Láblógatás

Amikor egyik nap ültünk a ház előtt a műanyagszékeken, én pont a ház melletti kis járda peremén, és így szó szerint lógatni tudtam a lábam, Csabi ugye alapból minden széken lógatja a lábát, és így Zsolti volt az egyetlen, akinek leért a lába a földig, akkor nagyon éreztem, hogy beteljesült a vágyam: ugyanis láblógatni mentem Abaligetre. Egy csodálatos hetet töltöttünk ott, nyaralás, vagyis inkább láblógatás címén.
Nyáron Svájcban nagyon jó volt ZsuzskaMarciMátéval, de kellett egy olyan is, ahol csak a mi kis családunk van. Az augusztusi betegségek után végül szeptemberre csúszott a nyaralás, amiből végül szeptember vége, október eleje lett, de nem is baj, kifejezetten örültem, hogy a szülinapomat ilyen szép helyen tölthettem. Aki nem tudná (bár tetszőleges térképen bárki megnézheti), Abaliget Pécstől van 20 perc távolságra. Mivel ez a 20 perc egy iszonyatosan kacskaringós, kanyarokat max. 50-nel bevevős úton van, ezért szerintem légvonalban alig pár kilométer. Hozzáteszem, ezek a kanyarok messze nem tűntek olyan veszélyesnek, mint tavaly augusztusban az Eger és Szilvásvárad közti kanyarok, pedig valószínűleg ugyanolyanok - ennyit tesz plusz egy év gyakorlat a vezetésben.
Na szóval egy házban voltunk, az emeleten két szoba (direkt olyan helyre akartam menni, ahol Csabit külön tudjuk altatni), a földszinten tévé, aránylag jól felszerelt konyha, fürdő - szóval amire szükség lehet, ha az ember csak úgy lábat lógatni megy. És az egész ház a mienk volt. Az udvarban van egy másik ház is, de ott nem lakott senki. Az udvarban szépen elácsorgott az autó, volt Csabinak hinta, és tűzrakó hely - kettő is, hogy ha esetleg a két házban különböző családok vannak, nehogy véletlenül közösködniük kelljen egy esti tábortüzezésnél, mert az olyan izé lenne már. Ami nagyon tuti volt, hogy az udvar végén kis emelkedő után jött a szomszéd kert, ahol is tyúkok voltak nagy mennyiségben. Mindennapos program volt Csabival megmászni a kis dombocskát, hogy aztán nagy lelkesen gyönyörködhessen a tyúkokban. (-Mit mond a tyúk? -Kokodas!) A faluból meg mindenhonnan hallatszott a kakasok kukorékolása. (-Mit mond a kakas? -Kukujikúúúúúúúúúúúúú!) (Hülye városi gyerek vagyok, azt hittem, hogy a kakasok hajnalban kukorékolnak. Egy fenét! Délután 5-kor is rázendítenek akár, ha úgy tartja kedvük.)
Bár az alapvető cél a láblógatás volt, azért néha ide-oda elmentünk. Pl. 3-szor is voltunk a pécsi tecsóban. Amúgy tecsóba sosem járunk, de ha valami olyan helyen nyaralunk, ami valami nagyon kacskaringós úton elérhető a legközelebbi nagyvárostól, akkor ez egy bevett program. (Vagy ne nevezzek bevettnek valamit, amit már 2-szer is csináltunk? - itt emlékeztetnék a fentebb már említett tavalyi szilvásváradi nyaralásra.) Voltunk Orfűn, ami így utószezonban kifejezetten kihalt helynek tűnik, és tök nehezen találtunk nyitva levő éttermet. Aztán ha már Pécs környékén voltunk, akkor igyekeztünk némi rokonságot is meglátogatni. Azon a környéken sok rokonság van. Laja bátyámék és a keresztszüleim maradtak fenn a rostán. Még igazából CsabiSáriMatyit is meglátogattuk volna szívesen, mert ott van Csabinak megfelelő társaság (konkrétan Matyi), és Zsolti Csabit és Sárit is ismeri, de taknyosak voltunk, és így inkább csak a közelebbi rokonokat tiszteltük meg azzal, hogy fertőzést vittünk nekik. (Nem kaptunk arról visszajelzést, hogy ebből probléma lett volna.)
És persze egy csomót sétáltunk Abaligeten. A barlangba nem lett volna értelme bemenni egy kétévessel, így csak a környékét jártuk meg. Voltunk erdei tanösvényen. Ott Csabi aludt is kicsit apukája hátán, meg sétált is az erdőben. amíg akkora nem lett az aljnövényzet, hogy alkalmatlan volt Csabinak a saját lábon való közlekedésre, úgyhogy akkor följött az én hátamra.
A barlang mellett van egy ásványárus. Nagyon jó dolog gyönyörködni egy nagy kupac ásványban. Az, hogy pont a születésnapom előtt pár nappal fölfedezek egy nagyon klassz nyaklánc-karkötő és fülbevaló készletet malachitból (addig nem tudtam, hogy ez a tök klassz zöld kő a malachit), amit aztán meg is tudok mutatni Zsoltinak, hogy "Nézd, de jól néz ki! Ahhh!", már szinte mellékes. Képzeljétek, Zsolti pénteken egyedül ment el, hogy bevásároljon kicsit (kenyér, ilyesmi). Aztán este, miután visszaérkeztünk a keresztszüleimtől, kaptam tőle szülinapomra egy nagyon klassz nyaklánc-karkötő és fülbevaló készletet malachitból. Hogy nekem milyen jó férjem van!
A hét részemről egyébként leginkább azzal telt, hogy gondolkoztam az életemen. Ott voltam egy csodálatos, csendes, nyugis helyen, ahol este szó szerint semmi nem történt az utcán (na jó, talán a hét folyamán egyszer sötétedés után is elment egy motor a ház előtt), a gyereket nap közben ki tudtam zavarni az udvarra játszani, én a füvön fekve a napon aludtam 3 napon keresztül - na ez valami olyasmi volt, amit szeretnék magamnak. Persze, kevésbé kacskaringós távolságra szeretnék lenni a legközelebbi várostól, de amúgy nagyon azon gondolkodtam, hogy tudnék-e élni ilyen helyen. Mondjuk, Budapesttel összehasonlítva... Csend, béke, nyugalom. Khm. Kár, hogy csak egy hetet töltöttünk ott.
Még akarok sok-sok nyaralást a családommal!