Munka- és ünnepnap

Még éjszaka párszor elpróbálom az előadásom, végiglapozom a slide-okat, amiket András összerakott. Reggel korán kelek, mert vasalni kell. Tegnap kimostam az ingem. Afranc!, ez nem is az!, ez a régi. Nna hol a fenében van az új? Ó, igen, ez akkor koszos maradt, na szép. De azért vasalok, hogy koszos bár, de kevésbé gyűrött legyek. Vasalás közben egy-két csokifoltot találok a hátán (?!? hol a csudában voltam ebben?), szerencsére nyállal elég jól lejön, a nyálat aztán a vasalóval felszárítom, jó lesz ez.

Munkahely: egyrészt még kell néznem az arab testvéreinknek tartandó előadást. Ráadásul próbálok készülni a scrum meetingre is. És azért az öltöny elég feltűnő, István kedvesen megkérdezi, hogy temetésre megyek-e. Köszönöm, nem, csak tudod Katar miatt. Adri és Julcsi felköszöntenek, igazán kedvesek. Aztán Adri valahogy a midlife crisisről panaszkodik (mit akar ezzel? nekem van születésnapom, nem? valami célzás ez? hm.).

Aztán napközben angolul (vagy olyasmi) beszélek katari hastáncosnőkhöz, akik bizonyára agyelszívni jöttek kicsiny hazánkba, utána pár órába tellik, míg kicsit lenyugszom. Picit sikerül is dolgozni, de inkább egy kifacsart citromnak érzem magam. Azt hiszem lehet valami ebben az agyelszívás dologban, valami új technikájuk lehetett ezeknek, mert valahogy én fejemben most épp nem igazán érzek ilyesfélét.

Aztán haza.

Útközben Timi tudakolja, hogy mikorérekmárhaza, mert Csabi már nagyon vár. Mint később kiderül nem engem, csak azt, hogy kibontsuk azt a sok csokit. Azanyád!

Ajándék, lássuk. Könyv: Kronolitok. Hmm. Miféle cím? Krono...? Érted?! Krono!!! Na mindegy, persze, persze öregszem, de így orrom alá dörgölni. De biztos jó lesz, ez egy jó sci-fi szerző. Aztán meg ez: egy Kaláka Szabó Lőrinc megzenésítés, ez is jó lesz: bele is lapozok: az első sorok ezek:

Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
de tán csak egy, vagy annyi se,
mindegy, végez velünk a betegség, az undor
vagy a véletlen fegyvere.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
és mind együtt leszünk s megbékülünk a földben.

Nagyot nyelek, na ez már talán kicsit sok. Jó rendben, nem vagyok már 18, de hogy egy ilyen... Azért berakom, hogy hallgassam.

Csabi fülig csokis, én meg ugye citrom, valaki a halálról énekel és én még ki se tudtam beszélni katari kalandjaimat. Koszos és immár újra gyűrött ingemen újabb csokifolt. Mindegy, majd a következő vasaláskor lenyalom.

Addig meg ideje belejönni ebbe midlife crisis dologba. Nektek meg ez.

Csók