2012. február 19., vasárnap

Magánvélemény



Előre bocsátom, hogy a tárgyalt kérdésben nem vagyok semmilyen szakértő. Nem vagyok egészségügyi szakember. Nem vagyok jogász. Így ilyen jellegű dolgokban nem is óhajtom megmondani a tutit. Ami vagyok: matematikus. Ez pedig azzal jár, hogy szeretem átlátni a dolgokat, és elgondolkozni a miérteken, hogyanokon. (A koleszban volt egy csaj, akit korrepetáltam párszor. Azt mondta, azért nem szereti a matekot, mert ott gondolkozni kell. Hja, kérem, ha valaki nem akarja az agyát gondolkozásra használni... Én azért inkább maradok annál, hogy nem csak a vegetatív működéseket használom ki.)
Emlékeztetőnek egy régebbi írásom.

Múlt pénteken jogerősen elítélték dr. Geréb Ágnest. Sokan sokféleképpen értékelik a tevékenységét, az ellene lefolytatott eljárást, a tárgyalást, az otthonszülést. Van pár visszatérő momentum, ami olvasható a témát boncolgató írásokban és a hozzájuk fűzött kommentekben. Ezekre reagálnék most az én tudásom, ismereteim alapján. Nyilván nem tudok én sem mindent, de mivel én alapvetően nem a médiából tájékozódom, hanem a témában érintett, esetleg személyes tapasztalatokkal rendelkező anyáktól, valamint nemzetközi szaktekintélyek hétköznapi embereknek íródott könyveiből, így talán kicsit más megvilágításban látom a dolgokat, mint sokan mások. De hangsúlyozom, ez az én kialakult magánvéleményem, és lehet, hogy pár kérdésben nem jól látom az összefüggéseket. Egészségügyisek, jogászok, matematikusok, korrigáljatok, ha kell!

1. "Az otthonszülés veszélyes"

Ezt nagyon sokan szeretik hangoztatni. Nem volt még konkrét statisztika a kezemben, csak innen-onnan hallottam számokat. A kórházi perinatális halálozás 8 ezrelék. Geréb Ági perinatális halálozási aránya 3 ezrelék. Vagyis 5 ezrelékkel kisebb. Persze, itt lehet azt mondani, hogy a kórházban ott vannak az eleve problémás esetek. Igen, ez igaz. Akkor meg kell kérdezni a kórházakat, hogy az ő 8 ezrelékükből mennyi az, ami problémamentesnek induló szülésből van. Mert bizony a kórházban is halnak meg egészséges babák. Ja, hogy a kórházaknak erre nincs külön statisztikájuk... Vajon ha a kórházaknak az az érdeke, hogy bebizonyítsák, biztonságosak az egészséges szülések számára, akkor miért nem tudják fölmutatni az erre vonatkozó adatokat? És azért nézzük meg a másik részét is a szülésnek (mert ugye nem csak a baba, hanem az anya is a része). Nem tudom, mennyi a kórházi anyai halálozási arány, de ismert tény, hogy halnak meg (egészséges) anyák kórházi szülés közben. Geréb Áginál egyetlen anya sem vesztette az életét... Akkor most melyik is a veszélyesebb?
Még egy dolog, amit szeretnek összemosni, amikor a kórházon kívüli szülés statisztikáiról van szó. Van a szaksegítséggel kísért, előre tervezett intézeten kívüli szülés, és van, hogy valakit felkészületlenül, hirtelen ér valami hülye helyen valami nagyon gyors szülés. Egy kalap alá venni azt, hogy egy szakképzett bába a megfelelő higiénés körülmények között segít  a szülésben egy felkészült anyának, azzal, hogy a taxisofőr ijedtében csinál, amit tud a kocsi hátsó ülésén, mert nem sikerült időben beérni a kórházba - lássuk be, a statisztikák tisztaságát ez is jelentősen befolyásolja.
Szóval óvatosan azzal a kijelentéssel, hogy az otthonszülés veszélyesebb, mint a kórházi! Amúgy több, nemzetközileg elismert szakember állítja, hogy egészséges várandósság végén egy természetes élettani szülés (ami, ha hagyják az anyákat úgy szülni, ahogy az jó, akkor akár a szülések 80%-át is jelenti) kórházban veszélyesebb.

2. "Kitörte a gyerek nyakát!" "A hanyagsága miatt haltak meg szegény babák!"

