Azt hittem, a szülői befolyás a legnagyobb egy gyerek életében. Mármint egy Csabi-korú gyerekről van persze szó. Aztán kiderül, hogy nem. Az idegenek is tudnak olyasmit tanítani neki, amit mi nem akarnánk. És mi csak utólag vesszük észre.
Így van ez a beszéddel is. Csabi olyan szépen megtanulta, és gyönyörűen alkalmazta is az "apu" illetve "anyu" szavakat. Erre jönnek az idegenek (mindenki, aki nem mi ketten vagyunk Zsoltival), és "apa" illetve "anya" néven emlegetnek minket a gyerek előtt. Hát csoda, hogy szegény gyerek megzavarodik?
Szóval nemrégiben elkezdte, hogy apának illetve anyának szólít minket. Ezen jól ledöbbentem, mert tőlünk ezt tényleg sosem hallhatta (persze én a magam részéről igyekszem figyelni, hogy más gyereknek mit mondanak a szülei, és annak a gyereknek én is azt mondom, akár Csabi jelenlétében is). De szerencsére nem mindig mondta, és kizárólag megszólításként, tehát ha a távol levő apjáról volt szó, akkor apuként emlegette, de ha már hazajött apu a munkából, akkor apaként hívta. És úgy tűnik, ez az időszak gyorsan lecsengett. Ismét apuapuapúúúúúúúúú és anyuanyuanyúúúúúúúúú vagyunk.
De azért úgy tűnik, most már figyelnem kell, hogy másoktól mit tanul el a gyerekem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése