volt gyanús, de most már egyértelműen látom, hogy Csabinak az, hogy "helyrehozni a hibáimat" az azt jelenti, hogy "meghúzni egy kart". Mint a L'art pour l'art Rodgers (ejtsd: rodgers) kapitányos jelenetében a gerontopresszionátort [9].

Discussion and future work

Megjegyzem valami véletlen folytán pont most elromlott az asztali számítógépünk (tényleg!), úgyhogy sajnos-sajnos ott most Csabi nem tud Spongyabobot nézni. A dvd-lejátszón még dolgozom.

Mostanában esténként Timivel gyakran beszélgetünk és gondolkodunk arról, hogy komoly pedagógiai hibát követtünk el Spongyabobbal, de azért még reméljük, hogy helyrehozatjuk a hibáinkat. Tudod: meghúzunk egy kart és helyrehozzuk a hibáinkat.

Vagy ha nem, akkor legalább azt szeretnénk, hogy más szülők ezt soha, semmilyen körülmények között ne tapasztalhassák meg, és majd létrehozunk egy alapítványt (mondjuk az lesz a neve, hogy "Pusztuljon a Sárga") és mindenféle prevenciós oktatásokkal fogjuk járni az országot. Nem lesz nehéz, csak minden településen kibéreljük a művelődési házat, beküldjük Csabit (aki vidáman berohan azt kiabálva, hogy "készen állok, készen állok") és a végén eloltjuk a tüzet, eltakarítjuk a romokat és pszichiátriai elsősegélyt nyújtunk.

Most szépen alszik (tudod ilyenkor olyan békés Csaba). Hmmm. Ahogy most jobban megnézem, egyre sárgább , és mintha kicsit szivacsos állagú is lenne. Ezt sűrgősen ki kell kezeltetni! Csak az a baj, hogy akkor ki fogja megenni azt a sok medúzazselét? Ugye Csigusz? -Máú.

Irodalomjegyzék

[1] Jogosítvány

[2] Sziklafenék

[3] Kincsvadászat

[4] Magányosan

[5] A medúzavadász

[6] Lóg a cipőfűződ

[7] Sétafika

[8] Barbie-dal

[9] Űrutazás

Bibi

A gyerekek össze szoktak szedni mindenféle sérüléseket. Ez alól Csabi sem kivétel, bár többnyire rendkívül megfontolt és komolyabb balesete nem is volt még. Kisebb sérülés azért van bőven. Ezeket hívják bibinek. (Lásd pl bibi.)

Ami gyakori, hogy kapargatja a körmei környékén az ujjait, és mutogatja, hogy "bibis". Ilyenkor megpusziljuk és biztatjuk, hogy "majd elmúlik".

Vagy például a hétvégén fejjel nekiesett az ágy szélének. Ennek következtében (ezáltal, ezért, ennek okán, igy hát, láss csodát:) fejére púp nőtt. Ennek nagyon örültem, mert ez remek alkalom, hogy megtanítsam a dudor és púp szavakat. Szerintem megtanulta.

Vagy vasárnap meg összeszurkálta magát egy tüskebokorral. Ez meg úgy történt, hogy lent voltunk játszóterezni, és Csabi talált egy remek helyet: kiderült, hogy fel tud mászni a garázssor tetejére, ami tényleg nagyon jó hely. Még mi sem voltunk ott. Mikor este a sötétben el kell mennem a garázssor melletti bokrok alatt, biztos vagyok benne, hogy vámpírok vagy farkasemberek, de legalábbis sorozatgyilkosok vannak mögötte és mindjárt rámugranak és kiszívják a véremet. Ezért inkább hangosan énekelni szoktam mikor erre járok: ez eddig mindig elijesztette őket. Szóval most legalább tudom, hogy nappal ezek a lények valahová máshová elmennek (a vámpírokról tudtam, mert ők nem bírják a napfényt, de a többi sem volt ott).

Tehát a garázssor teteje egy 50 méter hosszú 7 méter széles téglalap, ami füves. Egyik oldalán korlát, másik oldalán bokrok (amikből esténként rá lehet ugrani a békés járókelőkre). Hát ez kiváló csabifuttató. A csabiknak ugyanis egy ilyen helyen elemi ingerenciájuk támad oda-vissza szaladgálni. Ez is történt. Arra kell vigyázni, hogy a szélén ne akarjon mondjuk átmászni a korlátokon, vagy a bokrokból ráugrani járókelőkre és kiszívni a vérüket, vagy mondjuk a korlátnál, ahol a tüskés bokor van, mindig mondani kell, hogy "vigyázz!, tüskés bokor".

Szaladgálunk. Én pedig vigyázok a megfelelő dolgokra. Összesen egyszer szívta ki valaki vérét, de elsimítottam az ügyet (egész pontosan elástam és elsimítottam), viszont a végén beleszaladt a tüskebokorba. Apúú, szúúúr. Nna ez nehezebb ügy. Jaj, szúúr. Kibogozom (jajjaj, szúr), aztán rohanunk Anyuhoz, aúúú, hogy ki tudja-e szedni a tüskebokrot Csabi tenyeréből. Szúuúuúr. Nem. Jajajajaj. Csipesz kell. Futás haza. Úúúúúúúúúúú.

Szeretem az ilyen hazafutásokat. Tényleg. A fiammal általában 10 métert megtenni valami előre rögzített irányba az kb 5 perc. Minden méteren kitalál valamit a srác, de kivétel nélkül mindig olyanokat, ami gátolja a haladást, esetleg, ami miatt kifejezetten hátrafelé haladunk. De vannak áldott pillanatok, például, amikor a játszótéren kétségbeesve közli, hogy pisilni/kakilni kell (jajajaj, pisilni kell, jajajaj, úgyis bepisilek, jajajajaj). Na ekkor lehet haladni! Hajjaj az ám a tempó! Tényleg pillanatok alatt haza lehet vele ilyenkor érni. Hát ilyen kegyelmi pillanat volt, amikor Csabival és a tüskebokorral hazaszaladtunk.

Egyébként tényleg jól összeszurkálta a tenyerét. Van tüskedarab, amit még mostanáig sem tudtunk kiszedni. Csabi egyébként sem nagyon hagyja az ilyet. Körömvágáshoz is aneszteziológust hívunk.