Igen, van aki szeret a bulvárból tájékozódni... Ők hangoztatják a fentieket.
Minden esetben, amikor probléma adódott, Geréb Ági azonnal értesítette a mentőket, és amíg azok kiértek, addig a legjobb tudása szerint próbálta segíteni a babát. Például egy nemzetközileg ismert, széles körben (Magyarországon kórházban is) alkalmazott műfogást használt, melynek az a lényege, hogy a beszorult baba kulcscsontját el kell törni - csak ez sajnos nem mindig sikerül. Azt olvastam, hogy a vád által hozott egyik orvosszakértő azt állította, a Geréb Ági által alkalmazott műfogás már a '60-as években elavultnak számított. Csakhogy ezt a műfogást a '80-as években publikálták. Szóval a tisztelt "szakértő úr" nem ismerte ezt a műfogást, és úgy mondott róla véleményt. Khm...
Sokan szándékolt rosszindulatot látnak abban, hogy Geréb Ági "megölte" a babákat. Ő mindent megtett, amit tudott - és tudjuk, hogy kórházban sem sikerül mindenkit megmenteni. Akkor miért kell az ő tetteiben nagyobb rosszindulatot feltételezni, mint a kórházi orvosokéban?

3. "El volt tiltva, mégis praktizált" "Kuruzsló!"

Igen, el volt tiltva - a szülészorvosi tevékenységtől. Csakhogy Geréb Ági diplomás szülésznő is, és a szülésznői tevékenységtől nem volt eltiltva. Szülésznőként teljes joggal kísérhetett szüléseket. Van, aki szerint a szülésnél kötelező orvosnak is jelen lenni. Egyrészt akkor miért van az, hogy kórházban sokszor csak a kitolásra esik be az orvos? Ott szabad nem jelen lennie orvosnak a szülés nagy része alatt? Másrészt, ha tényleg kötelező, akkor kérem szépen az ebben jártasakat, mondják meg nekem, hogy konkrétan melyik törvény melyik paragrafusa az, amelyik ezt előírja. Ha nincs ilyen törvény, akkor meg fogadjuk el, hogy Geréb Ági képzett szülésznőként praktizált.

4. "Súlyos pénzeket kért el az otthon szülőktől"

Azok kedvéért, akik nem tudnák: Van egy egyhetes tanfolyam, amin kötelező azoknak részt vennie, akik otthon szeretnének szülni. De ezen a tanfolyamon olyanok is részt vehetnek, akik kórházban óhajtanak szülni. Az ott megszerezhető tudás mindenkinek hasznos, aki föl akar készülni a szülésre. Ezért a tanfolyamért pénzt kell fizetni (miért, milyen tanfolyam van ingyen?). Egyszeri összeg, családonként. Vagyis részt vehet rajta apuka, anyuka, nagytesó, tán még nagymama is, és csak egyszer kell kifizetni, akkor is, ha pár év múlva ismét szülésre készülve ismét részt akarnak venni a tanfolyamon. Vagyis amolyan egész életre szóló családi bérlet. Eddig ezt elég korrektnek gondolom pénzügyileg.
Magáért a szülésért Geréb Ági és társai nem kérnek plusz pénzt.
És ha kérnének is - az miért is bántja annyira a társadalom csőrét? Hisz az teljesen bevett dolog, hogy ha valaki felkér egy orvost, hogy akár a szabadsága alatt, pihenőidejében, bármikor berobogjon a kórházba a szülés miatt, akkor ezt a plusz készenlétet meg kell fizetni. Akkor is, ha az adott orvos egyáltalán nem tartja magát a megbeszéltekhez, megalázza, semmibe veszi a szülő nőt, aki kiszolgáltatott helyzetében mást sem tud tenni, mint hálálkodni. Ez rendben van. Na de ha Ágiék tiszteletben tartják a szülő nőt, figyelembe veszik az igényeit, és esetleg még kevesebb (felesleges) beavatkozással sikerül támogatniuk a szülést, akkor ők ne merészeljenek ezért pénzt kérni? (Nem, nem kérnek érte pénzt.)

