EEG

Az EEG egy olyan bigyó, amikor az ember fejét telerakják mindenféle érzékelő izékkel, és aztán azok érzékelnek, és a képernyőn mindenféle girbegurba vonalak jelennek meg. Na, egy ilyet csináltak tegnap Csabinak. Több-kevesebb sikerrel, inkább kevesebb.
Szóval úgy kezdődött, hogy Csabi néha csinál furcsaságokat, amitől mi szülők szívbajt kapunk - összeszorítja a kezét és tök vörös lesz a feje, szörnyen néz ki, komolyan mondom. Erre régebben azt mondta a háziorvos, hogy nem kóros, minden gyereknek vannak dühkitörései. De mostanában néha nemcsak dühből csinálta, hanem mondjuk egy jókedvű hancúrozás közepén is, úgyhogy elmentünk megnézetni. Szerdán telefonáltam a fejlődésneurológiára (ahol tavaly egy hetet már vizsgálták Csabit), és csütörtök reggelre be is hívtak azzal, hogy hajnali 4-kor ébresszük a gyereket, hogy baromi álmos legyen. Nos, az órát 5-re állítottuk, de Csabi hamarabb fölébredt magától, így már háromnegyed 5-kor a szobájában játszottunk vele. Sajnos Zsolti nem ért rá, így egyedül kellett vinnem Csabit. Az autóban direkt átszereltem előre a gyerekülést, hogy útközben ne hagyjam elaludni, mert azért bizony háromnegyed óra az út tőlünk a Margit kórházig reggeli forgalomban, és valóban, az út második felében már végig ordibáltam és Csabit böködtem, csipkedtem, rángattam (mindezt persze vezetés közben). Végül sikerült ébren és karambol nélkül odaérni. És ott az lett volna a feladat, hogy Csabi elaludjon. Na és itt kezdődtek az igazi problémák. Mert bár Csabi látványosan hulla fáradt volt, esze ágában nem volt elaludni. Egyszer sikerült 5 percre elszunyálnia, de aztán fölébredt. Végül a doktornő (aki nem győzött szidni, hogy miért fél 5-kor ébredt a gyerek 4 helyett, mintha az a fél óra olyan sokat változtatott volna a helyzeten, hogy aztán 3 óra próbálkozás sem lett elég az elalváshoz...) ébren rárakta Csabira az érzékelőket, és egy fél órát sikerült ébren vizsgálni - Csabi elég fáradt volt ahhoz, hogy ne mocorogjon, csak fájdalmas arccal nézett engem és (mostani szokásához híven) böködte a szememet. Közben majdnem megint elaludt, de mégsem, úgyhogy a doktornő feladta. Az persze nagyon jó, hogy van egy ébrenléti felvétel, de azért kellett volna nagyon az az alvási is. Szóval másfél hét múlva mehetünk vissza, hátha akkor sikerül rábeszélni a fiatalurat, hogy aludjon egy tökidegen helyen, fején egy csomó vacakkal. Akkor biztos, hogy 3-kor már föl fogjuk ébreszteni! Meg akkor Zsolti is jön majd, én nem kell nekem egyedül végigcsinálnom hulla fáradtan (mert persze én is az voltam) egy egész délelőttöt egy nyűgös gyerekkel.
Azért hozzáteszem, hogy az EEG-s doktornőtől való búcsúzás után azért a saját kezelőorvosa is megnézte Csabit, és látta azt a bizonyos elvörösödést, és mondta, hogy nem kóros, ami egy neurológus szakember szájából nagyon megnyugtatónak hangzik. Meg az sem baj, hogy Csabi még nem jár. Szóval legalább ezért megérte elmenni.
Aztán elindultunk haza. A Margit kórház a Bécsi út 132-ben van. Mire a Bécsi út elejére értünk (ez úgy 1-2 perc autóval), Csabi elaludt... Itthon, amikor kiszedtem az autóból, felébredt, de otthon meg én aludtam el. Fárasztó az élet!