Szóval most bibis a keze rendesen. Ha mutatja és mondja, hogy bibis, puszilunk. Ma este, lefektetjük, énekelünk. Igen: én is. Brit tudósok szerint nem baj ha hamisan énekelek, mert az is fejleszti a zenei érzékét. Nem tudom miért. Biztos kell negatív tanító adat is. Vagy a ritmusérzék miatt, vagy simán csak a vicc kedvéért. Mindegy: énekelünk. Timi közben Csabi mellett fekszik, kókadozik. (Egy időben rendszeresen hamarabb sikerült Timit elaltatnom, mint Csabit). Egyszercsak Csabi szól:

- Nézd! (Valamit mutat.)
- Mm. (Anyu kinyitja a szemét: néz.)
- Anyu, nézd! (Mutatja az ujját)
- (Anyu kapcsol, puszit ad:) Cupp.
- Anyu nézd: takony.

Azóta alszanak. Émmeg itt unatkozom.

Szúr

Este elmentem ügyeletre, mert szúrt a szívem. Addig Timi otthon Csabizik (esti műsor), meg aggódik, amikor csörög a telefon és az orvosi ügyeletről, hívja az orvos, hogy "Ez Fekete Zsolt lakása?", ekkor Timi megijed, elsápad... többit lásd alább.

Szóval hétfő este hazafelé már egész viccesen szúrt a szívem levegővétel közben (napközben semmi), és köhögni is nagyon szar volt. Aztán este kicsit rosszabb lett, úgyhogy ügyelet. Legalább megtudom, hogy hol van, jól jöhet az ilyen tudás majd akkor, ha valami betegség miatt ide kell jönnöm. Bemegyek: sehol senki beteg, én egyedül. El is határozom, hogy ezentúl nem is körzeti orvoshoz járok majd abba a kicseszett nagy tömegbe, hanem inkább éjszakánként elsétálok ide az ügyeletre, sokkal jobb.

Doktornéni is kedves. Megvizsgál. Persze valójában csak a tüdőm szúrt, nem a szívem (sejtettem én!), és, hogy ez csak egy kis mellhártyagyulladás (szuper!). Az ambulánslapra mellhártyaizzadmány van írva, biztos azt gondolta, hogy írásban azért így viccesebb. Meg egyébként az ambulánslapon én egy "Kp fejlett vékony fiatal ffi" vagyok. Oké ffi (az), oké fiatal (mondjuk), vékony (ja), de hogy közepesen fejlett?!? Nem értem mért kell sértegetni a beteget, nem elég, hogy fáj a szívem?

Egyébként ezeket egy számítógépbe írja: 1 ujjas gépelési technikával, egy totál userunfriendly felületen viszi be az adatokat. A gyógyszert is úgy próbálja kiválasztani, de kb. háromszor kénytelen újrakezdeni. Aztán mellékesen megkérdezi, hogy mivel foglalkozom, mondom programozok a Sztakiban. Erre kirúgja alólam a széket és elzavar. Nem értem mi baja.

Az ügyeletes gyógyszertárnál éppen fizetnék, amikor felettem elalszik az automata mozgásérzékelő lámpa. Megpróbálok kicsit mozogni, hogy felkapcsolódjon, mert nem látok semmit.
Én: - Hogy kapcsolódik ez fel?
Patikus: - Hát kicsit... táncolni kell...
Elkezdek ide-oda ugrálni, de sötét marad...
Patikus: - ...meg énekelni...
Ekkor rájöttem, hogy a nevetés is fáj.

Megyek hazafelé, amikor Timi telefonál:
- Azonnal menj vissza az orvoshoz, mert otthagytad az igazolványaidat!
- Nemár! Csak azért mert egyszer ottfelejtettem, mért kell mindig ezen...?
- Nem, tényleg! Felhívtak!

Mire hazaérek, addigra már a hirtelenebb mozdulatok is fájnak, és légzés is jobban. Úgyhogy azóta inkább nem mozgok és nem lélegzem. Szerencsére nevetni egyébként sem szoktam.

Reggelre jobb.

Farkas Gyula

Róla már régóta akartam írni, csak valahogy halasztódott. De most muszáj.
Szóval a címben említett illetőről nem tudok sokat. Az egyetlen, ami biztos, hogy valószínűleg okos emberről van szó. Mert elneveztek róla egy díjat, amit okos embereknek adnak oda, és nyilván nem neveznek el egy díjat, amit okos embereknek adnak oda, olyanról, aki nem okos. Szóval Farkas Gyula minden bizonnyal okos ember volt.
Nem foglalkoznék vele túl sokat, ha a tavalyi évben, amikor is szokásosan kiválasztották azokat az okos embereket, akik mindenféle díjakat megkapnak, nem választották volna ki az én férjemet is egy ilyen díjra. Na, szóval Zsolti tavaly megkapta a Farkas Gyula díjat. Mert okos. És én iszonyatosan büszke vagyok rá. És tök jó. És annyira örülök neki, hogy mások is elismerik, hogy az én férjem okos. Mert tényleg okos.

Ui: Igen, ugyanarról a Zsoltiról van szó, aki az elmúlt pár blogbejegyzést írta... Na, hát azt nem mondtam, hogy a Farkas Gyula díj egy fiatal matematikusoknak járó díj, szóval az, hogy az irodalmi vénája milyen az illetőnek, semmilyen irányban nem befolyásolta a döntéshozókat a díj megítélésénél.

Hétfő, péntek, hal

Hétfő, péntek, hal

Egy fontos dologgal kezdem. A halaknak víz kell. (Hát ja.) Talán ez most a legfontosabb mondanivalóm. Meg az, hogy azért ez is nem ilyen egyszerű. Kifejtem.

Van ám nekünk akváriumunk a Sztakiban. Alapvetően Adri és Kata gondozzák, egyébként pedig mindannyian szeretjük a halakat. Hétfőn el is mentünk, hogy vegyünk két újabbat.

Ebéd után elindulunk kb. 6-an (Adri, Julcsi, Peti, Dávid, én), hm... egész pontosan 5-en (vagy aki(ke)t kihagytam attól elnézést).

Útközben találkozom Szegő Lacival:
- Mentek enni?
- Képzeld, halat veszünk.
- Sült hal?
- Nem, élő.
- De megsütitek?
- Nem-nem, hanem itt a Sztakiban van akváriumunk, és abban vannak halak.
- És azokat megeszitek?
- Nem, csak nézzük őket.
- Evés közben?
- Igen.
- Szia!
- Szia!