5. "A bíróság elítélte, börtönben a helye"

Az én elvárásaim egy igazságos bíróval, bírósággal szemben: legyen elfogulatlan a résztvevőkkel szemben, vagyis a személyes érzelmei ne befolyásolják a döntését, hallgassa meg a vádat és a védelmet is, mindkét oldal álláspontjának alapos mérlegelése után döntsön.
Mi történt Geréb Ági ügyében? A bíró nyíltan ellenzi az otthonszülést. A vádat meghallgatta, a védelmet nem. Nem értek hozzá, de valami olyasmi szerepelt az indoklásban arra, hogy a védelem által felkért nemzetközileg elismert szakértők véleményét elutasítsa, hogy külföldi szakértőt csak akkor lehet bevonni, ha nincs a témában hazai szakértő. Tájékoztassatok, ha tévedek, de én jelenleg Magyarországon egyetlen olyan orvos szakemberről tudok, aki az otthonszülésben is szakértő - és ez az egy az adott ügyben épp a vádlottak padján ült. A vád által hozott, a bíróság által meghallgatott szakértőknek halvány gőzük nincs arról, hogy milyen is egy otthonszülés. Nem is akarják tudni. De azért szakvéleményt mondanak róla. Ha a védelem megpróbál olyan szakértőket megszólaltatni, akik valóban szakértők az otthonszülésben, akkor őket a bíróság élből elutasítja.
Szóval azt lehet mondani, hogy Geréb Ágit jogerősen ítélték el. Hogy igazságosan, az számomra enyhén szólva megkérdőjelezhető. És akkor még egy szót sem szóltam arról a bizonyos "kettős mércéről"...



Amit végsőként még szeretnék mondani: Nem tartom élből rossznak a kórházat, az orvosokat. Van, amikor szükség van rájuk. Az én kisfiam 27 hetesen meg akart születni, persze, hogy szükség volt a kórházra és az orvosokra! Be is mentünk a kórházba, amikor rájöttünk, hogy gáz van. (Egy nappal korábban az sztk-s orvos nem jött rá, hogy gáz van, pedig már akkor is az volt, csak még kisebb gáz, és én, mint nem hozzáértő, még az orvosnak hittem.) Szóval ha kell a kórház, az orvos, akkor kell. De ha nem kell, mert minden rendben van, akkor tényleg nem kell! Sokan mondják, hogy "ha történik valami", akkor mennyivel jobb eleve kórházban lenni, mint otthonról berohanni. Erre egyrészt az a válaszom, hogy annak az esélye, hogy "történjen valami", sokkal nagyobb olyan helyzetben, ahol az orvos be akar avatkozni (és az orvos be akar avatkozni, mert arra van kiképezve, hogy betegséget lásson, nem arra, hogy egészséget), és felesleges beavatkozások láncreakciójaként végül valóban szükség van drasztikus beavatkozásokra, szemben az olyan helyzettel, ahol a természetes folyamatokat elfogadják természetesnek, hagyják a maguk útján haladni, türelemmel, békességgel. Például a mama tökéletesen jól van, a baba tökéletesen jól van, adott esetben minden ezt támasztja alá, de az orvos nem ezt nézi, hanem a naptárat meg az óráját nézi, hogy "ó, ennek a gyereknek már meg kellett volna születnie" - és nekiáll siettetni a folyamatot. Az itt induló láncreakcióról sokan tudnának mesélni. Miközben ha kellő türelemmel viseltetnek a szülés iránt, akkor lehet, hogy pár órával, pár nappal később születik meg a baba, de közben mégsem történt semmi baj. Másrészt ha abból indulunk ki, hogy "bármi baj történhet", akkor miért van az, hogy az emberek nem az utánfutón mentőautóval felszerelkezve szállnak autóba, mondván, "bármi baj történhet út közben"? Még valamikor régebben olvastam, hogy ha szülni a kórházban kell, hogy szükség esetén azonnal ott legyen a segítség, akkor síelni is a kórház lépcsőjén kelljen, hogy szükség esetén azonnal ott legyen a segítség. Tessék szépen elhinni, az esetek legalább 80%-ában SEMMI baj nem történne, ha az élettani szülés mehetne a saját medrében, és a többi esetben is általában elég korán felfedezhető a baj (persze megfelelő szaksegítséggel, nem olyannal, mint az én egykori sztk-s orvosom), hogy legyen idő bemenni a kórházba. A mondás azt tartja, jobb félni mint megijedni. Hát, ha valaki az egész életét folyamatos rettegésben akarja letölteni... Az önbeteljesítő jóslatok igenis működnek. Én inkább próbálok pozitívan gondolkozni - és higgyétek el, még így is képes vagyok a realitás talaján maradni.

Ajánlott olvasmányok:

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez
IMG egy amerikai bába, az otthonszülés nemzetközileg elismert szakértője, tavaly alternatív Nobel-díjat kapott a munkásságáért - úgyhogy olyan nagyon nem lehet hülyeség, amit csinál. Ebben a könyvében a szülés szépségét mutatja be, azt, hogy ez a nők veleszületett képessége, és kitér az orvosi modell és a bábai modell közötti lényeges különbségekre.

