Hóesés

Sokan nem szeretik a havat, mert azt hiszik, hogy az élet abból áll, hogy állandóan lehet autóval közlekedni meg mindig van áram meg ilyesmi, és az ilyesmit a hó néha akadályozza. Pedig ha tél van, akkor ahhoz valahogy hozzátartozik szerintem, hogy hó is legyen, legalább néha. A tegnapi hóesés gyönyörű volt. Hol jobban, hol kevésbé, de szinte egész nap esett. Amikor elindultunk Csabival a keddi baba-mama körbe, az utcán szépen elénekeltem neki a Micimackót. És nagyon élveztem. Meg szerintem ő is, mókásnak tartotta, hogy az arcára szállnak kicsi hideg bigyók.
Ma már olvad, egész délelőtt ragyogó napsütés volt. Ezt úgy használtuk ki, hogy a játszótérre lementünk, és én lelkesen mutogattam Csabinak, hogy ez itt a hó, meg építettem neki mini hóembert, ő meg csak ücsörgött a hóban, és nézte, hogy mi a bajom. (Mindig furcsán néz rám, hogy mi a bajom, ha épp angolozok vele, és most épp angoloztam, szóval valójában nem is a "hó" szót, hanem a "snow"-t tanítottam neki.) De szerintem jó volt.

Hadd idézzek ide egy gyermekkori emléket is, mert az olyan jól passzol a hóeséshez, hogy az ember felidéz régi szép dolgokat.
Szóval általánosban a tornatermet csak "egérlyuk"-ként emlegettük, mert akkora volt. Aztán néha megszervezték, hogy heti egy tornaóra valami normálisabb teremben legyen. Így történt az, hogy hatodikban a stadionba jártunk ki. Reggel egyenként mentünk, de óra után az egész osztály szépen fölszállt egy buszra, és bebuszoztunk a sulihoz. Egy szép téli napon történt, hogy a busz szó szerint behavazódott: amíg éjszaka ott ácsorgott a végállomáson (merthogy Veszprémben a Stadion egy buszvégállomás), annyi hó esett, hogy nem tudott mozdulni a busz. A vezetője csak nézte, hogy most mi legyen, meg a többi utas is. De mi, tesióráról frissen szabadult 12 évesek, fogtuk magunkat, és kitoltuk. A buszvezető persze részt vett a projekben, de a többi ácsorgó felnőtt tényleg csak ácsorgott és nézte, hogy huszonegy-két darab gyerek hogy nyűglődik egy csuklós(!) busszal. Nem tudom, mennyi időbe telt, de végül el tudott indulni a busz. Azt hiszem, nagy élmény volt az mindenkinek az osztályban. Persze így egy csomót késtünk, a következő órának kábé a feléről lemaradtunk, de hát egy egész osztály hiányzása télidőben mégiscsak olyan dolog, amit a tanárok sem torolhatnak meg. (Mondjuk én nem emlékszem biztosan, de szerintem ének óra volt a következő, és azt minden bizonnyal sajnáltam.)
Jó lenne tudni, hogy az osztálytársaimban hogy él ez az emlék, talán sokukban egyáltalán nem is él, én mindenesetre a szépek között tartom számon. A hó csodálatos dolog!