Egy az egybe csak maga

Timi elutazott Csabival Svájcba látogatóba.

Egyedül maradtam. Remek. Ez az a szabadság, amire mindig is vágytam, mióta csak megnősültem.

SZABADSÁG!!!

Mennyi mindent is fogok majd csinálni míg nincsenek itt. Nagyon jó lesz. Érzem minden porcikámban, hogy most a világ új oldalát mutatja majd felém. Tudom, hogy most minden más lesz. Ujjong a szívem. Bizsereg a májam és viszket az orrom. Egy semmivel össze nem téveszthető érzés tör utat magának, de nem mondom meg mi az, mert nem megfogalmazható, nem kimondható, erre egyszerűen nincsenek szavak, illetve vannak, de azok ezek, amiket most írok... mindegy.

Szóval érzem: újra élek!!!

Na de ma estére ennyi élet elég is volt, álmos vagyok. Majd holnap folytatom az életet, addig meg hagyjuk.

Álmomban két jegesmedve jött felém és valamit énekeltek, az egyiknél egy ukulele volt, a másiknál pedig egy hangversenyzongora és azt hiszem azt énekelték, hogy Oh Christmas Treee, Oh Christmas Treee, majd jött két dinoszaurusz, akik azt énekelték, hogy frerézsákköfrerézsákkö, de végül pedig ezek átváltoztak 4 Lovasi Andrássá, aki azt énekelték, hogy lálálá

Volt még más is, de azt most nem mondom el, mert nem szeretnék itt lényegtelen részletekbe bocsátkozni.

Reggel ébredek. Szedem össze éppen az agyam. Szemem csukva, de már kezdek eszmélni... igen... valami jó gondolatom volt tegnap. Valami pozitív. Mit pozitív!, valami egetrengető. Talán valami uh, valami olyan, ami megváltoztatja a világot, igen... talán... Igen megvan: szabadság, juhéjj. Juhuhuhéjj. Gyorsan (lassan) feltámaszkodom az ágyban, hogy világgá kiáltsam, hogy megosszam azt nagy dolgot, amit mindenkinek tudnia kell:
- Timiiii! Szababadsááááág!!! Azt hiszem ez volt.
Csend van. Illetve agyam most már kezdi jobban összerakni a dolgokat és kezdem olyan furcsán hülyén érezni magam.
- Timi?!!
Csend. Most már szeme is kinyitom. Agyam egyben. Képben vagyok.
- Khm, no igen.
Csend. Tiszán emlékszem, hogy szabad vagyok. De hirtelen most nem annyira mámorító. Kicsit várok még a mámorra.

Semmi. Hm. Tovább várok. Mámor semmi, inkább csak kicsit olyan... olyan várakozóan érzem magam. Na jó, csináljunk valamit. DE MIT? Jójó, mindjárt kitalálom. Mondjuk, mondjuk... Kell tehát keresnem a család helyett valami elfoglaltságot. Mit is , mit is. Megvan: bolgolni fogok. Már csak azt kell tisztázni, hogy bloggolni vagy blogolni.