Boltig gyalog. Bemegyünk. Aztán, tudjátok: az rendkívül páradús büdös kisállatlevegő. Jó is az. Csávókám meg egy két lábon járó Wikipédia. De tényleg: mindent tud, nyílt, megbízható. Alapfunkciója, hogy bármit kérdezünk azt tudja. És ha nem kérdezünk semmit, akkor random article-t nyom.

Tök jó kis halak vannak egyébként. De azért tudja a fickó miből kell pénzt csinálni. Pl. van egy akvárium, amiben műanyagbékák vannak. De Wiki beléd tudja beszélni, hogy ez igazi, és te megveszed. Persze rám nem hatnak az ilyen dumák. Mondjuk nagyon próbálkozik. Elfordulok 10 másodperce, hogy valami halat nézzek, és felkiált: nézdnézd mozog. Nézem. Nem mozog az, testvér. Dede, nézd, arrébb ment. Hagyjál már!

Közben a többiek a szadomazo cuccokat (bőrszíjak, pórázok, stb..) nézik, ja igen, mert ez egy halszexbolt egyébként, egészen pontosan az van kiírva rá, hogy: Kisállatok és egyéb szexuális segédeszközök.

Kiválasztjuk a halakat, pontosabban Adri már korábban kinézte: törpe gurámi, kettő.

Wiki: Mást kértek?
Adri: Egy adag vízibolhát.

Wiki odamegy egy nagy lavór koszos-vízhez és egy bögrényit beletölt egy zacskóba. Tessék!

Én nem hiszek a szememnek. Ez nagyon tud! És a nép meg bekajálja? Vízibolha, mi? Manapság az embereknek bármit be lehet adni?!? Borzasztó. Tuti, hogy ettől a vízibolhától (hah) simán meggebednek. Mindegy, még jó, hogy én hoztam nekik Pi-vizet.

Ja, igen, ugyanis vasárnap vizet cseréltünk a halaknak. 100 literes az akvárium, úgyhogy mondjuk hozok 30 liter Pi-vizet. Majd megszakadtam, de halakért mindent. Adri szerint a Pi-víz hülyeség, mert szerinte az akváriumba áldott vizet kell tenni. Úgyhogy pénteken több edénybe, meg vödörbe vizet töltött és azt mondja, hogy vasárnapra ez áldott víz lesz. Szerintem meg ez hülyeség. Ja és még vettem kvantumenergiát az ecserin, egy papírzacskóban hoztam.

Szóval megérkezem a Pi-vízzel. Bemegyünk. Elkezdjük leereszteni az akváriumot. Képzeld, van valami varázscső, amit belerakunk azt akváriumba és elkezd a csövön magátol kijönni a víz! Érted?!? Magától! Úgyhogy semmi más dolgunk nincs mint kb 100-szor oda vissza szaladgálni a WC és az akvárium között, mert a víz magától(!!!) a mi kis 1 literes edényünkbe megy.

Víz leeresztve. Jöhet bele az új víz (áldott plusz Pi). Egyébként úgy láttam, hogy a halak szomorúak víz nélkül. Na jó, nem mind, a vidámabbja azért most is ficánkol. De mikor megkapják az új vizet, akkor már nem szomorúak, hanem inkább vidámak és úszkálnak, kivéve néhányat, akik csak mozdulatlanul fekszenek az akvárium alján. Egyeseknek egyszerűen nem lehet a kedvére tenni. Belerakjuk a kvantumenergiát és annak is örülnek, mert vitalizálja őket.

Ez volt vasárnap, de most ott tartottam, hogy hétfő, halszexbolt, Adri megkapja a vízibolhát meg a halakat is egy-egy zacskóban.

Eljövünk. Wiki aszongya, hogy kabát alatt kell vinni, mert hideg van. Oké, csá.

Peti viszi kabát alatt. Mondják is neki a lányok, hogy milyen jó apuka lesz, olyan szépen gyengéden fogja. Csattanás: leejtette. A csattanás pillanata alatt az fut át az agyamon, hogy milyen lehetőségeink vannak:

A) visszamegyünk mind a kb. hatan és ártatlan tekintettel kérünk meg két törpe gurámit (ez a fajtájuk)
B) visszamegyünk mind a kb. hatan és bevalljuk, hogy a halak kiszabadultak, megvertek minket, elszaladtak és kérünk még két törpe gurámit (merthogy ez a fajtájuk)
C) felbérelünk egy hajléktalant, aki bemegy és vesz 2 törpe gurámit (mert.), és ha kérdezik "kinek lesz?", hát azt mondja, hogy az akváriumába.

Mire elhal a csattanás hangja látjuk, hogy szerencsére csak a vízibolhás (haha) zacskót ejtette le, de annak sem lett semmi baja.

Egyébként azon mindig csodálkoztam, hogy gyereket még sosem ejtettem ki a kezemből. Tányértól kezdve egy csomó mindent eltörtem már, de gyereket még nem. Az az elméletem, hogy mikor megfogok egy gyereket, akkor az agyhullámaink összekapcsolódnak, és ezáltal az én energiáimra hangolódik a gyerek teste, egy rendkívül szoros test-lelki összefonódás alakul ki és ezért fizikailag nem tudom elejteni. Timi azt mondja, hogy szerinte meg ilyenkor tudat alatt jobban figyelünk, és azért nem ejtjük el. Nem igaz, hogy egyesek megelégednek mindféle szürke magyarázatokkal, amikor itt nyilvánvalóan egy csodáról van szó!

Visszaérkezünk. Először csak akklimatizáljuk a halakat, aztán beleeresztjük őket a vízbe. Nagyon szépek. Talán most ezek az újak a legszebb halaink. Béla bácsi is megcsodálta már, hogy fantasztikus, milyen kicsi élőlények vannak manapság. Ha rosszindulatú lennénk, most megjegyezném, hogy "hja, aki mamutokhoz meg dinoszauruszokhoz szokott...", de nem vagyok rosszindulatú (de), ezért semmi ilyet nem mondok (nem).

