Az elmúlt időszak

Elég rég írtam utoljára, úgyhogy most kicsit írogatok arról, hogy mik történtek. Valójában múlt hétfőn elkezdtem írni a Szélrózsa-utótalálkozóról, hogy kicsit írjak célzottan az evangélikus olvasóközönségemnek, de egyrészt nem volt időm akkor befejezni, másrészt meg épp alkotói válságban szenvedtem, és baromira nem tetszett, amit összehoztam, így aztán újra kellett volna írnom az egészet, de arra meg már nem volt kedvem. A múlt héten amúgy is kellett cikket írnom a Mózeskosár-körről (erről tervezek ide is egy bejegyzést), és alkotói válságban ez is épp elég nagy probléma volt.
Na, akkor jöjjön, mi történt.

Csabi múlt hétfő estére betaknyosodott. Azóta nem is voltunk semmiféle babás helyen, nehogy másokat összefertőzzünk. Igazából nem vészes a dolog, csak takony van, de az néha igen szép mennyiségben. Meg már gyógyulgat is, talán holnap már mehetünk angolra. Ennek a náthának viszont lett egy olyan hatása, hogy Zsolti vett orrszívó-porszívót. Ugyanis amikor Csabi született, még nem volt szőnyegünk, így porszívónk sem, és akkor megelégedtünk egy kis motoros orrszívóval. Na de most már (egy év porszívóbirtoklás után) van ilyen porszívóra szerelhető bigyónk is. Régen mindig féltem, hogy ez nem szívja-e ki a gyerek agyát is, bár gondoltam, hogy hát már csak olyanra tervezték, hogy ne tegye. Tényleg nem szívja ki. Viszont a taknyot a híreszteléseknek megfelelően sokkal hatékonyabban szívja, mint az a kis vacak a saját kisteljesítményű motorjával. De azért az a probléma nem oldódott meg, hogy Csabinak esze ágában nincs hagyni, hogy ilyen kegyetlen dolgot csináljunk vele, mint az orrszívás, cefetül ellenkezik. Úgyhogy kipróbáltam azt a megoldást, amit Zsolti a bátyáméknál látott, ahogy a sógornőm szívja a gyereke orrát (én azt pont nem láttam): gyerek feje a comb között, keze a comb alatt, lába meg kalimpálhat, amennyit akar, így aránylag stabilan lehet tartani. Télleg elég jó. Egyébként C-vitamin meg homeopátiás takonytalanítók vannak még készleten, hogy javuljon a helyzet.

A másik esemény, ami múlt hét elejére tehető, hogy Csabi rászokott a reggelire. Eddig mindig az volt, hogy kapott szopit, aztán visszaraktam az ágyába, hogy aludjon még egyet addig, amíg én is alszom még egyet. De ez a gyerek egyre nagyobb, és egyre többször mondogatta a reggeli szopi után, hogy "mamma" - ennek jelentéséről is írok mindjárt -, így arra a következtetésre jutottam, hogy nem elég neki a tej, és már valami más kaját is kér. Úgyhogy most már a szopi után megyünk ki a konyhába, és valami szilárdabb táplálékhoz is hozzájut a gyerek. A következmények: Csabi annyira fölébred, hogy aztán nem akar visszaaludni, hangoskodik, és így én sem tudok aludni (pedig aki ismer engem, az tudja, hogy reggel 6-kor, 7-kor kelni nem igazán az én stílusom). Szóval ki kell találnom valamit, hogy mi legyen ezután a napirend, mert ez így jelenleg nem működik. Jaj de tudom irigyelni a pacsirta típusokat! Én olyan bagoly vagyok, mint annak a rendje! Másik következmény, hogy így a tízórai mennyisége lecsökkent egy kissé, de ez nem olyan probléma. Ami viszont még jellemző, hogy a szopizások (van egy reggel és egy délelőtt) már tényleg pár percesre csökkentek. Igazából szerintem már csak azért szopizik Csabi, hogy lecsekkolja, megvan-e még a cicim. Miután megállapítja, hogy ott van a helyén, ő úgy veszi, hogy letudta a dolgot, és menne csinálni a maga dolgát. Nem tudom, vajon meddig lesz az, hogy egyáltalán elfogadja a cicit. Ha pl. valami miatt kimarad a délelőtti, egy szóval sem panaszkodik. De amíg azt látom rajta, hogy örül neki, hogy kap, addig miért ne adjak neki?

