Sic transit

Ezeket az érzéseket vagy 10 napja írtam le egy szép kockás (sic!) füzetbe, de csak most gépeltem be. Nem kell komolyan venni. Semmi különös, csak valami melankólikus régi dolgok, fel-fel bukkannak ezek, úgy nagyjából 5 évente. Na kezdjük:

Ülök a vonaton. Vissza Pestre. Meg zene a fülemen. Ugyanis Miskolcon voltam. Bámulok ki az ablakon, vagy nézem a szemközti leányzó Funkcionális Anatómiáját (biztos hallgatja az orvostant), ugyebár a Funkcionális Anatómia (II.) egyszerűen vonza az ember tekintetét.

20 éves oszálytalálkozó volt tegnap. Földes, specmat. 20 év, sóhaj, őrület. Érkezéskor kézfogás vagy puszi, pár kedves szó. Megint elcsodálkozom osztályfőnök gyönyörű té betűin (vajon honnan való ő?, biztos hajdúsági), és nézem ki az, aki nem változott és ki az, aki de. Termünk már nincs meg, leülünk itt rögtön jobbra, itt Noémi osztálytermében - mint kiderül. Kezdődik, hogy sorban mindenki mondja, hogy az elmúlt 5 évben mi volt. Fura volt, hogy már megint azt éreztem, hogy ez valami lóverseny és a számokká egyserűsített évek egy éremtáblázatra kerülnek - no és persze ebben a versenydologban sosem voltam jó. Szóval 3 gyerek 2 autó és 3 ház - meg ilyenek. Legközelebb esküszöm azt mondom, hogy 9 gyerekünk van, 11 autónk és 365 házunk. De egyébként biztos csak én fogom fel rosszul a dolgot és az én hozzáállásommal van a baj. Egyesek többet beszélnek, de pl Bálint nem és Iván is hallgatag :), de néhány lány meg irtó sokat beszél, ez normális - mindig is így volt.

A másik meg, hogy rájöttem, hogy nem tudok már annyira felszabadult lenni velük, mint... hoppá, hát én bizony sosem voltam felszabadult velük, hát igen: a másik ami elgondolkodtat a személyiség folytonossága és önazonossága, na jó csak viccelek (nem). Persze régen sem tudtam felszabadult lenni, hiszen kicsi, sovány, szemüveges és gátlásos voltam. De már elmúlt, most éppen középmagas, kövér és gátlástalan vagyok szemüveg nélkül (lézeres). Szóval nem biztos, hogy értik a vicceimet, nem mintha volna nekem humorérzékem (elvégre matematikusként végeztem és programozóként dolgozom - ez sokmindent megmagyaráz), de hát ezt már a környezetemben levők már elfogadják. Például annyira szerettem volna elmondani, hogy elváltam a feleségemtől és most transzvesztita énekesként dolgozom egy melegbárban. Ami nyilvánvalóan vicc, hiszen köztudott, hogy semmi hangom nincs.

Azért az étteremben már beszélgettem kicsit. Igaziból kedves gyerekek ezek - tényleg :). Ja igen a számokról: egy szép közös emlékünk az osztályban, hogy mikor Tocsa egy fizika dolgozat kapcsán jobb jegyért reklamált valahogy az lett a vége, hogy Zámborszky tanár úr érdekes módon mérges lett és beírt a naplóba egy 9-est, mondván, hogy a papír mindent elbír (a mi időnkben az iskolában az 5-ös volt a legjobb jegy). Natehát: beszélgettünk, voltak női témák meg amolyan férfiasak tudjátok, Volkswagen vagy Avensis és persze a tolófájásokról. Meg hát a mai fiatalok... Egyébként most nem anyira nosztalgiázást toltunk (mint pl 5 évvel ezelőtt), hanem inkább kihogyvanmost volt - érdekes. No és amikor kitettek az étteremből, akkor még ott az Avasi Sörház, vagy még befigyelhet a Helynekem is. Csin pedig megtanít tangóharmónikázni.

Aztán reggel haza, pár óra alvás és reggel kicsit nehezen kelek. Végül pedig vonat vissza. Transit. Sic (!).

(Ja azt nem is meséltem, hogy Miskolc fele jövet késve indultam otthonról és a 4-es metrón kb a II. János Pál pápa tér környékén kezdtem érezni, hogy ez a hajó már elment (mármint vonat), na jó - mondom - ezt engedjük el, de mikor a Keletinél leszálltam rádöbbentem, hogy az órámat én 5 percel előbbre állítottam, hogy ne nagyon késsek el, tehát még van esélyem elérni. Akkortehát rohanás. Hú milyen sprintet nyomtam (mint egyetemista koromban). Nézem a táblán melyik: IC, 9:30, 5-ös vágány, futás tovább (az 5-ös kint van a francban), felugrom a vonatra és kiderült, hogy ez itt a 10:30-as és én az érkezők-táblát néztem. Ennyi. Liheg.)

Nahát lassan ez már a Keleti. A Funkcionális Anatómia már készülődik. Én pedig emlékeimmel megrakva merengek. Elrakom Az Úr hangját (Lem) ((Azt tudtátok, hogy ha valaki extrém sportot űz abból, hogy Lem regényeket olvasson azt úgy mondják, hogy lemming? - sorry)). És leszállok. Megérkeztem. Megyek is haza és már alig várom hogy ennyi sok irígylésreméltó tökéletesség után az én példátlanul rendetlen családomhoz hazaérkezzem. Jó az ilyen osztálytalálkozás, mert megtudom, hogy jobban szeretem a csaladámot az egyéb lehetséges családoknál. Annak ellenére, hogy bizonyára ez a lehetséges családok, legrettenetesebbike, mégis: ez itt a mienk - ugye Timi? Meghát a nosztalgia elmúlik. Így. :wq