Ez volt tehát hétfőn. Ok. Péntek. A szomorú rész most jön: képzeljétek az egyik új hal úgy megsebesítette a másikat (szétharapdálta), hogy az már kb. úszni sem bírt. El kellett altatni. Durva, nem? De ez még nem minden. Kata hozott reggel egy picike fekete halat, és fél óra múlva már nyoma sem volt. És ez még mindig nem minden: volt egy fekete alganyalónk is és az is szőrén-szálán eltűnt. Azt sejtjük, hogy megsérült és megették. De hogy nyoma sem maradt...?!

Én teljesen el vagyok képedve. Borzasztó, hogy a halak is csinálnak ilyeneket. Én azt hittem, hogy az ilyen beteges dolgok az emberiség sajátjai, és ez majd velünk együtt eltűnik hamarosan erről a kedves kis bolygóról. Ezek után már az állatokban sem bízom. Nna talán még abban reménykedhetünk, hogy egyszer valami jobbféle háború közben sikerül kiirtanunk minden élőlényt, az élet legapróbb csíráját is. Akkor végre béke lesz. Akkor végre igazán élhető bolygóvá lesz majd a Föld. Az fontos - komolyan. Tegyünk érte! (És ez is vidám zene.)

Azért mindennel együtt jó kis hét volt ez, nagyon jó kis hét!

Jóéjszakát!

Bikicsunáj

Bikicsunáj? Megvan? Oké. Most ugyanerről mesélek, háromszor.

1. Szemcsombatály

Volt egyszer, hogy Csabi már szeretett zenét hallgatni és néha már el is ismételgette a dalokat. Szóval egyszer halljuk, hogy azt énekelgeti, hogy: "szemcsombatály, szemcsombatály". Kicsit értetlenül álltunk a jelenség előtt. Mert bár szokott halandzsázni, de valahogy azt fel lehet ismerni, hogyha valami Csabi-halandzsanyelven van. De ez nem az volt. Ezt el tudta ismételni és meg volt róla győződve. hogy "ez egy szó". Nem akartuk nagyon elkeseríteni, szóval ráhagytuk.

Aztán egyszercsak pont a szobájában voltunk és a Kaláka szólt és ezt hallottuk:

Szemcsombatály, szemcsombatály,
Violakedvünk, szöcskelábunk,
röpülacinege, dalolaszáj!

Persze Csabika is vidáman énekli, hogy "szemcsombatály, szemcsombatály".

Megdermedünk. A következő pillanatban csengetnek, majd jön valami vízóraleolvasó és közli, hogy "a melegvízórát le kell most szemcsombatály, mert kéthavonta mindig...", kicsit szédülni kezdek, a csávó bejön leolvas, elmegy, de azonnal cseng a telefon és anyósom hív, hogy elmondja, hogy ha nem probléma felugrik hétfő este, mert szemcsombatály után mindig ilyen karikás minden, és amúgy is szeretne már találkozni Csabikával és közben hallom a tévében a híreket, hogy az amerikai elnökválasztás szemcsombatály, mert Barack Obama is fontosnak tartja, hogy... ekkor kivágódik a ruhásszerkény ajtaja és kihajol egy kamarakórus és azt éneklik, hogy "szemcsombatály, szemcsombatály", mindenféle emberek kezdenek el bejönni a lakásba és táncolnak és énekelnek, az ablaküvegek betörnek mert hirtelen elementáris erővel zengeni kezd az egész ház, "szemcsombatály, szemcsombatály" - üvöltik Tankacsapdahangon a falak, és mikor már érzem hogy nem bírom tovább, felrobban a világ és ott állok a semmi közepén és mély baritonhangon az univerzum azt búgja felém, hogy: - szemcsombatály, heló.

Gondoltam frankón berakok egy linket, mert egyébként a dal a Kalákától a Kék a hajnal című Weöres Sándor vers megzenésítése, de jutyúb keresője csak a "Niki Belucci feat. Mesi - Kék Hajnal"-t találta és az nem pont az.

Ja Csabi tűrőképessége remek, egészen elviseli a mi durvább zenéinket is lásd pl Fijiggassz esetleg Tomvéc, vagy utóbbi időben direkt akarta a Májkolfil-zenét (aztán felraktam a magasra, mert szétszedi, megeszi,...). De azért amit tényleg szeret, az a Kaláka Bőrönd Ödön, és szintén a Kalákától az Ukulele című (ezt csak úgy emlegeti, hogy amit a koncerten vettünk, mert tényleg), illetve a Kafkaz gyereklemez is bejön neki, de pl a Halász Juditról leszokott az utóbbi időben.

2. Iszámászáá

Karácsony táján egyszer az történt, hogy éppen játszottunk amikor azt mondja, hogy énekeljem a kiszmöszt, jól van, mondom és énekelek: I wish you a merry Christmas, I wish you a merry, erre a dobhártyámba mondja, hogy NEM EZT!!! hanem a másik kiszmöszt! Várok. Nem akarok nagyon vitatkozni vele, de ez az egyetlen kiszmösz, amit énekelni szoktunk (de igazán ezt se nagyon).

Meg különben ismerem a szitut. Pl amikor jöttünk haza Timi Attila bátyjáéktól, akkor is mondogatta, hogy "legközelebb menjünk egy olyan Attiláékhoz, ahol van csoki" meg, hogy "majd máskor is menjünk Attiláékhoz, de egy másik Attiláékhoz", szóval, hogy "másik". Nem tudom mit akar ezzel, ezerszer mondtuk neki, hogy nincsenek másik Attiláék, ez van és kész (eszi, nem eszi, nincs más).

Szóval nem akadok fenn azon, hogy másik kiszmöszt akar. Neki futok megint: I wish you a... NEEEEEM!

Hm. Talán nem ismerte fel a dallamot, mert hogyismondjam... szóval hagy kívánnivalót maga után a zenei hallásom. A múltkor fürdetés közben énekeltem Csabinak, hogy Háp-háp-háp jönnek a kacsák... (nem egy bonyolult dallam) majd valami miatt abbahagytam és azt hallom, hogy Csabi elismétli, de helyes dallammal, akkor jövök rá, hogy én valami hülyeséget énekeltem, Timi röhög, én meg elsüllyedek. Csabi kijavított. Na mindegy.