Említettem már a "mamma" szót. Ez alapvetően az általam az ételre, evésre használ 'hammanyamma' szóból fejlődött, és Csabi is ebben a jelentésben használta, elég sokszor az "Éhes vagyok." kijelentésnek fordítottam magamban. Egyébként már előfordult a "hamm" verzió is, amit evés közben szokott mondani, nagy örömöt okozva azzal, hogy a 'h' hangot is ki tudja már ejteni. Viszont az utóbbi időben kezdett megkérdőjeleződni bennem, hogy vajon a "mamma" (esetenként "mama") minden esetben az ételt jelenti-e, vagy esetleg néha engem. Én persze alapvetően 'anyu' vagyok, de ez a gyerek annyira okos, hogy már ismeri az angol 'mummy' [mʌmiː] szót - amikor angolozunk, olyankor ezen a néven nevezem magam (utalva ezzel a koromra is :P), és lehet, hogy ő egyszerűbbnek tartja, hogy így szólítson, mint hogy kiejtse a 'ny' hangot. Egyébként ha már szülőnél tartunk: az "apa" szót néha elég sokszor mondogatja. Erről sem tudjuk biztosan, hogy 'apu'-t jelent-e, de ha igen, az azt jelenti, hogy szegény gyerek egész nap azt várja, hogy az apja végre hazajöjjön a munkából - milyen szép dolog, ha egy gyermek szereti az apukáját! Még ehhez hasonlító szó a "hapci". Ezt néha egy-egy tüsszentés után elismétli (tök tisztán), és annyira tetszik neki, hogy olyan sokszor mondogatja, míg végül valami "hapuszi"-szerűség nem lesz belőle, amibe a hapci ugyanúgy belehallható, mint az apuci.
Beszédfejlődés szempontjából kiemelkedő szerepe van a 'k' hangnak. Ezt ugyanis nagyon tudja. (Néha eszembe jut a sátányjepülő, amit az egyik unokahúgom mondogatott kiskorában, amikor nyaraláskor folyton sárkányrepülők röpködtek felettünk, ugyanis ő a 'k'-t nem tudta kiejteni, 't'-t mondott helyette. Na Csabinak ezzel nincs problémája.) A legelső kedvenc szava, amit már régóta lelkesen mondogat (többnyire valós vagy legalábbis hasonló értelemben): "kaka". Volt már "kaki" is, de az ritkán. Egy időben állandóan kakukkolt: komolyan, azt mondogatta, hogy "kakukk-kakukk-kakukk", de erről már leszokott. Pár hete odavan a 'kilincs'-ért, ami valami "kií", "kijí" vagy ilyesmi szerűség. Még 'k'-s a "kap" szó is. Szerintem ez az angol 'cup' [kʌp]-ból jön, mert ezt sokszor hallja tőlem, de értelmet én még nem kapcsoltam Csabi szavához. (Ki tudja, hogy ő mire gondol?) Aztán ott van a "kapa", "kápá", ami egyrészt lehet a 'k' és az 'apa' összekapcsolása is, de lehet bármi más is. A konyhai játékai között több is van, aminek kupakja van, így a 'kupak' szót is próbálom tanítani. Ebből ma tízóraikor párszor "kapu", és egyszer "kapuk" lett. De szerintem a "kapa" is ez. És ha már a "k"-nál tartunk, naná, hogy Csabi inkább az angol 'kiss' [kɪs] szót tanulja kimondani, mint a magyar 'puszi'-t.
Egyébként az elmúlt pár hétben jelentősen megnőtt a szavak leutánzásának igyekezete, a "pápá" már tökjó, a 'bye-bye' [baɪ baɪ] is kezd "bábá" lenni. Tudja, hogy akkor kell a pápát mondani, amikor a 'köszönés', 'köszönj', stb. szavak elhangzanak. (Természetesen ha kérjük, hogy mondja, akkor vigyorog, és azután mondja, amikor már nincs a látóterében az, akinek kellett volna mondania.) Na, szóval beszédfejlődés kipipálva!

