Bibi

A gyerekek össze szoktak szedni mindenféle sérüléseket. Ez alól Csabi sem kivétel, bár többnyire rendkívül megfontolt és komolyabb balesete nem is volt még. Kisebb sérülés azért van bőven. Ezeket hívják bibinek. (Lásd pl bibi.)

Ami gyakori, hogy kapargatja a körmei környékén az ujjait, és mutogatja, hogy "bibis". Ilyenkor megpusziljuk és biztatjuk, hogy "majd elmúlik".

Vagy például a hétvégén fejjel nekiesett az ágy szélének. Ennek következtében (ezáltal, ezért, ennek okán, igy hát, láss csodát:) fejére púp nőtt. Ennek nagyon örültem, mert ez remek alkalom, hogy megtanítsam a dudor és púp szavakat. Szerintem megtanulta.

Vagy vasárnap meg összeszurkálta magát egy tüskebokorral. Ez meg úgy történt, hogy lent voltunk játszóterezni, és Csabi talált egy remek helyet: kiderült, hogy fel tud mászni a garázssor tetejére, ami tényleg nagyon jó hely. Még mi sem voltunk ott. Mikor este a sötétben el kell mennem a garázssor melletti bokrok alatt, biztos vagyok benne, hogy vámpírok vagy farkasemberek, de legalábbis sorozatgyilkosok vannak mögötte és mindjárt rámugranak és kiszívják a véremet. Ezért inkább hangosan énekelni szoktam mikor erre járok: ez eddig mindig elijesztette őket. Szóval most legalább tudom, hogy nappal ezek a lények valahová máshová elmennek (a vámpírokról tudtam, mert ők nem bírják a napfényt, de a többi sem volt ott).

Tehát a garázssor teteje egy 50 méter hosszú 7 méter széles téglalap, ami füves. Egyik oldalán korlát, másik oldalán bokrok (amikből esténként rá lehet ugrani a békés járókelőkre). Hát ez kiváló csabifuttató. A csabiknak ugyanis egy ilyen helyen elemi ingerenciájuk támad oda-vissza szaladgálni. Ez is történt. Arra kell vigyázni, hogy a szélén ne akarjon mondjuk átmászni a korlátokon, vagy a bokrokból ráugrani járókelőkre és kiszívni a vérüket, vagy mondjuk a korlátnál, ahol a tüskés bokor van, mindig mondani kell, hogy "vigyázz!, tüskés bokor".

Szaladgálunk. Én pedig vigyázok a megfelelő dolgokra. Összesen egyszer szívta ki valaki vérét, de elsimítottam az ügyet (egész pontosan elástam és elsimítottam), viszont a végén beleszaladt a tüskebokorba. Apúú, szúúúr. Nna ez nehezebb ügy. Jaj, szúúr. Kibogozom (jajjaj, szúr), aztán rohanunk Anyuhoz, aúúú, hogy ki tudja-e szedni a tüskebokrot Csabi tenyeréből. Szúuúuúr. Nem. Jajajajaj. Csipesz kell. Futás haza. Úúúúúúúúúúú.

Szeretem az ilyen hazafutásokat. Tényleg. A fiammal általában 10 métert megtenni valami előre rögzített irányba az kb 5 perc. Minden méteren kitalál valamit a srác, de kivétel nélkül mindig olyanokat, ami gátolja a haladást, esetleg, ami miatt kifejezetten hátrafelé haladunk. De vannak áldott pillanatok, például, amikor a játszótéren kétségbeesve közli, hogy pisilni/kakilni kell (jajajaj, pisilni kell, jajajaj, úgyis bepisilek, jajajajaj). Na ekkor lehet haladni! Hajjaj az ám a tempó! Tényleg pillanatok alatt haza lehet vele ilyenkor érni. Hát ilyen kegyelmi pillanat volt, amikor Csabival és a tüskebokorral hazaszaladtunk.

Egyébként tényleg jól összeszurkálta a tenyerét. Van tüskedarab, amit még mostanáig sem tudtunk kiszedni. Csabi egyébként sem nagyon hagyja az ilyet. Körömvágáshoz is aneszteziológust hívunk.

Szóval most bibis a keze rendesen. Ha mutatja és mondja, hogy bibis, puszilunk. Ma este, lefektetjük, énekelünk. Igen: én is. Brit tudósok szerint nem baj ha hamisan énekelek, mert az is fejleszti a zenei érzékét. Nem tudom miért. Biztos kell negatív tanító adat is. Vagy a ritmusérzék miatt, vagy simán csak a vicc kedvéért. Mindegy: énekelünk. Timi közben Csabi mellett fekszik, kókadozik. (Egy időben rendszeresen hamarabb sikerült Timit elaltatnom, mint Csabit). Egyszercsak Csabi szól:

- Nézd! (Valamit mutat.)
- Mm. (Anyu kinyitja a szemét: néz.)
- Anyu, nézd! (Mutatja az ujját)
- (Anyu kapcsol, puszit ad:) Cupp.
- Anyu nézd: takony.

Azóta alszanak. Émmeg itt unatkozom.