Meg emlékszem, általános iskolában én voltam Pistabácsi egyik segédje, mert ő szervezte a hangosítást minden iskolai ünnepélyen, és én meg egy másik srác cipeltük a hangfalakat, tekertük fel a dorótokat, ilyesmi. Szóval egyszer Pistabácsi (egyébként énektanár volt és arra emlékszem még, hogy Fecskét szívott, ami elég perverzül hangzik, de higgyétek el: akkoriban az még csak egy cigi volt) azzal foglalatoskodik, hogy átvesz egyik szalagról a másikra valami zenéket. Azt mondja indulók. És mikor már ötödszörre próbálja ugyanazt átvenni megkérdezem, hogy miért nem sikerül átvenni? Miért kezdi mindig újra? Erre Pistabácsi közli, hogy ez 5 különböző induló volt. Szerintem csak át akar verni, úgyhogy nagyon figyelek és a hatodiknál tényleg mintha valami kicsit más lenne, de azért ne hülyítsük egymást: alapvetően ez mind ugyanaz.

Egyébként ez ma is gyakran előfordul, hogy mondjuk nézünk valami filmet és én hallok valami zenefoszlányt és közlöm Timivel, te, ez egy az egybe egy szám a Órákról, nem, mondja ő, de igen, figyeld csak, nemnem, deigen, hallgasdcsakmeg. Ekkor végig kell hallgatni az összes számot arról a cédéről és közben keresem, amit keresek. De persze közbe már rég elfelejtettem azt, hogy mire kell minek hasonlítania (a zenei memóriám is nulla), de mindegy és csakazértis bizonygatom. Végül Timi közli, hogy nem, mert ami a filmben volt az az, hogy dó-lá-mi-dó-dó-szi és amire én gondolok az a dó-lá-ré-ré-ré-szó és az különbenis az a Gattacán van. Ezekre az érvekre én nem tudok mit mondani, úgyhogy elcsendesedem, de legbelül tudom, hogy csak összevissza hablatyolt és tuti nekem van igazam.

Szóval ott tartottam, hogy nekifutok még egyszer és olyan tisztán, ahogyan csak tudom elkezdem, hogy I wish you a.... NEEEEM. Jó, odahívom Timit, énekeljen ő, de az is NEM, szóval tényleg nem ezt akarja. És egyszer mikor magában játszadozik, akkor halljuk, hogy azt énekeli, hogy ó kiszmösztí, ó kiszmösztí... Remek. Szóval ez az O Christmas Tree.

Akkor jó, el is kezdjük énekelni:
O Christmas tree, O Christmas tree, How lovely are your branches!
O Christmas Tree, O Christmas tree, How lovely are your branches

Ezen a ponton rájövünk, hogy mi nem tudjuk tovább, de Csabi azért folytatja: Iszámászáá... és innen már nem érteni, vagy talán csak halandzsa. De az iszámászáá az tiszta és világos. Csak mi nem értjük. Persze nyilván az oviban tanulta. Mi viszont mindig elfelejtjük elkérni az óvónénitől a pontos szöveget (a neten találunk néhány szövegváltozatot, de egyik sem igazán iszámászáá). Úgyhogy Csabikával csak az első két sort énekeljük együtt, meg azt, hogy iszámászáá (mert biztos azt kell, akármi is az), aztán csak lálázunk.

Azért végül kiderült: "In summer sun and winter snow, a coat of green you always show." Szóval iszámászá.

3. Porcsilány

Egyszer az Ukulelét hallgatjuk, és Csabi kéri, hogy most az a szám jöjjön, amelyiken az van, hogy porcsilány. A fenti tapasztalatokból tudom, hogy komolyan kell venni. Úgyogy kb 5-ször végighallgatjuk a cédét, de nem jövök rá. Aztán egyszer meghallom véletlenül:

Mondok mondok éneket,
falra mondok képeket,
arany ágyra szűzleányt,
döglött lóra holt zsiványt.

És itt a "holt zsiványt" volt az (huncut ez Weöres Sándor, micsoda szövegek). Visszatekerem a versszakot és most már tisztán hallom. Ez volt az. Szépen tagoltan el is mondom Csabinak: "arany ágyra szűzleányt, döglött lóra holt zsiványt. Holt. Zsiványt. Oké?" Közben kapcsolok, hogy most biztos meg fogja kérdezni, hogy mi az? Mi az, hogy zsivány? Mi az, hogy holt? Mi az hogy halott? Húha. Eljön a komoly kérdések ideje. Ugye most már durván a miért-korszakban van. Gyorsan átpörgetem az agyamon. Igen, halál, elmúlás, tudod, mikor elszáradnak a virágok, mert nem locsoljuk, őket, meg ugye ősszel lehullanak a levelek, mert hogy mi álmok jőnek a halálban, ha majd leráztuk mind e földi bajt,...
- Apu?
- Igen, Csabi? (halál, elmúlás, gümőkór,...)
- Apu, mi a az a..?
- Igen? (dögvész, pestis, pusztulás,...)
- Mi az a szűzleány?
Aztán mégsem a halálról meséltem.

Gondoltam frankón berakok egy Niki Belucci linket, de az nem pont az.

De azért legyen nektek zene ez - csak tutimaxihangerőn szabad hallgatni.

Hali

Aktus

Hogyan maradtam magánnyugdíjpénztártag?

Azt mondta a pszichiáterem, hogy mindenképpen írjam ki ezt magamból mert komoly következményei lehetnek, ha elfojtom. Meg szerinte segíthet feldolgozni a dolgokat, és akkor talán ez az idegrángás is elmúlik. Csakhát mindig felizgatom magam ha ez szóba jön, szóval abban maradtunk, hogy belém nyom egy adag nyugtatót és akkor írjam le. Rajta.

Előjáték (Prelude)

Kezdetben volt az állami nyugdíjrendszer. És mindenki azt gondolta, hogy ez jó. (-Nem mindenki. -Jóvammár, csak úgy mondtam.)

Aztán lett második és harmadik pillér, és mindenki azt gondolta, hogy így jó lesz. (-NEM mindenki! -Nem? -Nem. -Jóvammár, nemérdekel.)

Azt' így elvoltunk. (-Hát... -Csend!)

De jött a változás szele, és a magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyűjtötte életerejét és felhatalmazást adott arra, hogy ezentúl új szelek fújjanak a politika viharában. Egy szó mint száz jött a bejelentés, hogy dönteni kell.