Essék szó a fejlődés egyéb részeiről is. Örömmel jelentem, hogy Csabi megtette első többes számban értendő lépéseit. Ez úgy négyet jelent, mielőtt örömmel beleomlik apu vagy anyu karjába. Persze még mindig nincs mindig kedve hozzá, nem is erőltetjük (nagyon). Az is egyre többször fordul elő, hogy a kezében van valami, amit nagyon szemlél, és akkor akár fél percig is képes elfeledkezni arról, hogy tulajdonképpen áll és semmibe sem kapaszkodik.
Játék szempontjából megvannak a maga kedvencei. A kacsájánál jobban semmit nem szeret a világon. Úgy tudja ölelni, hogy ha ezt egy pszichológus látná, biztos azt mondaná, hogy lám-lám, ez a gyerek megtanulta a szüleitől, mi az a szeretet! Egyéb kedvencek a zenélő vackai, ha be vannak kapcsolva, akkor akár fél órán keresztül is nyomkodja a gombokat, szinte folyamatosan. Ha mindkettővel játszik egyszerre, akkor igazi hangkavalkád keletkezik. (Még azért szerencsére nem jutottunk el oda, hogy kiszedjük azokat a rohadt elemeket :P) A színes, egymásba rakható poharak még mindig nagyon menők, a konyhában ennek kiürült tejfölös poharak felelnek meg. (Van a kicsi biotejfölös meg biokefires, a nagy Spar tejfölös, meg valami átlátszó izé, amiben a piacon árulnak tejtermékeket.) Ezeket is lehet egymásba, egymás tetejére rakni, illetve bele lehet rakni mindenféle mást is. A nagyszobában az asztalról a tolltartót kell megszerezni: egy kifestett befőttesüveg (még a koleszban kaptam Zitától), ami tele van tollakkal, ceruzákkal. Na ezeket mind ki kell borítani a földre, és aztán szépen vissza lehet rakosgatni. Nagyon jó móka! (Mondtuk már Csabinak, hogy ezekkel a dolgokkal rajzolni is lehet, van saját színesceruza készlete is, de nem igazán érdekli a képzőművészet.) Itthon nincs ugyan olyan bigyó, hogy egy oszlopra különböző méretű karikákat kell ráhúzni, de a Mózeskosár-körben ez a kedvence, talán így, hogy hetente egyszer látja, még jobban tetszik neki. Múltkor a Szélrózsa-utótalálkozón a játszóházban is volt ilyen, és kétszer egymás után is sorrendben(!) rakta fel az összes karikát! Tud valamit az én gyerekem! (Még ha csak véletlenül is...)

Evésről már volt szó. Ehhez a témához még annyit tennék hozzá, hogy a kanál nagyon fontos része az evésnek. Nemcsak azért, mert én azzal adagolom Csabi szájába az ételt, hanem mert néha ő egyedül is megteszi ezt. Van, hogy sikerül magától merítenie a tányérból, de ha ez nem is megy, én rárakom a falatot az ő kezében levő kanálra, és aztán azt ő betömi magába. Volt, hogy kábé 20 falat így tűnt el a szájában. Aztán megunja, és áttér valamelyik játékára, és akkor adhatom megint én a kaját.

Na, nagyjából ennyi. Ja, hogy valaki számadatot is kér? Úgy 75 centi, év eleje óta láthatóan több centit nőtt. Januárban, ha felállt a pelenkázó tetején, még egymagasságban volt a szemünk. Aztán pár hét után már Csabi volt a magasabb. Túlnő engem ez a gyerek! Súlyra kevésbé tudok biztosat mondani, mert jó 20 dekás ingadozás van attól függően, hogy mennyit evett előző nap (általában egy nap késéssel jönnek ki a kicsi és a nagy evések), mennyit csinált a fent említett "kaka" nevű dologból, és épp mennyire ficánkol mérés közben. De az biztos, hogy fixen 8 és fél kiló fölött van, tán már megkockáztathatjuk a 8 és háromnegyed kilót is. (Persze tanácsadáson tök másképp mér a mérleg, nem győzöm bizonygatni a doktornéninek, hogy Csabi jóval több annál, mint amit ott mutat.) Alapvetően, figyelembe véve, hogy Csabi kábé 16 és fél hónaposnak felel meg, és egy átlag egyéves 10 kiló körül van, elmondható, hogy korához képest nagyon pici. De mi akkor is szeretjük!

Mosmá' télleg befejezem. Írtam Csabiról eleget, örüljön neki, aki olvassa! Írhatnék nyilván magunkról is, mert ebben a lakásban Csabi mellett két felnőtt is lakik, akiknek van saját életük is, de minek rontsam el ezt a jó hangulatot, ami a fenteikben keletkezett! (Ja, egyszer megkérdeztem Zsoltit, hogy ő nem akarna-e írni ide, de aszonta, nemigazán van mit. Szóval ha róla olvastok, azt csakis az én szemszögem alapján tehetitek - vagy ezt hogy kell szépen megfogalmazni magyarul?)