FA60

Na, úgy tűnik, mostanában mindig ilyen betű-szám kombinációkról írok. Ez esetben kissé késve, már 2 hete tervezem, csak a gépünk bedöglött, és valahogy nem jutott eszembe, hogy ha már ideadta Zsolti a laptopot, akkor ezen is tudok írni...
Na szóval, ez a bejegyzés Frank András 60 éves születésnapjáról szól. Aki nem matematikus, és nem tudja, ki az a Frank András, attól elnézést kérek. Én speciel a másodéves operációkutatás tárgynál ismerkedtem meg vele, de később tanultam nála poliéderes kombinatorikát, meg talán mást is. Mindig is jó tanárnak tartottam. Azért a matematikusok körében ő ennék kissé több. Nemhiába döntöttek úgy páran, hogy meg kell ünnepelni a szülinapját.
Volt konferencia, ahova Csabival belestem, de én már túl messze vagyok a matektól ahhoz, hogy érdekeljen. Volt vacsora, ahova nem mentem, hanem itthon vártam Csabival, hogy Zsolti hazajöjjön, mert ő meg ment. És volt kerti parti szombaton, ami viszont nagyon jó volt. Az egészben számomra az volt a legjobb, hogy rengeteg emberrel találkoztam. (Bill Jackson és Lex Schrijver annyira persze nem dobnak fel, de utóbbival beszéltem pár szót.)
Hanem itt volt Gyuszkó, aki sajna a családját nem ráncigálta haza Amerikából erre az örömteli eseményre, viszont volt alkalmam megbeszélni vele, hogy Csabi és Lola fejlődése egymáshoz képest hol tart - örömmel jelentem, hogy beszédkészségben és dolgok eldobálásában mi vagyunk a nyerők!
Itt volt Zsuzska, aki sajna Mátét bárányhimlőhordozás gyanúja miatt inkább nem hozta. Vele sok-sok mindenről sikerült beszélgetni, már a konferencia alatt az egyetem előtt Erzsivel és a gyerkőcökkel (Csabi, és Erzsi gyerkőcei, merthogy Máté - már említett módon - nem volt jelen), valamint a kerti partin is.
Itt voltak Johannáék is - Baldvin a tapasztalt apuka szemével csodálkozott rá az én gyermekem fenomenális tehetségére -, és természetesen Misi.
És persze a (jelenleg még) magyarországiak: Jácinték, Attiláék (bár Erzsit már említettem), Juli, Tamás, meg rengetegen, akik nem tartoznak annyira a közeli baráti körünkbe, de mindenesetre a négy falnál kissé változatosabb társaságot kínáltak nekem, meg persze a fene tudja, kit felejtek ki.
Szóval - túllépve a neveken, amiket egy szűk csoporton kívül egy blogolvasóm sem tud azonosítani - sikerült egy kicsit kimozdulnom itthonról, és nagyon jó volt. Csabi szépen eljátszadozott, például ráérzett a homokozó csodájára, és huncut volt, és mindenkinek tetszett. Én igyekeztem őt hagyni, elvégre állandóan én vigyázok rá, nekem is kell egy kis kikapcsolódás, így főleg Zsolti óvó szeme követte (persze az enyém is, csak az enyém plusz 20 méter távolságot elbírt - zárt kert, nagy baj úgysem lehet).
Említettem már Schrijvert - a fene tudja, hogy kell írni a nevét, a lényeg, hogy holland. Szóval vele kábé 1 percet beszélgettem (látjátok, ilyen nagy matematikussal beszélni, nem semmi!), méghozzá Csabi angoltudásáról. Fel sem vette a dolgot, hogy a gyerekem ilyen kis korában angolul tanul. Elnézést, én hozzá vagyok szokva a magyarok "Tényleg? És miért? És az jó?" hozzáállásához, kicsit furcsa volt, hogy valaki komment nélkül természetesnek veszi a tényt. Mondom, holland.
És hát ez az egész azért volt, mert Frank András ilyen szép kerek évszámot ünnepelt. Felköszöntöttem.