Oké. Napról, napra csak számoltam, osztottam szoroztam. Gondolkodtam, hogy melyik a jobb nyugdíjrendszer, meghogy nekem személyesen melyik jobb. Érveket gyűjtöttem egyik és másik mellett és ellen. Nem volt nyugodt éjszakám. Nem volt nyugodt nappalom. Minden pillanatom a KÉRDÉS töltötte meg. Most nincs időm mindent leírni, kifejteni, de elég az hozzá, hogy végül megvilágosodtam. Igen. Mostmárnagyonokosvagyokmindenttudószememragyog.

Nincs időm mindent megosztani, mert túl kevés a margó, de végül minden tiszta lett. Óh, bárha csak egy töredékét átélhetnéd eme feldolgozhatatlan mélységnek. Bár tudom, hogy kevés a szavak ereje, mert a megvilágosodás túl van minden szón, túl minden emberi fogalmon.... ööö igen, igen doktor úr, nem, nem kiabálok, nem, nem, objektív vagyok, de főleg csendes... csak ahogy mondta, hogy kiírjam...hogy még két adag nyugt?..au...

Szóval csak suttogva írom, de tudjátok meg, hogy rájöttem, hogy az állami nyugdíjrendszer nem oldhatja meg a demográfiai problémát mert alkalmatlan arra, majd rájöttem, hogy a magánnyudíjrendszer sem oldja meg a demográfiai problémát, mert attól, hogy félrerakok pénzt nem keletkezik több pénzem, mert amit félreraktam, azt ugye valahonannan elvettem és ... nem, nem doktor úr, semmi, semmi, ... igen... csendben... rendben... szóval, figyu, aztán rájöttem, hogy a sok gyerek sem oldja meg a demográfiai problémát, mert képzeld tegyük fel, hogy lelkiismeretesen kufircolunk a nemzet érdekében és születik mondjuk kétszer annyi gyerek, aki finanszírozza a mi nyugdíjunkat, DE ki finanszírozza az ő nyugdíjukat? Hah? Ja, hogy majd ők szülnek megint kétszer annyi gyereket, akik az ő nyugdíjukat finanszírozzák? És? Érted már? Rájöttem, hogy a sok gyerek nemhogy megoldja, hanem csinálja a demográfiai problémát. De tudod mit?, rájöttem, hogy mi van az egész mögött: nincs demográfiai probléma. Ez az egész csak az agyunkban van. Igen! A Szíriuszról jött idegenek ültették el fejünkben ezt a gondolatot. Figyelj csak: van ugye az államadósság és ezen kívül van az államnak egy perselye és van egy nyugdíjkifizetési kötelezettsége, aminek egy részére nincs fedezet a perselyben és ezt hívjuk láthatatlan államadósságnak. És ha valaki egy hónapot dolgozik, akkor ha ő az állami rendszerben van fizet valamennyit és akkor egyrészt növeli a rejtett államadósságot, de befizeti annak ellenértékét, tehát egálban vagyunk, vagy hogyha a magánnyugdíjrendszerben félretesz magának a perselybe, akkor nem növeli a rejtett államadósságot, egál, és ha valaki például nyugdíjba megy akkormikorkifizetneknekiegyhónapnyugdíjatakkorannyi
valcsökkenarejtettállamadósságésperszeeztvalahonnanelkellven
niésakkor........

Okéoké. Nyugodt vagyok. Szóval jól átgondoltam, forgattam a szívemben. Ennél többet ember nem tehet. Tehát arra jutottam, hogy maradok. Fel is írtam festékszóróval a lakás összes nagyobb falfelületére: MARADOK!. Alvás. Holnap az utolsó nap nyilatkozni.

Álmomban két Orbán Viktor voltam és játszottam egymással.

Az aktus

Reggel korán kelek. Villamos, metró 3, metró 2, gyalog, Fiumei út.

Már egy húszméteres sor állt. Beállok. Aztán fél óra múlva jött röhögve egy biztonsági őr, hogy akik magánnyugdíjpéntár ügyben jöttek azoknak egy másik ajtóhoz kell menniük, ez egy másik sor. Basszus!! Birkák!!! Csak beállnak egy sorba és azt sem tudják hová! Hihetetlen balfék emberek vannak! Átmegyünk a másik ajtóhoz, ott a sor nagy része be is fér az épületbe csak a vége lóg ki.

Na, mit gondoltok mi volt így az utolsó napon?, mondok három lehetőséget:

1. Nem volt senki, mert ezt azért nem hagyja senki az utolsó pillanatra.

2. Sokan voltak tolakodtak és a biztonsági őrök ostorral ütötték a tömeget és arra kényszerítettek minket, hogy azt skandáljuk: hazaárulók vagyunk, hazaárulók vagyunk. Ráadásul ránk uszítottak egy kiéheztetett Nenyit és engem meg is harapott. És fél napig kellett sínylődnünk azért a nyavalyás papírdarabért.

3. A biztonsági őrök kedvesek, meleg teát és sütit osztogatnak. A gyerekeseket előreengedik. Ha valakinek bejutott a felesége akkor külön kimennek és behívják a férjét is. Bent minden rendezett, mind a 60 darab ügyintéző ablak nyitva van. Sorszámosztás, minden pörgős.

Ja, eltaláltad: 3. Na jó, a Nenyi tényleg megharapott, de utána megkötötték, és azt mondták nem tehetnek róla, néha elszabadul.

(
Apropó Nenyi. Gondoltad volna mennyi minden eldől az ember gyerekkorában? Ijesztő erre szülőként gondolni, pl:
- Viktorka, Viktorka ne írogassál már hülyeségeket! Vagy ha igen legalább lásd be, hogy...
- De anyu, ez nem hülyeség! Komolyan!

- Ferikém ne hazudozzál már állandóan.
- De anyu én, nem hazudtam.

- Andráskám edd meg szépen azt a tökfőzeléket!
- De anyu, ha mindannyian hiszünk benne, akkor lehet más az ebéd is, és...