Mardsen Wagner: Amerikából jöttem, mesterségem címere (sz)ülész-(n)őgyógyász
Dr. Wagner amerikai szülész-nőgyógyász, rengeteg kórházi tapasztalattal, emellett kutatói munkássága is jelentős. Könyvében leírja, hogy a kórházi gyakorlat milyen messze áll a tudományos bizonyítékok alapján javasolttól, milyen (valós) veszélyek fenyegetik a kórházban szülőket, és hogy az orvosoknak miért is érdeke fenntartani ezt a rendszert.

Sok más könyvet is érdemes fellapozni. Én eddig ezt a kettőt olvastam - de biztos fogok még mást is. A bulvárhíreket viszont inkább kihagyom, remélem, nem haragszotok meg ezért.

2012. február 4., szombat

Pöttyök



Zsolti azt mondta, ez olyan szomorú téma, hogy még csak blogbejegyzést sem tudna írni róla. Pedig szerintem ha ő írná, akkor vidám téma lenne.
Naszóval, amikor annak idején a doktornéni akart adni oltást (mert az egy olyan doktornéni volt, hogy szíve szerint az összes létező oltást beadná), akkor konzultáltam néhány barátnőmmel, és arra a konklúzióra jutottunk, hogy tulajdonképpen jobban jár a gyerek egy valódi hús-vér betegséggel, mint valami lebutított vacakkal, szóval nem adattam be az oltást. Csak vártam, hogy a gyerek az oviban valamikor elkapja.
Nos, jelentem, a január egy sikeres hónapnak bizonyult. Az egyik óvónéni már kétszer is említette a hónap folyamán, hogy pöttyösödnek a gyerekek. Végül január legvégén egy kellemes kedd délutáni napon jött a telefon: a gyerekem pöttyös.
Hát így történt.

Na jó, szóval akkor rögtön telefonáltam Zsoltinak, hogy tudjon róla (meg aznap épp ő volt a soros a gyerek oviból való elhozatalában, mert én keddenként próbálok valamit javítani azon a szörnyen kicsúszott arányon, hogy kb. 90%-ban férfiak vesznek körül - na szóval női körbe járok), meg a kérdés, hogy én biztos vagyok benne, hogy voltam bárányhimlős gyerekkoromban, de vajon Zsolti volt-e. (Én azért vagyok biztos, mert megvan a gyermek egészségügyi kiskönyvem, és szépen bele van pecsételve. De nem hinném, hogy ha megkérdezném anyukámat, akkor tudná, hogy a négy gyereke közül melyik volt, melyik nem.) Nos, Zsolti apukája nem emlékszik rá, hogy Zsolti lett volna bárányhimlős, Zsoltinak rémlik, hogy voltak pöttyei. És most, hogy napok óta itthon van egy pöttyös gyerekkel, ő maga még nem lett pöttyös, pedig ugye a lappangási idő meg már 2-3 héttel korábban valószínűleg elkezdődött, és már az is fertőz, szóval szerintem Zsoltinak már bőven lett volna ideje elkapni, és még nem pöttyösödött be, úgyhogy bizonyára túl volt rajta gyerekkorában. Vagy rosszul logikázom?

Csabin eleinte lassan jelentkeztek a pöttyök, már reméltem, hogy megússza kevés pöttyel, de aztán mégis sok lett neki. És saját bevallása szerint fáj. Én hiába mondtam neki, hogy szerintem viszket, ő kitartott amellett, hogy fáj. Hát jó, akkor fáj. A doktorbácsi (mert az a doktornéni, akihez hivatalosan tartozunk december óta, mindig valahol máshol jár, ha éppen Csabit orvoshoz kell vinni, és mindig doktorbácsik helyettesítik) csak belsőleges antiviszketés cseppeket írt fel, úgyhogy azt adjuk Csabinak a fájdalom ellen. De ma még nem panaszkodott. És már nem is nyűgösködik. Szóval jobban van. Csak éppen tele van csúnyábbnál csúnyább pöttyökkel.

Az apja meg vett neki egy csomó új dvd-t, hogy legyen mit néznie a gyereknek, amíg itthon van. Tulajdonképpen téli szünetben is hagytuk, hogy a képernyő előtt bomlassza az agysejtjeit, és januárban könnyű volt visszaszoktatni a "normál" rendre (amit én ugyan nem tartok normálisnak, de legalább valamilyen rend), úgyhogy remélem, ha meggyógyult és ismét jár majd oviba, akkor megint le lehet szoktatni az egész napos képernyőbámulásról.
De ez már nem a pötty téma.