- Gáborka, Gáborka, hányszor mondtam neked, hogy ne játsszál már folyton nácisat, mert...
- Hagyjad anyjuk, majd kinövi!
)

Szóval kb. 150 sorszám van előttem. De azért szépen fogy. Már csak 100... már csak 80, de azt veszem észre, hogy egy csomó ügyintéző szomorúan vár mert valahogy csomóan nem veszik észre, hogy sorra kerültek. Na nem! Hát ezt nem! Stratégiát váltok: kigombolom a blúzom, leengedem a hajam és vadítóan nézek. És így sétálok el a magányos ügyintézőhölgyek előtt. Mélyen a szemükben nézek, rájuk mosolygok. Bejött: pár perc és az egyik ügyintéző-kisasszony visszamosolyog és int, hogy menjek. Hogy én? Igen-igen, maga, jöjjön csak. Rendkívül kedves. Elveszi a lakcím-kártyát, taj-kártyát és a személyi igazolványt. Kinyitja a személyit, és elmosolyodik, és elolvadva kérdezi a gyerekkori fényképemre nézve: ez maga? Elpirulva bólintok: igen én (mégis ki a franc lenne az én személyimben?!?). Gyorsan intézkedik. Adatok bepötyög, kinyomtat, aláír. Megköszönöm, viszontlátásra, minden jót. Csók.

15 perc volt az egész.

Utójáték

Jövök ki. Egy fickó megállít, hogy a Klubrádiónak nyilatkozzam, hogy miért maradok magánnyugdíjpénztártag. Gondoltam most majd jól megmondom neki, mert nekem határozott érveim vannak, szilárd meggyőződésem, mert én mindent jól meggondoltam és megfontoltam. Mikrofon orrom alatt, bekapcs, felvétel:
- Azért maradok, mert... öööö.. mert ugye nekem az Orbán Viktor és nem.. márminthogy én nem akarom, persze nem vitatom, hogy lehetne, de... ööö...
Stratégiát váltok: a következő pillanatban fellököm a rádióst és elszaladok.

Ettől a kis közjátéktól eltekintve fantasztikus érzés. Ilyen jól szervezett ügyfélszolgálatot még nem láttam. Szép épület, minden alkalmazott (biztonsági őrök, ügyintézők) tudja a helyét, profik és kedvesek: szeretnek engem!!! Ezerszer jobb mint bármely kereskedelmi bank, biztosító vagy bordélyház. Ez az egész hely visszaadta a hitemet az államban. Most már mindenestül tudom, hogy az állam értem van: a polgárért. És én pedig az államért. Együtt semmi sem lehetetlen! Megcsináljuk! Gyerünk! Hajrá magyarok!


Ööö... vissza lehet még vonni ezt a nyilatkozatot? (És a Nenyit?)


Reload 1: mikor éppen fél méterrel a föld felett lebegve mentem a dolgozóba: a villamoson egy szép feketére festett hölgy, rózsaszín rúzzsal, felveszi a telefont és ezeket a szófoszlányokat hallom: ...az utolsó nap... nem, nem, hanemhogy automatikusan átkerülök a... éshogy akkor elveszíti az állami... de olyan érvek... magamnak gyűjtögetem és... Kárörvendve gondolom, hogy ő még csak az előjátéknál tart, de hát úgy kell neki ilyen rózsaszín rúzzsal meg fekete hajjal mit is várhat az ember.

Reload 2: Olvasom a híreket, hogy Fiumei úton fél kilenckor összeomlott a sorszámosztó rendszer. Naja, az ilyen mindig az olyan rohadékok miatt van, akik előretolakodnak nem törődve sorszámokkal. De mit is várhatnánk?! Mit tudnak ezek a barmok a nemzeti szolidaritásról? Most komolyan?!?

Reload 3:
Ez tehát a személyimben levő kép

Egyébként kb. így nézek ki

És így, ha el akarok érni valamit

Főzök

Főzök, mer' enni kell és enni jó. Lemegyek: szelektív kuka, bolt, vásárlás, haza. Főz-főz.

Mikor Csabi valamit csinál és azt valami hanghatással kellene kísérni, de az adott dolognak nincs semmilyen különösebb hangja akkor a megfelelő igét szokta egyes szám harmadik személyben mondani, esetleg kétszer elismételni: pl ha valamit valahova "rak" és ezt jobban kiszeretné fejezni, akkor mondja is, hogy "rak". Vagy ha elmegy dolgozni, és ott dolgozik, akkor mondhatja, hogy "dolgoz-dolgoz". Egyébként akkor szokott dolgozni, menni, amikor én hazajövök a munkából és kinyitom az ajtót, akkor ő kiszökik a lépcsőházba és elszalad és kiabálja, hogy megy dolgozni. Ilyenkor Timi utánamegy és győzködi, hogy nem olyan fontos dolgoznia, meg, hogy most már igazán haza kéne jönnie.

Főz-főz, mármint ezzel azt akarom jelezni, hogy főzők, de közben mesélek.

Szóval tudjátok mit dolgozik Csabi? Hát tévékkel dolgozik. Ez azért van mert én szoktam neki mondnani, hogy számítógépekkel dolgozom, és erre kitalálta, hogy ő meg tévékkel dolgozik. Természetesen a tévé és számítógép azért ilyen összetartozó dolgok, mert ez az a két varázseszköz, amiből mese tud jönni.

Főz-főz.

Hogy ne legyen olyan csend berakok valami zenét. De most nem Bőrőndödönt hallgatok, meg nem is azt a Kalákát, amit a koncerten vettünk, meg nem is Földlakót (Kafkaz), hanem valami olyant amit éppen nekem most kedvem tartja (30Y, Quimby).

Warning: Az alábbiakban nem antipolitikamentes-ellenes bekezdés jön (tudtad, hogy ha egy program során egy bool változónak adsz beszédes nevet, akkor egyesek szerint inkább az olyan a jó, hogy pl "is_bigger" és nem javasolt a "not_bigger" elnevezés, hogy ne kelljen gondolkodnod azon, hogy mikor megy be a program az "if(!not_bigger)"-nek az else-ágágba. De én ki nem állhatom az ilyen okostojásokat, úgyhogy amióta ezt meghallottam, direkt minden bool változóm not-tal kezdődik.)

Apropó Kafkaz. Pénteken egész nap ezen nevettem: link . Valószínűleg egyesek szerint sírni kellene, nem nevetni vagy esetleg valami egészen mást... Az volt, hogy volt itt valami tüntetés a sajtószabadság korlátozása ellen (lásd "if(!not_free_press)"), és ott énekeltek páran. Kardos-Horváth János elénekelte a Földlakót és ezt. Utóbbit azzal a felkonffal, hogy "A következő dalt mindenki értse úgy, ahogy akarja." Mindenesetre bearanyozta a napomat... és én is úgy értettem, ahogy akartam.

Főz-főz. Hogy megy az idő! Nna kész is van.

Szóval mire elkészültem a főzőcskével azt vettem észre, hogy a családom nincs itt. Még mindig. Ez abból tűnik fel leginkább, hogy egy falatot nem ettek semmiből, pedig (nem dicsekvésképpen mondom (de igen)) az esetek többségében megeszik, amit főzők.

Egyedül eszem. Esz-esz. Egy idő után elkezdtem azt gyanítani, hogy kicsit sokat főztem.

Kitérő. Általában ez szokott történni (pl tegyük fel, hogy denevérbőrlevest főzünk):
- Mennyi denevérbőrt vágjak föl? Hm?
- Annyi jó lesz.
- Nem lesz ez kevés?
- De.
- Akkor még ezt is belevágom
- Oké, de tudod mit legyen inkább jó sok, hiszen szeretjük a denevérbőrlevest.
- Jaja, meg hát maradjon holnapra is és akkor nem kell majd főzni.
- Figyu, tegyél még bele egy kis lámaherét, tudod az mindig feldobja.
- Ja és még a hűtőben maradt 2 kiló mangazellerbefőtt, azt meg nem hagyhatjuk jobban szétrohadni, azt is belefőzzük.
- Oké, jól hangzik.
Ezek után Timi szerdáig eszi és így is kénytelenek vagyunk a végén a maradék 93%-ot kiönteni.

Úgyhogy most ez mindenképpen kihívás. Ráadásul Timi egy csomó mindent úgy hagyott itt nekem, hogy "ezt egyem meg, azt egyem meg, meg ezt főzzem meg", stb... De mindegy koncentráljunk most az ebédre.

Esz-esz. Hm még sok van... Esz-esz.

Már teljesen degeszre ettem magam, mikor véglegesen megfogalmazódott bennem a gondolat: nem, ez nem fog menni. Vesztettem. Ennyit nem lehet megenni. Sem most, sem később.

Jó.

Nincs mit tenni, elajándékozom. Először az emeleten megkínáltam mindenkit. Remek, már fogy. Ez működik - gondoltam, és a házban mindenkinek adtam egy-egy vödörrel. Oké, haladok. Ezek után teherautókat béreltem. Vittem a foci-, kézi-, és vizilabdaválogatottnak és minden jót kívántam nekik. Valamint sikerült tekintélyesebb mennyiséget elszórnom a nyugdíjbiztosítási igazgatóságoknál, hogy hétfőn tudjanak ételt osztani a Nemzeti Szolidaritás Közösségéből kiiratkozó szerencsétleneknek. A maradékot pedig féltucat kínai árvaházba vittem.

Szóval egészen elfáradtam. Most pedig megyek: tévéznem is kell: Timi előírta, hogy tudjam meg, hogy kibékül-e Rebeka és Jason, összeházasodik-e Kevin és Scotty, összejön-e a baba Kitty-éknek, House összejön-e Cuddy-val és végül de nem utolsó sorban, hogy Lorelai összejön-e Luke-kal (ez nem tartozik szorosan ide (csak lazán), de meg lehet hallgatni itt egy zenét: Közös költség)

Jócakát

Update 1: a nyavalyások a múltheti másodikat vetítik

Update 2: ki, össze, nem

...aludjunk egy jót...

Egy az egybe csak maga

Timi elutazott Csabival Svájcba látogatóba.

Egyedül maradtam. Remek. Ez az a szabadság, amire mindig is vágytam, mióta csak megnősültem.

SZABADSÁG!!!

Mennyi mindent is fogok majd csinálni míg nincsenek itt. Nagyon jó lesz. Érzem minden porcikámban, hogy most a világ új oldalát mutatja majd felém. Tudom, hogy most minden más lesz. Ujjong a szívem. Bizsereg a májam és viszket az orrom. Egy semmivel össze nem téveszthető érzés tör utat magának, de nem mondom meg mi az, mert nem megfogalmazható, nem kimondható, erre egyszerűen nincsenek szavak, illetve vannak, de azok ezek, amiket most írok... mindegy.

Szóval érzem: újra élek!!!

Na de ma estére ennyi élet elég is volt, álmos vagyok. Majd holnap folytatom az életet, addig meg hagyjuk.

Álmomban két jegesmedve jött felém és valamit énekeltek, az egyiknél egy ukulele volt, a másiknál pedig egy hangversenyzongora és azt hiszem azt énekelték, hogy Oh Christmas Treee, Oh Christmas Treee, majd jött két dinoszaurusz, akik azt énekelték, hogy frerézsákköfrerézsákkö, de végül pedig ezek átváltoztak 4 Lovasi Andrássá, aki azt énekelték, hogy lálálá

Volt még más is, de azt most nem mondom el, mert nem szeretnék itt lényegtelen részletekbe bocsátkozni.

Reggel ébredek. Szedem össze éppen az agyam. Szemem csukva, de már kezdek eszmélni... igen... valami jó gondolatom volt tegnap. Valami pozitív. Mit pozitív!, valami egetrengető. Talán valami uh, valami olyan, ami megváltoztatja a világot, igen... talán... Igen megvan: szabadság, juhéjj. Juhuhuhéjj. Gyorsan (lassan) feltámaszkodom az ágyban, hogy világgá kiáltsam, hogy megosszam azt nagy dolgot, amit mindenkinek tudnia kell:
- Timiiii! Szababadsááááág!!! Azt hiszem ez volt.
Csend van. Illetve agyam most már kezdi jobban összerakni a dolgokat és kezdem olyan furcsán hülyén érezni magam.
- Timi?!!
Csend. Most már szeme is kinyitom. Agyam egyben. Képben vagyok.
- Khm, no igen.
Csend. Tiszán emlékszem, hogy szabad vagyok. De hirtelen most nem annyira mámorító. Kicsit várok még a mámorra.

Semmi. Hm. Tovább várok. Mámor semmi, inkább csak kicsit olyan... olyan várakozóan érzem magam. Na jó, csináljunk valamit. DE MIT? Jójó, mindjárt kitalálom. Mondjuk, mondjuk... Kell tehát keresnem a család helyett valami elfoglaltságot. Mit is , mit is. Megvan: bolgolni fogok. Már csak azt kell tisztázni, hogy bloggolni vagy blogolni.